Ebben a tanévben Zubán Károlyné énektanár vehette át az „Újkígyós közneveléséért” elismerést – Újkígyós város weboldala

Ebben a tanévben Zubán Károlyné énektanár vehette át az „Újkígyós közneveléséért” elismerést

Az újkígyósi Széchenyi István Általános Iskolában június 19-én tartották meg a tanévzáró ünnepélyt. E rendezvény keretében immár másodszor adták át az Újkígyós közneveléséért kitüntetést. A közelmúltban alapított elismerést ezúttal Zubán Károlyné énektanár vehette át városunk polgármesterétől, Szebellédi Zoltántól. A tanárnőt a Szülők Képviselő Testülete (SZKT) jelölte a díjra.

Szebellédi Zoltán a díjátadás előtt felolvasta a rendeletet, amely tartalmazza, mi takar ez a kitüntetés, és kinek adományozható.

Idézet a rendeletből:

„Az Újkígyós közneveléséért kitüntető cím azon személy részére adományozható, aki pedagógusként, újkígyósi székhelyű nevelési oktatási intézményben legalább egy évtizeden keresztül kiemelkedő nevelési, oktatási tevékenységet végzett, magánéletében példamutató emberi magatartást tanúsított.

Az Újkígyós közneveléséért kitüntetés adományozásának szabályai:

— A kitüntetés átadására az adományozás évében a tanévzáró ünnepségen kerül sor. A kitüntetést első ízben 2012. évben lehet átadni.

— A kitüntető címre a Széchenyi István Általános Iskola és a Közös Igazgatású Óvodai és Bölcsődei Intézmény szülőket képviselő testületei tesznek ajánlást. A Képviselő-testületnek a szülőket képviselő testületek ajánlásai alapján a Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság tesz javaslatot.

— A kitüntetéssel együtt díszoklevél, emlékplakett és 50 000 Ft értékű utalvány kerül átadásra. A díszoklevelet a polgármester és a jegyző írja alá.”

Az ünnepségen Locskainé Szabó Ildikó, a szülői testülettel kapcsolatot tartó pedagógus méltatta Zubán Károlyné munkásságát. Mint elmondta, az elismerésben részesülő tanárnő 1991. augusztus 15-e óra dolgozik a helyi általános iskolában. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumában szerzett diplomát 1991. június 15-én, zeneelmélet-szolfézs, általános iskolai énektanár szakon. Két évvel ezelőtt, 2011 júniusában a Szegedi Egyetem másoddiplomás képzésén a pedagógiai értékelés és mérés okleveles tanára mesterfokozatot szerezte meg. A Széchenyi István Általános Iskolában elsőtől nyolcadik osztályig tanítja az ének tantárgyat, vezeti az iskolai énekkart, valamint ellátja a pályaválasztási referensi feladatokat. Rendszeresen kap osztályfőnöki megbízást is.

Mint Locskainé Szabó Ildikó hangsúlyozta, munkavégzésére a lelkiismeretesség, a pontosság és megbízhatóság jellemző. Tanítványai szeretik, emberséges, következetes, szakmailag jól felkészült pedagógus, a tantestület értékes tagja.

A méltatásban többek között elhangzott az is, hogy Újkígyós életében felbecsülhetetlen az iskola kultúraközvetítő szerepe, s ebben Zubán Károlynénak vitathatatlan érdemei vannak. A város művészetkedvelő közönségének kinevelése részben az ő nevéhez fűződik.

Gabi néni, ahogy a gyerekek nevezik, iskolánk mindegyik tanulóját jól ismeri, hiszen valamennyi osztályban tanít. Az alsósokhoz hatalmas táskával jár, amely tele van különleges hangszerekkel. Talán már ekkor beoltja a kicsiket a zene szeretetével. A felső tagozaton a zenehallgatásokkal és közös éneklésekkel folyatódik az a hangulat, amely után az ide járó tanulók művészetkedvelő közönséggé formálódnak. A ballagásokon pedig minden vendég tanúja lehet annak a csodának, ahogy a nyolcadikosok évről-évre együtt éneklik a búcsú dalait. Zubánné Gabi néninek köszönhető, hogy a helyi általános iskolában nem magnóról szólnak a dalok, nincs zenei alap, csak a gyerekek tiszta hangja.

Az elismerő szavak után Zubán Károlyné meghatottan vette a díszoklevelet, az emlékplakettet és az ezekkel járó hatalmas virágcsokrot. Köszönő beszédében elmondta, ő csupán egy láncszeme annak az oktató-nevelő munkának, ami a helyi általános iskolában folyik, teszi a dolgát lelkiismerete, tudása szerint.

Magyar Mária

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás