EZÜSTÁG FERTŐTLENÍTÉS, VIRÁGVÁSÁR, EGYÉB INTÉZKEDÉSEK – LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS

EZÜSTÁG FERTŐTLENÍTÉS, VIRÁGVÁSÁR, EGYÉB INTÉZKEDÉSEK – LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS

2020. április 24.

Tisztelt Lakosság!

Megint eltelt egy hét, túl vagyunk egy időszakon és örömmel tájékoztatom Önöket, hogy tudomásunk szerint nincs a településünkön vírusos személy! Ismét szeretném megköszönni a lakosság türelmét, amit ebben a rendkívüli helyzetben tanúsít. Tájékoztatni szeretném Önöket, hogy a Kormány lehetőséget biztosított, hogy a bentlakásos idősotthonokba fertőtlenítést végezzenek. Az intézményvezetővel úgy ítéltük meg, hogy élünk ezzel a lehetőséggel.

2020. április 25-én, szombaton, reggel 7 órakor kezdődik az Ezüstág intézményünkben a fertőtlenítés. Ez a folyamat az épület teljes kiürítésével jár. Sátrakat húzunk fel az épület területén és ott fogjuk a napközbeni ellátást biztosítani. Az elkövetkezőkben is számítunk a hozzátartozók megértésére, hiszen az otthonba továbbra sem lehet semmit kívülről bejuttatni szeretteikhez. Szigorúan figyelni fogjuk a környezetet! Ez egy megelőző intézkedés, amivel élni fogunk, hiszen az idősotthonok tekintetében kiemelten fontos az elővigyázatosság, mivel lakói kifejezetten a veszélyeztetett korosztályba  tartoznak. Az otthonba bekerülő fertőzés végzetes következményekkel járhat. Rendkívüli a felelősségünk e tekintetben, s mindent meg kell tennünk szeretett időseink védelmében. Reméljük, nem okozunk nagy kellemetlenséget az idős bentlakó embereknek. Továbbá kérek mindenkit, hogy ez a „látványosság” ne vonzzon oda nézelődőket, mert ez ellen is határozottan fel fogunk lépni!

Szintén április 25-én, szombat délután virágvásárt szervezünk a piactéren. Korosztályi korlátozást ebben az időben nem fogunk bevezetni, viszont a jelenleg érvényben lévő korlátozásokat mindenkitől elvárjuk. Ide tartozik a távolságtartás egymástól, és ha kérhetem a piac területére lépve viseljünk maszkot, hogy megvédjük egymást. A virágvásárral a helyi újkígyósi termelőkön próbálunk segíteni, hogy boldoguljanak és az általuk megtermelt növényeket el tudják adni. Más település árusai ezért nem jelenhetnek meg árusként ezen a vásáron. Segítsük termelőinket!

Értesíteni szeretném Önöket, hogy megkezdtük kiszállítani a gyógyszertár felajánlását, a 65 év feletti lakosoknak. Sajnos a mai napon nem végeztünk, de hétfőn mindenki meg fogja kap ni a csomagot. Még tájékoztatásul elmondanám Önöknek, hogy erre a hétvégére sem tervezünk különös, rendkívüli korlátozásokat bevezetni.

Tisztelettel:

Botyánszki Pál polgármester

 

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
  • Naptár
    hét
    ked
    sze
    csü
    pén
    szo
    vas
    h
    k
    s
    c
    p
    s
    v
    30
    31
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    7
    8
    9
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    1
    2
    Megszakítás