November első napján elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Sajnos vannak olyanok, akik ezt az alkalmat használják fel arra, hogy a temetők környékén vagyon elleni bűncselekmény károsultjává, áldozatává tegyék embertársaikat.
Az ilyen bűncselekmények megelőzésére az alábbiakat ajánljuk:
– A temetők látogatása idején lehetőség szerint – különösen az idősek és a hölgyek – ne maradjanak sötétedés után, főleg nem egyedül.
– Értéket, pénzt, bankkártyát feleslegesen ne tartsanak maguknál.
– Táskájukat percekre se hagyják őrizetlenül a sírnál. Alkalom szüli a tolvajt!
– A mécseseket, virágokat ne rakják ki napokkal korábban, mivel vannak olyan elkövetők, akik azok eltulajdonítására specializálták magukat.
– A parkolókban hagyott gépjárműveikben látható helyen ne hagyjanak értéktárgyat (telefont, táskát, kabátot, híradástechnikai berendezést), ha mégis az autóban kell hagyni, inkább tegyék értékeiket a csomagtartóba. Arra is figyeljenek oda, hogy ne a parkolóban pakolják értékeiket a csomagtartóba, mivel ott lehetnek az elkövetők vagy tippadóik, így az ő „munkájukat” segítik azzal, hogy látják melyik autót érdemes feltörni.
– Autóikkal lehetőség szerint kivilágított, jól látható helyen parkoljanak.
– Autóbuszon közlekedők figyeljenek arra, hogy kézitáskájuk mindig zárva legyen, mert előfordulhat, hogy zsebtolvajok vegyülnek a tömegesen utazó emberek közé, akik kihasználva a zsúfoltságot megfosztják Önöket értékeiktől, pénztárcájuktól.
Fogadják meg tanácsainkat, előzzük meg együtt a bűncselekményeket!