A település címere igyekszik elkerülni a gyakori túlzásokat, letisztult egyszerűségével szimbólumain keresztül árulkodik a nagyközség múltjáról. Az aranyszínű koronával ékesített, arany szegélyű kék címerpajzs középső részén egy szimbolikus dohánylevél található, amely egyértelműen Újkígyós egykori betelepülőire, a dohánytermesztésből élő családok szerepére utal.

A település nevének első ismert okleveles említése 1398-ból való. Bizonyos, hogy a nevet 1456-ban is általánosan használták, mert egy oklevél így ír: „Az aradi káptalan bizonyítja, hogy néhai Maróthy László bán fiait – Lászlót és Mátét – beiktatta az Ajtóst Keresztélyné által elzálogosított Zaránd megyei Kégyós birtokba.” Egy későbbi, egy emberöltővel ezután keletkezett okirat a települést már nem Zaránd, hanem Békés megye területére helyezi.

Újkígyós történetét valójában csak 1814-es alapításától számíthatjuk. A kígyósi birtok 1798-ban került a Wenckheim család tulajdonába. A terület még ekkor is magán viselte a korábbi hadakozások nyomait. Elvadult puszták, mocsarak, itt-ott a régi élet rommá vált emlékei. A török és német dúlásokat csodálatos módon vészelte át Szeged katolikus népe. A békés évtizedekben virágzó, sűrűn lakott vidékké vált. Innen próbált tehát gróf Wenckheim József Antal szerződéssel száz dohánykertész családot idetelepíteni. „Alább írt mai napon az alább írt és mások nevében is megbízott személyeknek a Kígyósi pusztának egy darab részit – írja a gróf a szerződés bevezetőjében – nevezetesen 3500 jugerumokat (holdakat) 1100 négyszögölével számítván árendába adok és adtam a következő módon és feltételek alatt…” A tizenhárom pontból álló szerződés tartalmát a telepesek képviselői is elfogadták, s mint írták: „a feltételekre mi is reá állunk és azokat szoros megtartására magunkat szentül kötelezzük a több társaink nevében is…” A szent kötelességet vállaló egykori bérlők leszármazottai lakják mindmáig a települést.

Az idézett árendás szerződést 1814. szeptember 1-jén látták el kézjegyükkel. A bérleti szerződés értelmében egy-egy család egy „numerus” földet kapott, amely 27 kisholdból állott, 5 hold belsőségből, 5 hold legelőből és 17 hold külsőségből. A bérlet 40 évre szólt, s azt annak lejártával újabb 30 esztendőre meghosszabbították.

1845. február 15-én kelt gróf Wenckheim József Antalnak az a rendelete, amelynek alapján Újkígyós lakosainak húsz tagból álló testületet kellett választania. Karácsonyi János szerint ez a húsz fő a kígyósi kertészség legtekintélyesebb családfőiből állt, és Nép-Vének Tanácsának nevezte magát. Elnöknek Léhner Mihály katolikus plébánost választották.

Római katolikus templom

A Nép-Vének Tanácsának fölállítása és működése kísérlet volt a hagyományos, magyar önkormányzat lehetőségek szerinti, részleges visszaállítására egy telepített kertészfalu adók és bérleti szerződések szabta szűkös lehetőségei között. Ez az önkormányzat korlátozott volt ugyan, de egy élő közösség, amely az élet minden területére kiterjedő hatáskörű vezetésként működött.

A testület feloszlatását 1848. február 22-én az orosházi főszolgabíró rendelte el Léhner Mihálynak címzett átiratában. A főszolgabíró a törvényekkel ellentétesnek minősíti a nép-vének gyűlésének tevékenységét, mert a közigazgatás működése felett a megye gyakorol felügyeletet a főszolgabíró útján. A bürokratikus hatalom nem tudta elviselni a természetes, szerves önkormányzatot, még akkor sem, ha annak lehetőségei korlátozottak.

A kígyósi nép hagyományosan dohánytermesztéssel foglalkozott. A vidék lakói körében ismertté vált hírük-nevük és községük híresen rendezett állapota. A dohány meghatározó kultúrnövénye volt a községnek egészen a termelőszövetkezet nem teljesen önkéntes alapon történő megszervezéséig.

1858-ban megépült a vasút Szolnok és Arad között, amely Újkígyóshoz közel vezetett, s ez nagyban hozzájárult a település gazdasági fejlődéséhez. Időközben a zömében katolikus újkígyósiak kisméretű templomukat kinőve új templom építésébe fogtak Léhner Mihály plébános kezdeményezésére, melyhez az uradalom is jelentős támogatást nyújtott. 1858-ban készült el a templom, amelyet Szűz Mária védelmébe ajánlottak, és ma is szép állapotban látható.

1884-ben a község területének földjét és egy szép nagy határrészt megvásárolt az ókígyósi méltóságos grófi uradalomtól. Bankkölcsön segítségével örök időkre megváltotta, ezért ezt a határrészt ma is Örökföldnek nevezzük. A bankkölcsönt a község nagy nehézségek árán, szigorú rendszabályok betartása mellett 1905-re fizette ki teljesen. A rendszabályok szigorát jól jellemzi az a kitétel, miszerint, ha valakik „hanyagságuk, könnyelműségük vagy rossz akaratuk által az egész községet könnyen a végpusztulás örvényébe sodorhatják: – minden per s bírói eljárás mellőzésével a választandó bizottság és a községi elöljáróság közbejöttével birtokaikból kibecsültetnek…”

Az örökváltsági kölcsön térítésének kötelezettsége különböző módon terhelte meg a különböző adottságokkal bíró családokat. A korábban kisebb különbségeket mutató vagyonmegoszlás egyre szembetűnőbbé vált. Az ügyesebb, több munkaerővel bíró, jobb fizikai és szellemi adottságokkal rendelkező családok, gazdák megerősödtek, mások még meglévő vagyonukat sem bírták megtartani. Jól szemlélteti ezt a folyamatot a földbirtok megoszlását bemutató táblázat, amely az 1935-ös állapotot tükrözi:

Mint az a táblázatból is kitűnik, Újkígyóson igen erős volt az önmagát eltartani képes, sajátos gazdaidentitással élő, kis és középes nagyságú földdel rendelkező birtokosréteg. Ez a társadalmi csoport, amely önmagában is a település összlakosságának több mint felét adta, erős vallási és nemzeti elkötelezettséggel bírt. Talán az ő számukra jelentett leginkább súlyos hátrányokat az 1945 utáni fordulat. 1948-ban megalakult a „Dózsa” Termelőszövetkezeti Csoport 33 taggal 100 kh szántóföldön. 1950-ben „Új Élet” néven újabb TSzCs alakult 24 taggal, 158 kh földterületen. 1950-ben jött létre a régi önkormányzat helyett a Községi Tanács. Egyidejűleg az addig Újkígyóshoz tartozó Ókígyós önálló községgé vált Szabadkígyós névvel, s a közigazgatás elszakadt Újkígyóstól.

1958-ban a tanácsülés jóváhagyta a községrendezési tervet, mellyel a régi 3–5 kh-ig terjedő belsőségeket házhelyekké parcellázták fel. Ekkor a közintézmények részére fenntartott helyeken kívül 220 építési telket alakítottak ki első lépésként a községben. Később további házhelyeket biztosított a folyamatosan megnyíló új utcák sora. 1960-ra Újkígyós termelőszövetkezeti község lett. Két régebbi tsz (Dózsa, Új Élet) egyesült az újonnan belépő tagsággal, és az egyesülés után felvették az Aranykalász nevet. 1508 kasztrális hold területet biztosítottak a háztáji gazdaságok részére. Öt üzemegységet alakítottak ki.

Az Aranykalász MgTsz 1992. október 30-án alapvető változásokon ment át. A faipari dolgozók (akik megalakították az ÚFA Bt.-t), a gazda- szövetkezeti tagok és az első egyéni kiválók távoztak a tsz-ből. A későbbiekben maga a tsz is több kisebb szövetkezetre vált szét.

1970-ben lett Úkígyós nagyközség, és 1977-ben alakult meg Újkígyós és Szabadkígyós Közös Tanácsa Újkígyós székhellyel. A társközségi kapcsolat 1990-ig állt fenn. 1982-ben megszűnt a Gyulai járás. Újkígyós ettől kezdve (mint városkörnyéki község) Békéscsabához tartozott közigazgatásilag.

1989-es évet társadalmi pezsdülés jellemezte. Ebben az évben, a rendszerváltás után helyi választásokra került sor. Létrejött az új önkormányzat. Az új polgármester Bozó Imre lett, a jegyző a korábbi vb- titkár: Bálint Istvánné dr. Tomán Piroska maradt.

Újkígyós történelme (doc)