id. Nátor János – Újkígyós város weboldala

id. Nátor János

A képviselő-testület 2008-ban az „Újkígyósért” kitüntető címet id. Nátor Jánosnak adományozta.


Nátor János, Újkígyós, Hosszú utca 3. szám alatti lakos, 1925. augusztus 14-én született Újkígyóson, szegény család fiaként. Édesapja egyszerű kisiparos szabó mester volt, aki sokat dolgozott azért, hogy gyermekeit iskolába járathassa.

Az általános iskolát Újkígyóson végezte. Az 5. osztály megszerzése után beiratkozott a békéscsabai m. kir. állami polgári fiúiskolába, ahol 4 évig tanult. Tanulmányait mindvégig jó eredménnyel végezte. Innen a békéscsabai felsőkereskedelmi iskolába iratkozott be, majd két évvel később Újvidékre került, ahol 1944-ben érettségi vizsgát tett, szintén jó eredménnyel. Eredetileg újságíró akart lenni, illetve német és  szerb-horvát nyelven is tanult. 1945-ben Nyíregyházán jegyzői oklevelet szerzett, ezután Bélmegyer községben vezető jegyzői kinevezést kapott.

A közigazgatásban végzett munkája során, pénzügyi és tervezési területen, komoly eredményeket ért el.

Az 1956-os eseményeket Bélmegyeren élte meg, ahol továbbra is megtartották vezetőnek, de  sokat szenvedett, 90 napot börtönben töltött. Innen büntetésből a szeghalmi járás pénzügyi osztályára került, ahol szorgalmas munkája eredményeként hamarosan előléptették csoportvezetővé, amihez akkor még szükséges volt a belügyminiszter engedélye is. Ez idő alatt több felsőfokú vizsgát tett pénzügyi és tervezési munkájához kapcsolódóan.

Kitüntetései: Munka Érdemrend ezüst fokozata, többszörös kiváló pénzügyi és tervezési elismerések, főtanácsosi és Szeghalom város Pro Urbe kitüntetése, a politikai üldözöttek javaslatára az 1956-os emlékérem és tulajdonosi elismerő oklevele.

Nyugdíjaskorában hazajött Újkígyósra, ahol azonnal belevetette magát a nagyközség fejlesztésébe. 1985-ben Süli János tanácselnök két komoly, a várossá válást elősegítő feladattal bízta meg. Szervezőmunkájának köszönhetően épült ki a településen a gázvezeték-hálózat, valamint közreműködésével 19 683 folyóméter szilárd burkolatú utat építettek meg, amely községi szinten elérte az 58,7%-ot.

Kiemelkedő munkát végzett Újkígyós telefonhálózatának kiépítésében is. A szegedi illetékesekkel való tárgyalásainak eredményeképpen 1387 telefonkészüléket szereltek fel a községben.  Schamsula György akkori közlekedési minisztertől — aki személyesen is részt vett az avatási ünnepségen — e tevékenységéért országos elismerést kapott.

Besegített a kábeltelevízió-hálózat megépítésébe is, és ő kezdeményezte a Tiszta udvar, rendes ház program szervezési munkálatait.

Újkígyósért kifejtett önzetlen munkájáért kapta meg 2008-ban az Újkígyósért kitüntető címet.

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< nov 2022 >>
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
Megszakítás