A nép ügyvédjei az emberekért vannak – Újkígyós város weboldala

A nép ügyvédjei az emberekért vannak

Május elsejétől az ingyenes jogsegélyszolgálatot a gyulai központon kívül bizonyos időpontokban három új településen is működteti a Békés Megyei Kormányhivatal. Az ügyfelek az egész ország területéről választhatnak maguknak jogi segítőt.

Erdős Norbert országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, tájékoztatást adott arról, hogy a „jó állam” elvének mentén 2013 májusától az állampolgároknak a jogi segítségnyújtás területén is magasabb szintű szolgáltatást kívánnak biztosítani. A kormánymegbízott kifejtette, hogy a jogi segítségnyújtás vonatkozásában is érvényesül a közigazgatási reformok azon alapelve, amely a már meglévő és új hivatali szolgáltatásoknak egyaránt hatékony és ügyfélbarát módon történő megszervezését írja elő. Ennek megfelelően a Békés Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának Jogi Segítségnyújtó Osztálya által immáron évek óta működtetett, az állampolgárok esélyegyenlőségének javítását, valamint a rászorulók segítését megcélzó jogi támogatása is bővítésre kerül.
A „nép ügyvédje” néven is ismert szolgáltatással elsősorban azon személyeket segítik, akik jogi problémájuk megoldásában szakavatott – ügyvédi – segítségre szorulnak, azonban nehéz anyagi helyzetük miatt, annak saját erőből történő megfizetésére nem képesek. A szolgálat mind peren kívüli ügyekben (jogi tanácsadás, okiratszerkesztés), mind pedig peres ügyekben (pártfogó ügyvéd) segítséget nyújt. A jogi segítségnyújtási rendszer egyik fő jellemzője, hogy az ügyfelek a jogi segítői névjegyzékből maguk választhatnak jogi segítőt az ország egész területéről. A szolgálatok munkatársai a hatósági feladatukon túlmenően ügyfélszolgálati tevékenység keretében az egyszerűbb megítélésű ügyekben – a jövedelmi és vagyoni helyzet vizsgálata nélkül díjmentesen – jogi tanácsot, illetve hatásköri, illetékességi útmutatást adnak bárki számára.
Erdős Norbert tájékoztatójában kitért arra, hogy 2013. május 01. napjától a szolgálatot „kihelyezett ügyfélfogadás” keretén belül is működtetik, megkímélve így az ügyfeleket az utazási nehézségektől és költségektől.

Ügyfélfogadás:

– minden hónap 1. keddi napján 9.00-12.00 óráig Orosháza, Előd u.15. , tel: 68/412-269

– minden hónap 2. keddi napján 9.00-12.00 óráig Szeghalom, Bocskai u.8. , tel: 470-660

– minden hónap 3. keddi napján 9.00- 12.00 óráig Mezőkovácsháza, Árpád u.169. (a járási hivatal épületében).

Az Igazságügyi Szolgálat Központi Irodájának elérhetősége:

5700 Gyula, Kossuth Lajos u.2.

Telefon: 66/530-290

Fax: 66/530-299

www.bekeskh.hu

e-mail: bekes@kimisz.gov.hu

 


Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás