Négy kígyósi Afrikában

Négy kígyósi Afrikában

2012. február 29.

Kíváncsiság? Kalandvágy? Segítségnyújtás? Kihívás? Versenyzés? Vajon mi vezérelhet valakit egy tízezer kilométeres, nehézségekkel teli autóút megtételére, ami Budapesttől indul és a világ egyik legszegényebb afrikai országában ér véget? Egy útra, melyet a magyar szervezők már évek óta csak úgy hirdetnek meg: bárkinek, bármivel, bárhogyan. (Fotó: ifj. Nátor János)

A „feladvány” négy újkígyósi fiatalembert is foglalkoztatni kezdett, mígnem úgy döntöttek, beneveznek az idei kéthetes Bamako rallyba. Csatlós Lajos, Elekes Attila, Nátor János és Tóth Róbert az amatőrök számára szervezett „túra kategóriában” indult. Ez az őrült futam egyik könnyített változata. Itt nem a célba jutás gyorsasága számít, csupán az út megtétele, és egy karitatív gesztus: valami jót tenni az afrikai szegényekért.

Egy volt a biztos: hogy semmi sem biztos

Sokan — családtagok, barátok, ismerősök — izgultak január közepén, az elindulásuk napján. A hetek gyorsan teltek, és a kígyósi hősöket immár itthon üdvözölhette a település. A Kisvárosi esték sorozat keretében kétórás élménybeszámolót tartottak a városházán mindazoknak, akiket érdekelt, hogyan teljesítették önkéntes vállalásukat. Fábián Tamás, a Csaba Rádió műsorvezetője segítette a beszélgetést, aki már többször készített interjút a négy fiatallal.

— Minden úgy történt, ahogy arra számítottatok? — kérdezte az elején. A válasz egybehangzó „nem” volt, amit a következőkkel toldottak meg:

— Egy öreg Fiat Ducato kisbusszal indultunk útnak, amit — valamennyiünknek köze lévén az autószereléshez — itthon felújítottunk. Talán kicsit túlzásba is vittük a felkészülést, mert már Pesten kiszúrták, hogy csakis „kezdők” lehetünk. Igyekeztünk úgy ellátni mindenfélével az autót, hogy se üzemanyagban, se alkatrészekben, se futóműben ne érjen bennünket kellemetlen meglepetés, ezért az átlagosnál kicsit „terheltebben” vágtunk neki az útnak. Azt is szerettük volna, hogy a hallomásból ismert 40-50 fokos hőingadozást kibírja alattunk a járgány. Arra azonban, hogy ez az emberi szervezetre milyen hatással lesz, idehaza nem lehetett felkészülni. Egy cél lebegett előttünk: végigmenni. Innentől aztán sodortak bennünket az események. Az eredeti tervtől már Európában eltértünk, pedig a mi kontinensünk még a jól kiszámítható kategóriába tartozik. Utána jött az átkelés a Földközi-tengeren és hát Afrika, ahol csupán egy a biztos: hogy semmi sem biztos…

 Egy konvojnyi barátra leltek

A fiatalok ezután több száz fotó kivetítése mellett mesélték egyre izgalmasabb kalandjaikat. Megtudhattuk, hogy nem volt hiábavaló a nagy előkészület, merthogy sok esetben gazdag készleteik segítették ki őket a bajból. Például az egyik afrikai országban valami válság okán nem lehetett benzinhez jutni, így több résztvevő járművét is úgy kellett behúzatni a másik országba. Ez velük természetesen nem fordulhatott elő, hiszen egy hordónyi üzemanyagot utaztattak az autójuk tetején. Aztán egy néhányszáz kilométeren át tartó, alig járható sziklás út annyira tönkretette a gépkocsikat, hogy nem győzték javítani azokat. Nekik szerencsére minden eszközük megvolt a bajok elhárítására. Emellett a mások járműveinek javítása miatt egy egész konvojnyi barátot szereztek, akik többé el sem akartak elszakadni tőlük, és olykor még meg is vendégelték őket. Egyéb élményekben is volt persze részük bőven, talán egy könyv sem lenne elég összeírásukhoz! Csatlós Lajos élete egyik legemlékezetesebb pillanatait például a földközi-tengeri kompátkeléskor élte át.
— Akkora hullámok hintáztak alattunk, hogy a komp egyik végéből a másikba csúszkáltunk. Szabályosan tengeribeteg lettem a hatórás út alatt, és ennélfogva igen gyakori látogatója is a mellékhelyiségnek.

Amikor delfinek ugráltak a sivatagban

Mint mondták, átlagosan napi 500 kilométert vezettek. S ha valamelyikük előtt már delfinek ugráltak a sivatag homokjában, tudták, fel kell váltani a volánnál. Az is előfordult, hogy eltévedtek, s a kijelölt találkozóhelytől pár kilométerre szálltak meg. Mikor kiderült, hogy nem jó helyen „horgonyoztak le”, már kifizették a szállást, s ami még rosszabb, homokvihar zárta el a továbbjutás útját. Olyan is előfordult, hogy a homokból ásóval és lapáttal kellett kiszedni az autójukat. Vagy például Szenegálban az egyiküket főzés közben meglepte egy majom, s ellopta az ételhez szánt kiflijüket. Rövid viaskodás után az erőszakos majom győzött, elégtételt csak az adott, hogy a folytonosan fotózó Nátor János lencsevégre kapta a „szőrös tolvajt”. Az egyik országban pedig az útburkolatot örökítette meg egészen közelről. Ilyet ugyanis még sohasem látott. Az út kagyló- és csigaházakkal volt kirakva.

Árvaházba került a kígyósiak ajándéka

Készített fotókat arról a mélyszegénységről is, ahogyan néhány afrikai országban élnek az emberek. Láttak városokat, ahol csupán sátrak sorakoztak egymás mellett házak helyett, s egy-egy sátorban tizenöt-húszan laktak. A lakosok folyókban fürödtek, mostak, onnan merítettek vizet a főzéshez is. A húsbolt sok helyen egy kis fabódé volt, ahol ismeretlen fogalom a hűtőszekrény. A húsok kinn lógtak a ház falán legyekkel belepve a 40 fokos hőségben. Ha egy-egy európai megjelent egy ilyen helyen, azonnal körbevették őket az itt élők, és ajándékért, adományért nyújtották a kezüket. Nem voltak kivételek ez alól a hivatalt viselő személyek sem. A lépten-nyomon igazoltató rendőröket sokszor nem is a papírok érdekelték, hanem hogy milyen szuvenírt tudnak adni számunkra az idegenek. Mauritániában például már annyira várják az évente visszatérő bamakósokat, hogy öt százaléknyi tételként szerepel a kormány bevételében az ekkor idelátogató turisták pénze. Igaz, ilyenkor mindent többszörös áron adnak el, mint egyébként. Így fordulhatott elő valahol, hogy a sivatag közepén felállított sátrukért azonnal 50 eurót kellett kifizetnie az újkígyósi teamnek.

Bissau-Guineában, az utolsó találkozási pontnál ismerkedtek meg az Afrikai-Magyar

Egyesület egyik munkatársával, Albert Zoltánnal, aki a szervezetük nevében átvette felajánlásaikat. A kígyósiak a gépjárművüket hagyták ott, az abban szállított gyógyszerekkel, kötszerekkel, játékokkal, iskolai kellékekkel és egyéb hasznos dolgokkal. Mint megtudták, az autójuk kissé átalakítva, a pár hete elhunyt elnök felesége által működtetett árvaházba kerül, ahol az ott élő gyerekek szállítását szolgálja majd.

A négy kígyósi fiatalember repülőgéppel érkezett haza Magyarországra. A Kisvárosi esték rendezvényén megköszönték a település önkormányzatának és lakóinak támogatását, azt a segítséget, amely által ők is segíteni tudtak egy mélyszegénységben élő afrikai országnak.

Magyar Mária

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
  • Naptár
    hét
    ked
    sze
    csü
    pén
    szo
    vas
    h
    k
    s
    c
    p
    s
    v
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    7
    8
    9
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    Megszakítás