Zimándújfalun jártunk – Újkígyós város weboldala

Zimándújfalun jártunk

wp_20150712_005.jpg

Július 12-én rendezte meg Zimándújfalu – Újkígyós város új testvértelepülése – a XI. Falunapot, melyre Újkígyós Város Önkormányzata is meghívást kapott. A rendezvény hivatalos megnyitóján Szebellédi Zoltán polgármester köszöntőjében felhívta a figyelmet az együttműködés fontosságára a kultúra, sport és a gazdaság területén. Beszédében elmondta, hogy bízik abban, hogy a két település lakossága az évek alatt jobban megismeri majd egymást, a meglévő kapcsolatok továbberősödnek, újak alakulnak ki, melyek tartósak is lesznek. A programon részt vett még Botyánszki Pál, valamint Nagy Balázs képviselő is, ahol felléptek a békéscsabai Balassi Táncegyüttes szólótáncosai, köztük az újkígyósi Botyánszki Áron. (Képen: táncol Molnár Alexandra, Botyánszki Áron, háttérben: Tóth Szilárd, Kecskeméti Anna, Krnács Tamás, Vince Luca Sára, Kis Péter)

Zimánújfalu és Újkígyós kapcsolata már több éves. A két település 2011-ben adott be egy közös HU-RO-s pályázatot, határon átnyúló projektre: Újkígyóson egy zöldségfeldolgozó üzem valósult volna meg, Zimándújfalun egy logisztikai rész, hűtő- és fagyasztókamrák, egyéb létesítmények voltak betervezve. Bár a projekt jó volt, de forráshiány miatt elutasították, ezért tartaléklistára került. A települések vezetői továbbra is fenntartják az együttműködés lehetőségét hasonló projekt kapcsán, illetve építik az emberi kapcsolatokat is a két település között.

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Legfrissebb
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás