A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai

A képviselő-testület szervei:

a) polgármester

b) képviselő-testület bizottságai

c) Újkígyósi Közös Önkormányzati Hivatal székhelytelepülés

A Képviselő-testület véleményt nyilvánít és kezdeményez a feladat- és hatáskörébe nem tartozó, de a helyi közösséget érintő ügyekben.

E jogával különösen abban az esetben él, ha az ügy a településfejlesztéssel és üzemeltetéssel, a lakossági közszolgáltatások fejlesztésével áll szoros kapcsolatban.

Ilyen ügyekben – a polgármester indítványára – a Képviselő-testület csak a közvetlenül érintett lakossági réteg, érdekképviseleti szerv vagy társadalmi szervezet meghallgatása után nyilvánít véleményt, illetve tesz kezdeményezést.

Az önkormányzat feladat- és hatáskörei – főszabályként – a Képviselő-testületet illetik meg, melyeket a jelen rendeletben vagy más önkormányzati rendeletben megállapított jogszabályok szerint a polgármesterre, az állandó bizottságokra átruházhat.

ÚJKÍGYÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA által ténylegesen végzett tevékenységek    TEÁOR ’08 szerinti besorolása:

8411 Általános közigazgatás – főtevékenység

6820 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése – egyéb tevékenység

8413 Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése – egyéb tevékenység

8891 Gyermekek napközbeni ellátása – egyéb tevékenység

b) Az ÚJKÍGYÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása:

 

011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége

013320 Köztemető-fenntartás és –működtetés

013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok

031030 Közterület rendjének fenntartása

032020 Tűz- és katasztrófavédelmi tevékenységek

041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás

041232 Start-munka program – Téli közfoglalkoztatás

041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

041234 Közfoglalkoztatás mobilitását szolgáló támogatás (közhasznú kölcsönző részére

041236 Országos közfoglalkoztatási program

042130 Növénytermesztés, állattenyésztés és kapcsolódó szolgáltatások

042180 Állat-egészségügy

045120 Út, autópálya építése

045160 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása

051020 Nem veszélyes (települési) hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása

051030 Nem veszélyes (települési) hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása

051050 Veszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása

052020 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése

062020 Települési projektek és támogatásuk

063080 Vízellátással kapcsolatos közmű építése, fenntartása, üzemeltetése

064010 Közvilágítás

066010 Zöldterület-kezelés

066020 Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások

072112 Háziorvosi ügyeleti ellátás

072311 Fogorvosi alapellátás

074032 Ifjúság-egészségügyi gondozás

081030 Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése

081061 Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás

082091 Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése

            082093 Közművelődés – egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek

096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben

104011 Gyermekvédelmi bentlakásos ellátások

104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés

 

Az önkormányzat szabadon vállalhatja közfeladat ellátását abban az esetben, ha

  1. ellátása nem sérti más települések érdekeit,
  2. nem tartozik más szerv kizárólagos feladat- és hatáskörébe,
  3. megvalósítása nem veszélyezteti a kötelezően előírt feladat- és hatáskörök ellátását,
  4. ellátásához a szükséges feltételek fennállnak.

A helyi közügy önkéntes vállalása előtt előkészítő eljárást kell lefolytatni, amelyben tisztázni szükséges a feladat ellátásának anyagi, személyi és technikai feltételeit.

Az eljárás során a Képviselő-testület illetékes bizottságai véleményt nyilvánítanak, jelentősebb költségkihatással járó feladatellátás felvállalása előtt ideiglenes bizottság is létrehozható, s külső szakértők közreműködése is igénybe vehető.

Az eljárást a testület döntésétől függően lefolytathatja a polgármester (alpolgármester) vagy az erre felkért külön bizottság.

Az önként vállalt feladatok tárgyában az éves költségvetésben a fedezet biztosításával egyidejűleg kell állást foglalni.

Az önkormányzat jogi személy. A Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik:

  1. A Képviselő-testület hatáskörébe utalt választás és kinevezés alkalmával a személyi alapbér meghatározása,
  2. helyi közügy önálló megoldásának vállalása, illetőleg arról történő lemondás,
  3. belföldi és külföldi önkormányzati szervekkel együttműködési megállapodás kötése és felmondása,
  4. az önkormányzati ingatlan és egyéb, 1 000 000 Ft-ot elérő értékű vagyonügylet.

A Képviselő-testület a hatáskör gyakorlás átruházásáról, illetőleg visszavonásáról annak felmerülésekor dönt.

Az átruházott hatáskör gyakorlója – az e kereten belül tett – intézkedéseiről, azok eredményeiről a soron következő – rendes – ülésen beszámol.

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
  • Naptár
    hét
    ked
    sze
    csü
    pén
    szo
    vas
    h
    k
    s
    c
    p
    s
    v
    30
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    7
    8
    9
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    1
    2
    3
    Megszakítás