Útfelújítások – Újkígyós város weboldala

Útfelújítások

Újkígyós Város Önkormányzata a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 3. melléklet II. 10. pont szerinti, az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatása jogcímen támogatást kapott a József Attila utca, a Hajnal utca és a Kis utca végén lévő, szilárd burkolattal ez idáig nem rendelkező részének cementkötésű hidegremix technológiával történő felújítására.

A projekt kivitelezési munkálatainak elvégzésére vonatkozóan árajánlatot kértünk három vállalkozástól.  A beérkezett ajánlatok értékelése után a legjobb ajánlatot adó Swietelsky Magyarország Kft. Dél-Kelet Magyarországi Területi Főmérnöksége, a szerződéskötést követően, a munkálatokat megkezdte és mind a három útszakaszon – a vállalási határidőn belül –  el is végezte.

A munkavégzés során a meglévő útalapot 20 cm mélységig speciális géppel felszedték, ahol szükséges volt, ott a követ pótolták, majd cementtel összekeverve visszaterítették. Végül az utat aszfalt kopóréteggel látták el és sor került a padka rendezésére is.                                                                              

A jelenlegi, összesen 21 953 093 Ft értékű beruházásnak köszönhetően a település teljes belterületi úthálózata pormentes, szilárd burkolatú útfelülettel rendelkezik.

 

 

                                                                                                                     Varga Ferenc

                                                                                                             műszaki csoportvezető

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás