Ma már természetesnek tartjuk, hogy a családok nagy többségében mind a férj, mind pedig a feleség a családon kívül is dolgozik, a munkahelyén tölt napi hat-nyolc órát, sokszor még többet is. A szakmák majdnem mindegyike nyitva áll a férfiak és a nők előtt is, és az is természetes, hogy mindegyikük igyekszik a végzettségének megfelelő pályán előrehaladni.
Ugyanakkor a család ellátása, a ház körüli teendők, a gyerekek gondozását és nevelését nem is említve, igen sok feladatot ró a házaspárra. A család megélhetéséért szükség van mindkét keresetre, a munkaadóknak pedig teljes értékű munkatársakra van szüksége. Ha valaki családi okokból, pl. gyerek születése miatt, egy időre kiesik a munkából, az zavart okoz a munkahelyén, de a szakmából való ideiglenes kiesés miatt hátrányosan befolyásolja a karrierépítést is. Az is nyilvánvaló, hogy mind az otthoni, mind pedig a munkahelyi feladatok végzése kárát látja, ha valaki azért él feszültségben, mert érzi, hogy egyik helyen se tud százszázalékosan helyt állni.
Ma joggal beszélnek sokat a családi és a munkahelyi munka összeegyezetésének szükségességéről. Hamis eredményre vezet azonban, ha családot és munkahelyet egymás versenytársainak tekintjük. A házaspárnak stabil munkahelyre van szüksége, amely biztosítja a család megélhetését, a munkaadóknak viszont az az érdeke, hogy munkavállalóik megbízható, a vállalkozás érdekében együttműködő, maximális teljesítményt nyújtó emberek legyenek, harmonikus, nyugodt légkörű családból jöjjenek naponta dolgozni, ne pedig szorongással az alulteljesítéstől tartva. Lényegében tehát a feleknek azonos az érdeke, nem versenytársak, sőt, egymásra vannak utalva. Aki hosszabbtávra tekint előre, beláthatja, hogy kölcsönös áldozatok nélkül nem lehet kielégítő megoldást találni. Ilyen áldozat lehet a gyors előmenetelről való lemondás, a dolgozó munkájától való ideiglenes eltekintés, vagy az autó cseréjének elhalasztása. Figyelembe véve azonban, hogy a család a nemzet jövőjének záloga, a család a közjó fontos eleme, a család szempontjainak kell mindenben elsőbbséget kapnia. A család érdekében hozott áldozatok hosszútávon az egész társadalom számára sokszorosan megtérülnek.
Milyen segítséget tud nyújtani a családközösség a munkahelyi és otthoni feladatok kereszttűzébe került családnak? Idézzetek fel konkrét eseteket!
A mai ember élete megoszlik munkahelye és a család között, az ébrenlét nagyobb részét rendszeresen munkahelyén tölti. Aki odaadással, jól dolgozik, az munkahelyén jól él. Ahhoz, hogy családjában is jól éljen családi kapcsolatainak rendezettnek, teherbírónak kell lennie. Nem elég tehát csupán a családi és a munkahelyi munka időbeosztását összeegyeztetni, fontos, hogy teljes harmónia legyen az élet e két színtere között. A házaspár számára például nagy próbatétel, ha egyikük hosszabb ideig a családtól távol kényszerül dolgozni, mert ez a család felbomlását eredményezheti. Konfliktushoz vezet az is, ha valakinek munkaköri kötelessége olyan tevékenység végzése, amely lelkiismeretével nem egyeztethető össze. Nincs kétféle erkölcs, nincs különbség a munkahelyi és a családi életre vonatkozó erkölcsi mértékek között, az ember vagy erkölcsös, vagy erkölcstelen. Nem lehet az a családban becsületes, aki munkáját hanyagul, tisztességtelenül végzi. A keresztény ember a keresztény erkölcs szerint él a családjában is, munkahelyén is. A társadalom feladata összhangba hozni e két területet. „Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Mt 6,24)
Tévedés lenne az otthoni és a munkahelyi munkát egyaránt megfizetendő tevékenységként kezelni. Ha rendesen megfizetnék, vállalnám az anyaságot főállásként, – nyilatkozta nemrég egy fiatal nő valamelyik rádió adásában. Vajon foglalkozás-e az anyaság, szerepelhetne-e valakinek a személyi adatai között az, hogy „foglalkozása: anya”? Ki biztosítaná, és ki állapítaná meg fizetését? Az állam, a társadalombiztosítás, vagy netán az apa, akár férj, akár nem? Lehetne-e valamilyen tanulmányokhoz, vizsgákhoz kötni, hogy valakinek a foglalkozása „anya” legyen? Az anyák most is kapnak segélyeket, de az nem fizetés, nem az anyaként végzett munka bére. Szomorú sorsa lenne annak a gyermeknek, akit anyja vállalkozóként vállalna, gondoskodását aszerint mérné, hogy mennyire fizetik meg. A gyermeknek ugyanis a legjobb helye a családban van, apja és anyja szerető és önzetlen gondoskodásától körülvéve.
Nem jó az sem, ha a kétféle munka összehangolásakor csak az egy-kétéves gyerekek szüleit tartjuk szem előtt. A kétkeresős család általánossá válásával együtt felbomlottak a nagycsaládok is. Ma az ifjú házasok amint lehet önálló lakásba költöznek, saját, független életet kezdenek. Ennek sok előnye van, vannak azonban hátrányos következményei is. Az új családnak mindent elölről kell kezdenie, a háztartás felszerelésétől az életrend kialakításáig. Ez egyrészt jó is, mert így minden új, korszerű, a fiatalok ízlése és igényei szerint való lesz, másrészt azonban sokba kerül, a még használható holmik kihasználatlanokká, majd eldobandóvá válnak, az öregek jól bevált megoldásai helyett mást akarva a fiatalok gyakran zsákutcákba jutnak. Nagyobb gond azonban, hogy az önállósult fiatalok nagyon nehezen tudnak az otthoni és a munkahelyi feladatokkal egyaránt megbirkózni. Ennek a helyzetnek a kárvallottai a gyerekek, azaz a jövő generációja. Minthogy mindkét szülőnek nemritkán késő délutánig kell dolgoznia, mire hazakerülnek, sem testi, sem lelki erejük nem marad a gyerekekre. Amikor a gyerek az iskolából eljön, a szülei még nincsenek otthon. Így aztán programjába egy délutáni kószálás is belefér, esetleg barátokkal, netán tiltott gyümölcsöket, alkoholt, cigarettát is meg-megkóstolva. A szülők, még ha észlelik is a közeledő bajt, tehetetlenek, sem idejük, sem energiájuk nincs, hogy közbelépjenek. Milyen más lenne a helyzet, ha együtt lennének a nagyszülőkkel, vagy legalább olyan közel laknának, hogy ilyenkor a már nyugdíjas nagymama szolgálatba léphetne és a gyerekekkel érdemben foglalkozna. A nagycsalád szétesésének további következménye, hogy akkor, amikor az öregek már gondozásra-ápolásra szorulnának, de a fiataloktól távol laknak, megoldhatatlan a napi kapcsolat. A családi és munkahelyi feladatok egyensúlyba hozásának egy hatékony eszköze, ha több generáció egymással szoros kapcsolatban él. Ehhez azonban az kell, hogy a generációk közötti kapcsolatot a szolidaritás, a szubszidiaritás és az önzetlen szeretet jellemezze.
Elevenítsétek fel saját tapasztalataitokat és szüleitek, nagyszüleitek elbeszéléséből azt, ahogyan az „öregek” az újabb generációt segítették!
A társadalmat élhetővé, vagy élhetetlenné tevő kapcsolatok a családban forrásoznak. Amilyenek a családon belüli kapcsolatok, olyanok lesznek a társadalmat átszövő kapcsolatok is. Aki otthon megtanulja, hogy öröm a család többi tagjainak a javát szolgálni, hogy jó érzés mindig készen lenni az önzetlen segítségre, az a családon kívüli kapcsolataiban sikerekre számíthat. Aki sohasem mérlegeli, hogy otthoni feladatait megéri-e jól, sőt mindegyre jobban elvégezni, aki nem arra figyel, hogy mit kaphat ő cserébe azért, amit adhat, hanem korán megismeri az adakozás örömét, az a társadalomban is eredményes, sikeres lesz, kapcsolatai gyümölcsözők lesznek. Aki a családban megérti, hogy milyen az igazi testvériség, az tartalmas barátságokat tud kötni, a barátokkal való kapcsolatok pedig olyan tapasztalatokkal gazdagítják, amelyek egészséges párkapcsolatokhoz, később a felelősségteljes párválasztáshoz segítik hozzá. Az egész társadalom érdeke tehát, hogy a társadalmi erényeket a gyermekek a családban sajátítsák el.
Mondjatok példákat olyan általatok ismert köztiszteletben álló emberekre, akikről tudni lehet, hogy kapcsolatépítő készségét családjának köszönheti! Milyen nehézségekkel találkoznak a mai fiatalok, mikor keresik másokkal a kapcsolatokat?
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
készítette.