A kormány számára kiemelten fontos a gyermekek jövőjéről való gondoskodás, ezért továbbra is támogatja a fiatalokat és ösztönözni a szülőket, hogy gyermekük jövőjéről már születésüktől fogva gondoskodjanak hosszú távú megtakarítás formájában.

Tisztelt Lakosság!

Az EDF DÉMÁSZ felhívja a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a közvilágítással kapcsolatos hibabejelentéseket az alábbi csatornán fogadja:

06 40 822 000 / 4-es menüpont (közvilágítási hibabejelentés)

Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy Újkígyós posta nyitva tartása 2013. október 11-től az alábbiak szerint módosul:

 

Hétfő 8:00-18:00

 

Kedd 8:00-16:00

A lángokban álló Európa közepén, 1944-1945-ben, az ezer sebből vérző, s a történelmi önismétlés okán ismét két pogány hatalom halálos szorításban vergődő hazánkban volt, aki nem veszítette el józan ítélőképességét, sokszor a maga baját félretéve, sok-sok ezer magyar nem volt képes tétlenül nézni zsidó honfitársai kálváriáját. Helytállásuk, bátorságuk méltó arra, hogy emléküket megőrizzük. Ilyen történet a most következő, ilyen ember az a családjával Újkígyóson, a Szent Imre Telepen, a Szent István utca 2. szám alatt lakó kádármester, Hrabovszki Mihály, akinek volt bátorsága két pesti zsidó kisfiút befogadni, s egy esztendőn át sajátjaként nevelni.

Október elején meglehetősen korán elérkezett az idei fűtési szezon. A korábbi években a gáz árának jelentős emelkedése miatt sokan áttértek a hagyományos, elsősorban fával, esetleg egyéb tüzelőanyaggal történő tüzelésre.

Újkígyós Város Önkormányzat Képviselő-testületének a közterület használatról és a közterület használati díj megállapításáról szóló 15/2013. (VII. 23.) számú önkormányzati rendelete részletesen szabályozza a közterület elfoglalásának és rendeltetéstől eltérő igénybevételének szabályait. A rendelet fogalomhasználatában a közterület Újkígyós város belterületén lévő utca, tér, játszótér, piac, park, parkosított terület, illetve külterületi lakott terület.

Az 59/2008. (IV.29.) FVM rendelet szerint, a mezőgazdasági tevékenységet folytatók kötelező adatszolgáltatásának időszaka 2013.09.01-12.31. között van.

A termőföld nemzeti kincs, melynek használata az utóbbi években jelentősen felértékelődött. Emiatt fontos társadalmi és gazdasági cél egy központi földhasználati adatbázis létrehozása, melynek köszönhetően a földhasználati viszonyok átláthatóbbak lesznek: könnyebben lehet ellenőrizni a földhasználatot, könnyebben felszámolhatják a jogszabályok kikerülését szolgáló megállapodásokat és csak azok használhatják a termőföldeket, akik arra valóban jogosultak.

2013. augusztus 30-án ünnepélyes keretek között átadásra került a 24 férőhelyes bölcsőde épülete. A működési engedélyt Erdős Norbert, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja adta át. Az ünnepséget részvételével megtisztelte Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár, Simonka György országgyűlési képviselő, Vantara Gyula országgyűlési képviselő, Dr. Jelenka Gyöngyi, a Békés Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának vezetője.

Valamikor, jó 30 évvel ezelőtt vonaton utazva akaratlanul is hallottam két egyetemista fiú beszélgetését. A karácsonyi szünet után utaztak vissza az egyetemi kollégiumba. Szünidei élményeikről beszélgettek. Csoda jó volt otthon, ünnepi hangulatban volt együtt a család. Karácsonyeste, ajándékok, finom ételek… És nálatok hogy telt? – kérdezte az egyik. Úgy, mint minden más nap – hangzott a válasz –, nálunk ugyanis nincs ilyen, hogy ünnep. Munka van mindig. Amióta az apám disszidált, anyám viszi a boltot, kettőnknek a húgommal meg az a dolgunk, hogy tanuljunk. Senki se ér rá felesleges időtöltésre, „ünneplésre”, de nincs is értelme. Társa csodálkozva nézett rá: karácsonyeste csak volt, ajándékozás is volt, ugye? Nézd, én ezt a remek inget kaptam, ha felveszem, még most is úgy érzem, ünnep van. – Nem, nem vacakolunk ilyesmivel, válaszolt a másik. Anyám ügyes, sokat dolgozik, de van is eredménye. Amire szükségünk van, megvehetjük, nem kell ajándékért kuncsorognunk. De nem is pazarolunk „ünnepi” ebédekre, vacsorákra, vendégségekre.

Oldalak