Gránittábla őrzi a mozialapító család emlékét a felújított Cz. Kiss-ház homlokzatán – Újkígyós város weboldala

Gránittábla őrzi a mozialapító család emlékét a felújított Cz. Kiss-ház homlokzatán

4447-1.jpg

Gránittábla őrzi a mozialapító család emlékét a felújított Cz. Kiss-ház homlokzatán

 

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében kiírt energetikai pályázat által újult meg az egykori Cz. Kiss család lakóháza a régi moziépület mellett. A közel 26 millió forintos teljes beruházási értékű, 100%-os támogatású projekt keretében sor került az épület födém- és homlokzatszigetelésére, nyílászárók cseréjére, 5 kW teljesítményű napelem elhelyezésére, valamint projektarányos akadálymentesítésre és mozgáskorlátozott mellékhelyiség kialakítására is. Mivel ez kifejezetten épületenergetikai pályázat volt, ezért valójában nem az épület teljes felújítása történt meg.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő köszöntőjében az energetikai beruházás klímavédelmi szempontjait emelte ki, hiszen ezáltal csökkenthető itt Újkígyóson is a károsanyag-kibocsátás, de arra a tényre is nagy hangsúlyt fektetett beszédében, hogy a többi megújult épülethez hasonlóan megfelelő szolgáltatási térben intézhetik az újkígyósiak az ügyeiket.

Meghívott vendégünk volt még Szabó Viktor, a Békéscsabai Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese, valamint Zalai Mihály megyei önkormányzati elnök, aki a beszédében külön hangsúlyozta, hogy Újkígyóson már 1939-ben polgáriasodott közösség élt, akik közül nem csak vállalkozó kedvű ember akadt, aki létrehozta a Nemzeti Filmszínházat, hanem volt igénye is, pénze az embereknek a kultúra használatára, befogadására. A megyei elnök külön kiemelte annak fontosságát, hogy a Békés Megyei Önkormányzat által menedzselt, Újkígyósra érkező 904 millió forint pályázati forrás nagy részét, 500 millió forintot az önkormányzat a helyi gazdaság érdekeit szolgáló iparterület fejlesztésre használja, ami fontos dolog, mert véleménye szerint aki ilyen vállalkozásba fog, az a jövőbe fektet be.

Szebellédi Zoltán polgármester avató beszédében nem csak a beruházás legfontosabb adatait ismertette az átadó ünnepségen, hanem emlékeztette a résztvevőket a felújított épület történetére is. Az épület valamikor a mozialapító Cz. Kiss család lakóháza volt, amelyet 1950 karácsonyán egy tollvonással államosítottak, majd 1990-ig pártházként működött. Miután azonban ismét az önkormányzat tulajdonába került a Cz. Kiss-ház, itt kapott helyet a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. kirendeltsége, a Békéscsabai Járási Hivatal kirendeltsége és az Agrárgazdasági Kamara falugazdászi irodája, így az a közösség érdekeit szolgálja.

Méltó dolog, hogy a város lakói emléket állítsanak egy emléktábla elhelyezésével a valamikori tulajdonosoknak és a velük történteknek, hogy ezáltal emlékezzünk ugyan a múltra, de töröljük is ki a rossz emlékeket, amelyet a felirat így örökít meg:

„CZ. KISS-HÁZ – Ez az épület a Cz. Kiss család lakóháza volt, akik 1939-ben az újkígyósi Nemzeti Filmszínházat létrehozták. A rosszemlékű Rákosi-korszakban a mozit és más tulajdonukat 1950-ben államosították. Ez az emléktábla hivatott kifejezni tiszteletünket és hálánkat a Cz. Kiss család előtt. Újkígyós Város Önkormányzata 2019.”

4461.jpg

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< jún 2022 >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
Megszakítás