Hálózat a közösségért pályázati program – Újkígyós város weboldala

Hálózat a közösségért pályázati program

Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy az EDF DÉMÁSZ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat újra hátralékkezelő modell programot indít 2013. július 1-vel az áramdíj megfizetésével küzdő háztartások megsegítésére. A program keretében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye teljes területén, valamint Pest megye egyes részein élő rászoruló családokat részesíti támogatásban. A célok megvalósításához 47 millió Forint áll rendelkezésre.

Az elsődleges cél a díjhátralékkal rendelkező családok felhalmozott áramtartozásának rendezésének elősegítése széles körű együttműködéssel, melynek szereplői a szolgáltató, a civil szervezet és a család. Az összehangolt cselekvés célja továbbá a kikapcsolt fogyasztók visszacsatolása a villamosenergia-fogyasztásba, valamint, hogy a támogatott fogyasztókat segítse abban, hogy elkerüljék a hátralék újraképződését.

Így az alábbi kategóriákban várjuk a nehéz helyzetű családok és egyedül állók jelentkezését:

– kikapcsolt fogyasztók

– hátralékos fogyasztók

– előre fizető mérővel rendelkező fogyasztók

– rendszeresen, fizető nehéz szociális helyzetben levő fogyasztók

Az első három kategóriában a legmagasabb támogatás 150 ezer Ft és a hátraléknak legfeljebb a felét vállalja át a Szeretetszolgálat. 12 havi részletfizetést lehet kérni az önrész rendezéséhez, de a törlesztő részlet nem lehet kisebb, mint 5 ezer Ft.

Az utolsó kategóriában két részletben kaphat összesen 10 ezer Ft jóváírást a támogatott pályázó, amennyiben megőrzi hátralék mentességét 2013 decemberéig. Itt a pályázási időszak is rövidebb, július 31-ig tart.

A támogatást egy elektronikus pályázat benyújtásával lehet igényelni. A pályázati űrlapot, a www.halozat.maltai.hu oldali regisztrálás és annak e-mailes megerősítése után, az oldalra belépve lehet kitölteni 2013. július 1. és 2013. október 15. között. Az elbírálás folyamatosan történik, így a támogatási keret teljes felhasználásával, a pályázatok befogadása – 2013. október 15. előtt – is lezárható. A nyertes pályázókkal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatási szerződést köt, mely létrejöttét követően a támogatási összeg jóváírásra kerül az EDF DÉMÁSZ Zrt-nél vezetett számlán.

A pályázati űrlap kitöltésében – előzetes telefonos megbeszélés alapján (06/30 383-54-51) –  segítséget nyújt az újkígyósi Családsegítő Szolgálat (Arany J. u. 45.).

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás