Gyökereinkre emlékezünk, de a jövőt építjük – Újkígyós város weboldala

Gyökereinkre emlékezünk, de a jövőt építjük

2014 fontos éve lesz településünknek, hiszen Újkígyós újraalapításának 200. évfordulóját ünnepeljük. Bár a község megalapításának folyamata 1812-től 1816-ig tartott, gróf Wenckheim József Antal 1814. szeptember 1-jén írta alá a 100 ideköltöző család képviselőjével az árendás (bérleti) szerződést, így ezt tekinthetjük az újraalapítás időpontjának.

Sokszor küzdelmes időket éltek meg ebben a 200 esztendőben a kígyósiak, mégis büszkeséggel tölthet el mindannyiunkat a település története, hiszen az adott kor adottságaihoz alkalmazkodva, a verejtékes munka meghozta gyümölcsét, hiszen kisvárosunk Békés megye gyöngyszemévé vált. Még akkor is ezt állíthatjuk, ha tudjuk azt is, hogy a bennünket körülvevő világ nehézségeitől mi sem tudjuk magunkat távol tartani. Ezek között a körülmények között is sikeres, kétszáz éve folyamatosan fejlődő település Újkígyós.

A rendszerváltás óta eltelt 20 esztendő 2010-re olyan helyzetet teremtett, amelyből szinte tör-vényszerűen következett, hogy át kell gondolni az ország helyzetét és jelentős változásokat kell véghezvinni, ennek az időszaknak a hibáiból tanulva, illetve a világ megváltozott körülményeit figyelembe véve.

Ezek a változások is fémjelezték a mögöttünk hagyott 2013-as esztendőt. Újkígyóst is érinti ezek közül az iskolarendszer átalakítása, a járási hivatalok létrejötte, Csabaszabadival és Telekgerendással az Újkígyósi Közös Önkormányzati Hivatal működtetése, az önkormányzatok finanszírozásának megváltozása. Sokakat Újkígyóson is elgondolkodtatott az önkormányzatok adósságrendezésének az ügye, hogy érdemes-e „jó fiúnak” lenni? A múltra is visszatekintve azt leszögezhetjük, hogy az állhatatos, becsületes munka, a felelős gazdálkodás hozza meg a méltó gyümölcsöt. Hiszen egy családnak, egy településnek, vagy akár egy országnak a hosszú távú életét, jólétét nem csak a rideg számokban kifejezhető gazdaság határozza meg, hanem az azt is befolyásoló, megalapozó emberi jellemvonások, mint például a munka szeretete, a tisztesség, az igazságosság, a másik emberre való odafigyelés.

Az önkormányzatok finanszírozását és a közigazgatás átalakulását tekintve az elmúlt évben is sok nehézséggel kellett megküzdenünk, de tartalmas, eredményes esztendőt hagytunk magunk mögött. Sikeres beruházásokat hajthattunk végre pályázati források igénybevételével: kialakítottuk a közbiztonságot erősítő térfigyelő-rendszert, Soltész Miklós államtitkár úr közreműködésével átadtuk a 24 fős, kétcsoportos bölcsődét, amellyel sokak által irigylésre méltó körülményeket teremtettünk a kisgyermekek ellátására, nem beszélve arról, hogy 7 új munkahely is létrejött ezáltal. Az összefogásnak, a közreműködésünknek köszönhetően új mosdóhelyiség és kerítés épült a temetőben pályázati forrásból, ahol vállalkozók segítségével rendezettebb körülményeket is sikerült létrehozni. De a gazdaköri közösségi helyiség is ennek az együttműködésnek köszönhetően valósult meg pályázat igénybevételével.

Rendezvényeink nem csak a közösségi fejlődés, művelődés miatt fontosak, hanem ezért is, mert meghívott vendégeink – Pálffy István, a Csík zenekar, St. Martin, Pesty László, Horgas Eszter, Kelemen Hunor – nem csak nekünk adtak szép emlékeket, hanem jó élményekkel tértek haza otthonukba, jól érezték magukat közöttünk, jó hírnevünket vitték magukkal.

Sok kisebb-nagyobb lépéssel haladunk előre, a lehetőségeinket igyekszünk maximálisan felhasználni. 2014 több szempontból kihívás lesz mindannyiunk számára, hiszen szeptemberre át szeretnénk adni a 215 millió forintból felépülő hétcsoportos óvodát, végre tavasszal elindulhat az ivóvízminőség-javító beruházás, amely 430 millió forint értékben fog megvalósulni, egészséges ivóvizet adva az itt élőknek. Kilenc önkormányzati épület fog megújulni 250 millió forint felhasználásával az épületenergetikai pályázat jóvoltából. Mintegy 30 millió forintból a focipályánál részben fel tudjuk újítani az öltözőt, új lelátót fogunk építeni, a művelődési ház terasza fog kibővülni, megújulni, extrém pályát építünk a Wenckheim parkban a fiatalok kez-deményezésére, a sportcsarnokban megtörténik a mosdók és a sportpadló felújítása, a Szent Imre parkban lévő játszótér komfortosabbá tétele. Ez utóbbi beruházások mind egy-egy újkígyósi egyesület és az önkormányzat együttműködésével jöhet létre, pályázati források igénybevételével.

A sors úgy hozta, hogy mindezek a szinte beláthatatlan erőfeszítéseket követelő feladatok 2014-re esnek, amikor a település 200 éves újratelepülésének évfordulóját is ünnepeljük a sok-sok rendezvénnyel, kiadvánnyal, zarándoklatokkal, emlékműállítással.

Ez az év ezáltal is jelképezi az elmúlt kétszáz évet: a hagyományok és az értékek tisztelete, a kemény munka, a közösség egymásra odafigyelő összefogása meghozza méltó gyümölcsét, az élhető Újkígyóst.

Adjon Isten mindannyiunknak áldott új esztendőt!

Szebellédi Zoltán
polgármester

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás