Domokos László

2007. évben a képviselő-testület az „ÚJKÍGYÓS DÍSZPOLGÁRA” címet Domokos Lászlónak adományozta.


1965-ben született, Békéscsabán. Nős, egy leány édesapja. 1983-ban a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1988-ban Pécsett, a JPTE Közgazdaság-tudományi Karán okleveles közgazdaként fejezte be tanulmányait. 1991-ben a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem Továbbképző Intézetében szakközgazdász diplomát szerzett.

1988 óta tagja a Magyar Közgazdasági Társaságnak. 2002-től az MKDSZ tagja.

1991-ben belépett a Fideszbe. 1992 és 1994 között a Fidesz Békés megyei, valamint az országos választmány tagja, 1996-tól a Békés Megyei Területi Választmány elnöke.

1990—1994 között Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzati Hivatalának gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere. Az 1994-es önkormányzati választásokon bejutott Békéscsaba képviselő-testületébe, ahol a pénzügyi ellenőrzési bizottság elnöki tisztségét töltötte be, illetve ugyanekkor tagja lett a Békés Megyei Képviselő-testületnek, ahol frakcióvezető.

1998-ban a Szarvas központú választókerületben (Békés, 5. vk.) országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. 1998—2002 között a Fidesz parlamenti frakciójának frakcióvezető-helyettese, a gazdasági kabinetvezetője. 2001-től a Magyar Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottságának alelnöke.

Az 1998—2002 közötti időszakban a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

A 2002. évi országgyűlési választásokon ismét a szarvasi kerületben szerzett egyéni mandátumot; 2002 májusától újra megválasztják a Parlament költségvetési és pénzügyi bizottságának alelnökévé és az EU integrációs albizottságának elnökévé.

A 2002. őszi önkormányzati választások eredményeként tagja lett Békés Megye Képviselő-testületének, ahol a gazdasági és környezetgazdálkodási bizottság elnökeként és a Fidesz frakcióvezetőjeként dolgozott.

A 2006. évi országgyűlési választásokon Békés megye 5. sz. választókerületében már az első fordulóban egyéni mandátumot szerzett. 2006. május 30-tól a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság alelnöke. 2006 októberében az önkormányzati választáson Fidesz—KDNP—Gazdakörök jelölő szervezet listavezetője. A választás eredménye alapján Békés Megye Képviselő-testület elnökévé választották és a Fidesz—KDNP—Gazdakörök-frakció frakcióvezetője.

Munkájában az adó- és járulékterhek csökkentésére alapozott gazdaságélénkítés mellett a térség, Békés megye leszakadásának, perspektívavesztésének megállítása kap hangsúlyt. A megközelíthetőség, a közlekedési hálózat fejlesztése révén látja bekapcsolódhatónak a térséget a gazdasági vérkeringésbe. Az infrastrukturális fejlesztések mellett a családok életkörülményeinek javítását szorgalmazza, hangsúlyozza a tudás megszerzésében az esélyegyenlőséget. A képviselő feladatát az érdekek konszenzusának megteremtésében, az információhoz juttatásban, mindezekkel a helyi perspektíva, a lehetőségek bővítésében látja, elkötelezett Békés megye és Újkígyós lakosainak következetes képviseletében helyi, megyei és országos szinten, érdekeik, véleményük hatékony érvényesítésében.

A 2006. októberi választások óta irányítása alatt készült Békés megye integrált esélyteremtési terve, Békés megye 2007—2010-es társadalmi-gazdasági programja, illetve egy átfogó intézményátalakítási folyamat, melynek célja a hatékonyság javítás szakmai és területi elvek alapján.

Újkígyós település önkormányzata és ezáltal lakossága az elnöklete alatt is működő Békés Megyei Területfejlesztési Tanácstól többek között a szennyvízcsatorna-hálózat kialakítására több mint 124 millió forint, napközi konyha korszerűsítésére több mint 18 millió forint, településrendezési terv elkészítésére 6 millió forint, a belvíz- és árvízvédelemre több mint 26 millió forint támogatásban részesült. Újkígyós vállalkozásai összesen több mint 130 millió forint értékű támogatást kaptak céljaik megvalósításához.

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
  • Naptár
    hét
    ked
    sze
    csü
    pén
    szo
    vas
    h
    k
    s
    c
    p
    s
    v
    30
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    7
    8
    9
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    1
    2
    3
    Megszakítás