A lelkes eljár ősei sírjához… – Újkígyós város weboldala

A lelkes eljár ősei sírjához…

„Csak törpe nép feledhet ős nagyságot, csak elfajult kor hős elődöket.
A lelkes eljár ősei sírjához, s gyújt fényénél új szövétneket…”
(Garai János)

A 2021-es esztendőben, mint ahogy azt a facebookos profilképek sokasága is hirdette, immár másodjára, csupán szívünkben ünnepelhettünk Nemzeti Ünnepünkön, március 15-én. Amikor az Újkígyósért Közalapítvány kuratóriumi tagjai már láttuk, hogy közelgő ünnep ilyen visszafogott lesz, Gazsó Adrien, Rozsnyai Ildikó és Harangozó Imre a kuratórium elnöke, az Újkígyósi Páduai Szent Antal temetőben br. Meszéna Ferenc honvéd alezredes sírját rendbe hozták. A munkában tevékenyen részt vett s a fényképet készítette Süle Dániel.

Újkígyós szabadságharcos hőse Meszéna Ferenc császári és királyi főhadnagy, 1848 júniusban százados, szeptember végétől Görgei, október elejétől Perczel vezérkari tisztje, előbb őrnagyi, majd alezredesi rangban. 1849. június 20-ig a II. hadtest táborkari főnöke. 1849 október elején, Aradon Meszéna Ferencet és öccsét, Istvánt Haynau halálra ítélte. Később apjuk katonai érdemeire való tekintettel kegyelemből ezt az ítéletet Ferenc esetében 12, Istvánnál pedig 10 év várfogságra enyhítették. Öt év után, 1854-ben kegyelemmel szabadul. 1876-ban kapott postamesteri kinevezést Újkígyósra. Ferenc báró itt is halt meg 1902. március 22-én. Az 1926-ban az Újkígyósi Keresztény Polgári Olvasókör által állított síremlékét 1988-ban baráti összefogással, Zsótér József és Harangozó Imre kezdeményezése nyomán mentették meg a végső pusztulástól.

                                  

        

A sírt 1988 október 6-án Szigeti Antal plébános szentelte föl és Harangozó Imre mondott avatóbeszédet.

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás