Szent László-év – Újkígyós város weboldala

Szent László-év

6670.jpg

Szent László összeköti az egész Kárpát-medence magyarságát

Huszonhét éve áll fenn testvértelepülési kapcsolat Szépvíz és Újkígyós között. Mondhatnánk, hogy a véletlen hozta úgy, hogy ez a kapcsolat e két település között elkezdődött, de túl a személyes érdemeken, egy spirituális kapocs is fennáll, a tiszta hitű és erős kezű király, Szent László személye. Ugyanúgy, mint Szépvíz, Újkígyós is Szent László oltalma alatt állt, mint a nagyváradi püspökséghez tartozó egyházközség egészen a Trianon utáni időkig, az egyházmegyék átszervezéséig.

A Szent László-év kapcsán került megrendezésre Újkígyóson a Cz. Kiss Rendezvényházban szeptember 16-án – a kígyósi búcsú előestéjén – a „Tiszta hittel, erős kézzel” kiállítás Szent Lászlóról. A kiállítást Gaal Gergely nyitott meg a szent király életét és korát példaként felmutatni szándékozó tanácsadó testület elnökeként. Kiemelte, hogy a hős király az évszázadok során az egész Kárpát-medence példaképe volt, emléke freskók, mondák, legendák, szobrok formájában számos helyen megtalálható a mai napig.

Természetes módon kapcsolódott a kárpát-medencei vándorkiállítás megnyitójához, hogy megtekinthettük a jubileumi év kapcsán testvértelepülésünkről készült „Tíz év Szent László nyomában Szépvízen” című filmet is. A filmhez Harangozó Imre újkígyósi néprajzkutató mondott témafelvezetést, de nagy örömünkre szolgált, hogy köztünk lehetett Ferencz Tibor polgármester úr is, aki film megtekintése után fűzött még néhány gondolatot a látottakhoz.

A film vetítése közben nem csak a közösségi emlékezet megújulásának lehettünk a nyomon követői, de az is bizonyossá válhatott mindannyiunkban, hogy erős közösség csak az élő hagyományokra épülő közös „ügyek”, közös cselekedetek alapján tud megújulva továbbélni. Szép, mindannyiunk számára mintaértékű példája ennek a szépvízi Szent László szobor felállítása és a Pogány-havason feltárt, kialakított Szent László emlékhely, amelynek felszentelésének egy maroknyi újkígyósi zarándok csoport is a részese lehetett.

Jó volt együtt lenni, Szent László oltalma alatt megerősíteni Szépvíz és Újkígyós testvértelepülési kapcsolatát a szent királyról szóló, a XVI. századból ránk maradt, a Peer-kódexben fellelhető középkori himnusz által is, amelyet a Tengelic énekegyüttes tolmácsolásában hallgathattunk meg. Közös hálánkat kifejezve idézzük most fel annak utolsó strófáját:

„Dícsérjük magyarok Szent László kerályt,

bizony érdemli mi dícséretönköt;

dícsér[i]k őtet angyelok, mondván:

idvezlégy kegyelmes Szent László kerály.”

                                                                                                                                                                                 Szebellédi Zoltán

újkígyósi polgármester

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2022 >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
Megszakítás