Beszámoló a Szépvízi káposztavágásról

Beszámoló a Szépvízi káposztavágásról

2017. október 19.

Szépvízi káposztavágás

A Szépvízért Egyesület Szépvíz Község Polgármesteri Hivatalával közösen tizedik alkalommal szervezte meg a Káposztavágás-vásárt Szépvízen, a Nád-dűlőn október 14-én. Önkormányzatunk meghívást kapott a rendezvényre.

Csapatunk pénteken meglátogatta a Csíksomlyói kegytemplomot, majd a Bákói múzeum kiállításait néztük meg. A kortárs festők mellett nagyon komoly régészeti és néprajzi anyag is bemutatásra kerül itt. Sajnálatosan vettük azonban észre, hogy a magyar korszak (hozzávetőlegesen a VIII. századtól a XIV. századig terjedő időszak) emlékei nem kerültek kiállításra, mintha Etelközben őseink sosem hagytak volna régészeti szempontból értékes anyagokat. A néprajzi vonatkozású tárgyaknál szintén konstatálhattuk, hogy nem a román és a magyar nép századokon át való együttélését próbálják bemutatni, hanem a magyar emlékek létének elkendőzése a cél. Kiállításra kerülnek ugyan a moldvai csángó anyagok, de nem tájékoztatják arról a látogatókat, hogy mely etnikum anyagát képezik.

csikszepviz_1.jpg

A szombati napon részt vettünk, a főzőversenyen, ahol toros káposztát készítettünk Szőke László vezetésével. A program szekeres felvonulással kezdődött melyet a helyi fúvós zenekar kísért, majd megkezdődött a káposztás ételek főzőversenye. A kulturális program tíz órától kezdődött, az esemény részeként az egybegyűlteket Szépvíz Község polgármestere köszöntötte. Felléptek a madéfalvi hagyományőrző csoportok, a szépvízi vonósok, valamint a csíkborzsovai citerások, illetve a Csíkborzsovai Férfikórus. Ezt követően díjazták az őszi betakarítás címmel meghirdetett rajzverseny nyerteseit, valamint kiértékelték a főzőversenyt is. A gyermekek ügyességi versenyen vehettek részt.

A főzőversenyen helyezést ugyan most nem sikerült elérnünk, de aki ételünkből kóstolt nehezen tudott ellenállni a második adagnak. Sátrunkat sokan felkeresték, újkígyósi termékeket (kolbászt és pálinkát) osztottunk sátrunknál. A finom kígyósi ízek sok jó beszélgetés alapját képezték. A Benkó Hús Kft. által felajánlott kolbászból adományként adtunk néhány szálat a helyi gyermekotthonnak is. Az egész napos színvonalas program mellett, helyi kézműves termékek vásárlására is jó lehetőség kínálkozott. Szőke István Attila könyvadományait örömmel fogadták a testvértelepülés képviselői, ezek kiosztásra kerülnek majd a tanulók között.

A szomszéd sátorban lévő Fővárosi Örmény Önkormányzat elnökével és munkatársaival kialakítottunk egy baráti kapcsolatot, szó volt róla, hogy a jövőben figyelemmel kísérjük egymás rendezvényeit, vagy akár még közös programokra is sor kerülhet.

A szombat estét egy színvonalas vacsora zárta, ahová Szépvíz képviselői, az önkormányzat munkatársai, a Fővárosi Örmény Önkormányzat munkatársai, valamint a testvértelepülések küldöttei, voltak hivatalosak.

Hazafelé jövet vasárnap a fogarasi várban található kiállítást látogatta meg csoportunk. A város központjában fekvő fogarasi vár és uradalma egyike volt Erdély legnagyobb, leggazdagabb királyi, majd fejedelmi birtokainak. A magyar nyelven is olvasható tájékoztatóból kiderül, hogy fegyveres hadak sosem tudták bevenni ezt az erősséget.

A kirándulás jó alkalom volt a kapcsolatok ápolására és új kapcsolatok kiépítésére. Ez úton is köszönjük a meghívást testvértelepülésünk önkormányzatának!

Turovszki Krisztián

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
  • Naptár
    hét
    ked
    sze
    csü
    pén
    szo
    vas
    h
    k
    s
    c
    p
    s
    v
    29
    30
    31
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    7
    8
    9
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    1
    Megszakítás