Emléktáblát avattak az Ecker József Labdarúgó Pályán

Emléktáblát avattak az Ecker József Labdarúgó Pályán

2014. március 31.

Újkígyós Város Önkormányzat Képviselő-testülete, az Újkígyósi FC javaslatára, az újkígyósi futballpályának az Ecker József Labdarúgó Pálya nevet adta. 2014. március 29-én ünnepélyes keretek között vehették birtokba az újonnan elkészített lelátót a rendezvényre látogatók. Ezenkívül a futballisták részére átadták a felújított öltözőt, valamint rendezvény keretén belül sor került az Ecker József labdarúgó és edző emlékére készíttetett emléktábla felavatására is. A program házigazdája Oláh Timót, az Újkígyósi FC elnöke volt, köszöntőt mondott Pinjung Emil, az MVH Csongrád Megyei Regionális Illetőségű Kirendeltség vezetője, Szpisják Zsolt, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség igazgatója, valamint Szebellédi Zoltán, polgármester.

Az emléktábla felavatása, valamint az ünnepélyes szalagátvágás után, vendéglátással egybekötött beszélgetésen, valamint a hazai csapat mérkőzésén kapcsolódhatott ki a nagyszámban megjelent közönség.

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
  • Naptár
    hét
    ked
    sze
    csü
    pén
    szo
    vas
    h
    k
    s
    c
    p
    s
    v
    27
    28
    29
    30
    31
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    7
    8
    9
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    1
    2
    Megszakítás