A korábbi évekhez hasonlóan Újkígyós Város Önkormányzat Képviselő-testülete idén is odaítélte az Újkígyós Díszpolgára, illetve az “Újkígyósért” kitüntető címeket.
A 2011-es évben a Díszpolgárának Dr. Gera Lászlót, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály osztályvezető főorvosát választották, aki szakmájában elért sikereinek elismeréséül kapta e megtisztelő címet. Az „Újkígyósért” kitüntetést Bokorné Dr. Cservenák Máriának és a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Szervezet Kígyósi Csoportjának adományozta a testület. Bokorné Dr. Cservenák Mária a lakosság ellátását biztosító folyamatos, magas szintű gyógyszerészeti tevékenységének és a polgári szemléletet tükröző, példamutató mecénási vállalásának elismeréséül, míg a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Szervezetének Kígyósi Csoportja a mozgáskorlátozott lakosság támogatása érdekében kifejtett magas színvonalú munkája elismeréséül vehette át a kitüntetést.
Az ünnepi megemlékezésen kiosztásra került a Wenckheim Krisztina-emléklap és egyéb alapítványi elismerés, melyet Harangozó Imre, az Újkígyósért Közalapítvány kuratóriumának elnöke adott át. Az Emléklapot Reck Nikoletta, a közösség érdekében végzett munkájáért, az egyéb elismerést Orbán Jánosné vehette át, amellyel a kuratórium megköszönte sokéves munkáját. A kitüntetetteknek ezúton gratulálunk!
A rendezvényen készült fotók az alábbi linken tekinthetők meg: https://ujkigyos.hu/?page_id=7146
Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Szervezetének Kígyósi Csoportja