Néhai Csatlós Balázs – Újkígyós város weboldala

Néhai Csatlós Balázs

2000. évben az ÚJKÍGYÓS DÍSZPOLGÁRA címet posztumusz kitüntetésként néhai Csatlós Balázsnak, Újkígyós volt főjegyzőjének adományozta a képviselő-testület a településen 24 évig végzett kiemelkedő és lelkiismeretes közigazgatási munkájának elismeréseként.


Csatlós Balázs 1893. január 31-én született Újkígyóson. Ő volt a legidősebb gyermek a 14 tagú családban. Békéscsabán 1912-ben érettségizett, majd jegyzői gyakornok volt, ezután Karánsebesen egyéves közigazgatási jegyzői tanfolyamon végzett. Az I. világháborút végigharcolta, de közben megsebesült. Ennek következményét élete végéig viselte.

1926-ban választották meg főjegyzőnek Újkígyóson, mely tisztséget 1950-ig, a „tanácsi rendszer” megalakulásáig látta el. Közben, 1947-ben „B” listára tették. A Kisgazdapárt és a falu lakossága sikeresen eljárt abban, hogy vegyék vissza munkahelyére.

Az 1920—30-as években, a gazdasági világválság ideje alatt, a község életének legnehezebb időszakában vezette a falu közigazgatását. Ebben az időben a gazdálkodásban nagy eredményt nem lehetett felmutatni, így inkább előtérbe kerültek az emberséges eljárási módok, hogy a lakosságot ne árverezzék ki a házából és ne fosszák meg a földjétől. Ebben lényeges szerepe volt a főjegyzőnek.
Ma is élő munkatársai szerint Csatlós Balázs főjegyző úr emberséges, segítőkész ember volt. Nem lehetett neki előre köszönni, mert ő köszönt előre mindenkinek.

Szívesen tartózkodott vasárnaponként a Keresztény Polgári Olvasókörben, jól érezte magát a földművelő parasztok között. Jelentős szerepe volt az „uraság” és a falu viszonyának koordinálásában.

Főjegyzői teendőit példamutató emberi magatartással, szakértelemmel látta el, ezért tisztelte a falu lakossága.

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás