Hulladékgazdálkodással kapcsolatos tájékoztatás – Újkígyós város weboldala

Hulladékgazdálkodással kapcsolatos tájékoztatás

Tisztelt lakosság!

Újkígyós Város Önkormányzata – a hulladékgazdálkodási közfeladatokkal kapcsolatos jogszabályi kötelezettségének eleget téve – feladat ellátási szerződést kötött a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulással. A megállapodás alapján az idei évtől jelentős változások következtek be a hulladékszállítással kapcsolatban, melyek közül a legaktuálisabbakat az alábbiakban foglaljuk össze:

Zöldhulladék:

A lakossági komposztálható zöldhulladék továbbra is elszállításra kerül a településről, amennyiben az rendezetten, átlátszó zsákokban vagy 80x30x30-as kötegekben (ágak esetében) van kirakva a közterületre. A zöldhulladék gyűjtésének időszaka alatt tilos a lakossági hulladékgyűjtő edényzetbe udvarból, kertből származó zöld hulladékot elhelyezni! A téli időszakban is lehetőség szerint a zöldhulladékos zsákban gyűjtsék az ilyen típusú hulladékot, amit az első tavaszi szállításkor fognak elvinni.

Az év hátralévő részében a zöldhulladék elszállításának időpontjai: november 23., december 7.

Ezúton is tájékoztatni kívánjuk Önöket, hogy az Újkígyósi Közös Önkormányzati Hivatalban november 13-tól ismét lehetőség lesz a zöldhulladék gyűjtésére szolgáló zsák megvásárlására, bruttó 45 Ft-os áron!

Lomtalanítás:

2017. november 18-án a korábbi gyakorlatnak megfelelően végezzük az őszi lomtalanítást a város területén.

Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy ebben az időpontban csak olyan anyagokat tegyenek ki az utcára, ami nem minősül zöldhulladéknak, kommunális hulladéknak, vagy veszélyes hulladéknak (veszélyes hulladék pl.: elhasznált elektromos háztartási eszközök, gumiabroncs, TV, hűtő, akkumulátor), mert ezen a napon a szolgáltató egyéb hulladékot nem szállít el!

Szelektív gyűjtés:

A házhoz menő szelektív gyűjtés (minden hónapban az első csütörtök) mellett a település három pontján (Fő utcán a Zárda előtt, Gyulai úton a Piac mellet és az Öreg utca Petőfi utca kereszteződésénél) szelektív szigeteket alakítottunk ki.

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy ezeken a pontokon kizárólag üveghulladék helyezhető el, kérjük a tisztelt lakosságot, hogy ettől eltérő hulladékot oda ne hordjanak! A szelektív szigetek rendjét kamerával is védjük!

Salak és hamu összegyűjtése:

Az Önkormányzat munkatársai minden hónap első hetében díjmentesen összegyűjtik az égéstermékeket, majd azt a településről elszállítják. Az összegyűjtést szerdai napokon a település Hosszú utcától délre eső városrészében, csütörtöki napokon a Hosszú utcán és a Hosszú utcától északra eső városrészben végezzük! A salak és hamu összegyűjtés dátumai: 2017. december 6., 7., 2018. január 3., 4., február 7., 8., március 7., 8., április 4., 5.

Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy az elszállításra váró salakot és hamut két szállítási időpont között mindenki a saját ingatlana területén tárolja, azt közterületre csak az összegyűjtést megelőző napon zsákba szedve helyezzék ki! A kommunális hulladék gyűjtésére, továbbá a szelektív gyűjtésre szolgáló edényzetbe ilyen jellegű hulladékot ne tegyenek!

Építési törmelék:

Hosszas egyeztetés és eljárás eredményeként sikerült véghezvinni, hogy ismét rendelkezünk építési törmelék lerakó üzemeltetéséhez szükséges engedéllyel! Az inert hulladéklerakó a korábbi időszakhoz hasonlóan a régi szeméttelepen fog üzemelni előre láthatólag 2018. január 1-től, melyről a közeljövőben részletes tájékoztatást adunk.

Az üzemeltetéshez kapcsolódó részlet szabályozások kidolgozásáig az építési törmelék továbbra is beszállítható az Újkígyósi Városgazdálkodási és Fejlesztési Kft. Tormási úti telephelyére, ahol az elhelyezésért bruttó 4 000 Ft/m3 díj fizetendő.

Újkígyós, 2017. november 09.                                                                                                                                                                                                                   Újkígyós Város Önkormányzata

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< aug 2022 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
Megszakítás