Tájékoztatom a Tisztelt Olvasókat, hogy jelen írásban megjelent, Újkígyós nagyközség városi pályázaton történő eredményes szerepléséről, városi cím elnyeréséről szóló utalások elhamarkodottak annyiban, hogy a nagyközség várossá nyílvánításra irányuló kezdeményezése megtörtént 2008. évben is, a kezdeményezés elbírálása folyamatban van. Annak számunkra esetlegesen kedvező eredményére 2008. július 1. napján derül fény, amennyiben a Köztársasági Elnök Úr Újkígyós nagyközséget várossá nyílvántja. A fentiek miatt, mivel tudomásunk szerint az elbírálási folyamat még nem zajlott le, ezért érdemleges információval sem bírunk szolgálni a település esélyeiről, így az írásban azon utalás, mely szerint: “Először is elnézést kérek a késedelemért, azonban örömteli hírről számolhatok be. Az államtitkár úrral folytatott tárgyalásaink után itt és most jelenthetem be, hogy nagyközségünkből reményeink szerint hamarosan város lesz!”, sajnos csak reményeinket tükrözi, mint sem utalna Szaló Péter államtitkár úr által közölt bármilyen konkrét tényre, információra. Ilyen információt ő részemre nem mondott, ezért az írás címe és annak idézett mondata félrevezető lehet.
Szeretettel ajánlva az írást kérem a fentiek tudomásul vételét.
letöltés:
http://www.bekescsaba.hu/engine.aspx?page=showcontent&content=rostas-farkas-gyorgy
2008-04-29 08:03