1956 emlékére

Kedves Lakosok!

Minden reményünk és bizakodásunk ellenére az élet úgy hozta, hogy idén sajnos egyik igen jelentős állami ünnepünket sem tölthetjük együtt. Városunkat is elérte a koronavírus, így felelős vezetőként, a 23-ai ünnepet a koszorúzásra kellett redukálnom.

Régóta készülünk már egy együtt töltött ünnepre, de még nem érkezett el az a nap, ennek ellenére, ne feledkezzünk el hőseinkről, 56 szellemiségéről. Kérem, hogy aki úgy érzi, hogy egészséges, és szívesen tesz egy sétát a szép időben, azért látogasson el az emléktáblához, s álljon meg egy pillanatra, s gondolkodjon hőseinkről, a magyar nép nagyságáról, 56 üzenetéről.

Polgármesterként kötelességemnek érzem – még, ha személyesen nem is, de legalább így írásban – megemlékezzek a több, mint 3 évtizede lezajlott eseményekről, s ne csak buzdítsam a lakosságot, hanem magam is megálljak, s elgondolkodjak, mit is kell tanuljunk, mit mond nekünk ma 1956.

Az 56-os forradalomra emlékezve, talán azzal kezdeném, hogy röviden összefoglalom mit is írnak könyveink a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményéről.

A forradalom és szabadságharc 1956. október 23-án az egyetemista ifjúság békés tüntetésével indult Budapestről, s november 11-én, Csepelen a már fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be.

Forrás:tortenelemtanulas.blog.hu

Békés tüntetésként indult, de a kommunista pártvezetés fegyvertelen tömegre leadott véres sortüze következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé, forradalommá nőtt, amely október 30-án a pártház elfoglalásával végül győzött. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett.

A szabadság mindössze 11 napig tartott, ugyanis a szovjet csapatok – kivonulás helyett – november 4-én hajnalban hadüzenet nélküli háborút, indítottak Magyarország ellen. Ez volt “Forgószél” névre keresztelt hadműveletet. Nyugatról segítség nem érkezett, s az aránytalanul nagy túlerővel szemben egyedül maradt ország forradalma végül elbukott. A kegyetlen megtorlások elől, reményvesztetten mintegy 200 ezer magyar hagyta el az országot, menekült nyugatra, Ausztria felé.

Ez a nagyon rövid, tényszerű történelem, amit 56 kapcsán olvashatunk.

Egy nemzeti ünneppé váló történelmi esemény azonban mindig több a puszta tényeknél. Azért válik nemzeti ünneppé, mert a mögöttes tartalom, amit képvisel, egy jelkép, az adott korban irányt mutató, követendő szellemiség.

1956. október 23.

Példaértékű és tanulságos számunkra, az akkori fiatalok, bátorsága, tettrekészsége, haza – és szabadságszeretete. A „pesti srácoké”, akik “parancsolatlan tiszta szívvel” a legtöbbet tették, amit akkor tehettek.

Számomra és sokunk számára azonban, nem itt áll meg a történet. Talán még tanulságosabb az, ami utána bekövetkezett.

A forradalom bukása után ugyanis, az 1956-os eseményeket a pártállami hatalom ellenforradalomnak bélyegezte és elítélte. Ettől kezdve az iskolapadokban mindenki csak meghamisított történelmet tanulhatott, s csak a szerencsésebbek hallhatták otthon szüleiktől – amennyiben mertek róla beszélni – hogy azért nem teljesen úgy igaz minden, mint ahogy az a tankönyvben írva vagyon.

A kevésbé szerencsések viszont először csak 1989-ben döbbenhettek rá erre. Átéltük, ahogy történelem tanáraink tanácstalanul álltak az idézőjeles katedrán, és próbálták az eseményeket elmagyarázni, bizonytalanul, nem tudva, hogy milyen politikai elvárásnak feleljenek meg éppen, vagy hogyan mondják el úgy az eseményeket, hogy akármi is történik később, abból ne legyen baj. Nem tudták ugyanis, hogy biztosan mondhatják-e azt, amit valóban gondolnak, és ha igen, akkor vajon meddig mondhatják.

1989. október 23. óta ez a jeles nap kettős nemzeti ünnep Magyarországon: az 1956-os forradalom kitörésének napja és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napja is.

Forrás: hirado.hu

1956 vágya 1989-ben teljesedett be.

Ahogy azt Babits Mihály írja “a múlt nem halt meg, hanem hat ránk, él testünkben, lelkünkben, egész valónk az egész múlt eredője. Minden jelen pillanat magában fogalja az egész múltat és valamit ad hozzá.”

Az ünnepeket úgy érdemes megélnünk, hogy nem csak átszaladunk rajta, hanem megállunk és számot vetünk, megkeressük, hogy az a múltbéli esemény, amit ma ünneplünk, mit ad hozzá a jelenünkhöz.

Tökéletességre törekvés van, de tökéletesség nincs, ezért sosem dőlhetünk hátra, mindig van mit tanulni, mindig van mit javítani.

Érezzük, hogy ha bár most külső hatalmi elnyomás nincs, azért társadalmunk korántsem tökéletes. Mindennapjainkat ma is túlontúl áthatja a politika, csak most nem kívülről nyomnak el bennünket, hanem saját magunknak teremtünk belső feszültségeket, melynek egy kicsit mindannyian teremtői és áldozatai is vagyunk. Mai társadalmunk igen erősen megosztott, s csak a különbségekre fektetjük a hangsúlyt. Mily ritkán halljuk hogy ebben, vagy abban egyetértés van különböző oldalak között – talán nem is tudunk ilyet felidézni, pedig a „pesti srácok” valószínűleg nem így képzelték.

1956. október 23-án – ha csak pár napra is – 1989-ben pedig immár 31 évre teljesült egy közös akarat. Fölülemelkedtünk a külső elnyomáson.

Úgy érzem, most sem könnyebb a feladat, mert most önmagunkon kell fölülemelkedni, hogy megtaláljuk a közös pontokat, amik mentén mindannyian együtt haladhatunk.

Eddig minden sikerült, tudom, hogy ez is így lesz, hiszen igazán csak ez visz előre.

Kedves Lakosok!

Azt gondolom, hogy október 23-a hőseinek tettei előtt tisztelegve csakis örülhetünk. Örülhetünk, hiszen a Magyar Nép mindig helyt állt a nehéz időkben, s fölül tudott emelkedni a nehézségeken, ennek köszönhetjük, hogy most ha nem is együtt, de ünnepelhetünk.