Gyújtogatás a parkban

Gyújtogatás a parkban

2018. november 08.

Sajnálatos esemény történt városunkban. A Wenckheim parkban a Hazaváró emlékkút mellett több évtizede ültetett fát ismeretlen személy/ek 2018. október 26-án, 19 óra 10 perc körüli időben felgyújtották. Nem tudjuk, belegondoltak-e abba, hogy a környéken lévő avaron továbbterjedve a tűz mekkora kárt okozhatott volna? Szerencsére – a fa várható pusztulásán túl, ami azért nem elhanyagolható – egyéb kár nem keletkezett, köszönhetően annak, hogy a tűz időben el lett oltva.

Az esetet a térfigyelő kameráink felvételi rögzítették, ezek elemzése folyamatban van. Bejelentésünket a tűzesettel kapcsolatban a Rendőrségen megtettük, bízunk benne, hogy sikerül az elkövető kilétét megállapítani és elnyeri megérdemelt büntetését!

Ezúton mondunk köszönetet a tűz eloltásában részt vevő Sebestyén Imre és Kovács Andrásnak, továbbá az általuk nem ismert harmadik személynek, akit így nevesíteni nem tudunk – akik értesítették a tűzoltóságot és a hivatásos egység kiérkezéséig meg is fékezték a lángokat –, hogy tettükkel megakadályozták a nagyobb kár kialakulását.  

Kérjük a lakosságot, hogy aki az esettel kapcsolatban információval tud szolgálni, keresse a helyi rendőrséget!

Varga Ferenc
műszaki csoportvezető

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
  • Naptár
    hét
    ked
    sze
    csü
    pén
    szo
    vas
    h
    k
    s
    c
    p
    s
    v
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    7
    8
    9
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    1
    2
    3
    4
    5
    Megszakítás