Tájékoztatás az ivóvízzel kapcsolatban – Újkígyós város weboldala

Tájékoztatás az ivóvízzel kapcsolatban

Tisztelt Lakosság!

Az Újkígyóson tapasztalt víz-elszíneződéssel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adja a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft:

A víz barnás elszíneződését az ivóvíztisztító technológia szűrőmosató rendszerének üzemzavara okozta, aminek következtében a vízből korábban kiszűrt vas és mangán egy része a visszamosatás során bekerült a tiszta vizes tározóba, onnan pedig az utcai hálózatba. Az üzemzavart munkatársaink az észlelést követően haladéktalanul elhárították, a hálózatot átöblítették. A hasonló üzemzavarok jövőbeni kizárása érdekében a technológia kivitelezőjével felvettük a kapcsolatot, és február 9-én (kedd) a helyszínen egyeztetést tartunk. A víz elszíneződése egészségügyi kockázatot nem jelentett, azonban a víz élvezhetőségét jelentősen rontotta. Az okozott kellemetlenségért elnézését kérjük.
A víz keménységével kapcsolatban arról tájékoztatjuk Önöket, hogy az Újkígyóson szolgáltatott víz lágy, keménysége 2,0-2,5 német keménységi fok (5,0-10,0 nk fok még lágynak minősül). Háztartási gépekre a víz keménysége nincs hatással, vízlágyítót –véleményünk- szerint felesleges adagolni.

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás