Elhelyezték az időkapszulát a templom falába

2014. szeptember 16.

Újkígyós város 200 éves telepítésének alkalmából ünnepséget tartott az Önkormányzat az elmúlt hétvégén. A szombati ünnepi hangversenyen a Szűz Mária Szent Nevének tiszteletére szentelt templomban, melynek egyben a búcsúünnepét is ülték, a város székelyföldi testvértelepülésről, Csíkszépvízről érkezett Szent László Kórus műsorát, ezt követően pedig Hajtmann Ildikó ének– és Rázga Áron zongoraművész előadását hallgathatta meg a közönség. A vasárnapi ünnepi szentmise után, Vantara Gyula országgyűlési képviselő úr és Gábor Zoltán szépvízi plébános úr köszöntötte a megjelenteket a kerek évforduló alkalmából.

Ezt követően Szebellédi Zoltán polgármester úr foglalta össze röviden az elmúlt 200 évet, majd a templom falában elhelyezendő időkapszulát mutatta be, mellyel a mai Újkígyósnak kívánnak emléket állítani. A rendezvény végén az időkapszula a végső helyére került, melyet egy gránittáblával zártak le. Az ünnepségen közreműködött Kása Árpád műsorközlő, Harangozó Imre néprajzkutató, a Tengelic Énekegyüttes, Gyulai Gergő és Csók Tünde Noémi versmondó, valamint az újkígyósi óvodások egy csoportja, akiknek ezúton is köszönjük a közreműködését!

Áder_János_köztársasági_elnök_levele

Semjén_Zsolt_miniszterelnök-helyettes_levele

Vantara_Gyula_ünnepi_köszöntője

Szebellédi_Zoltán_ünnepi_beszéde

Harangozó_Imre_előadása

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
  • Naptár
    hét
    ked
    sze
    csü
    pén
    szo
    vas
    h
    k
    s
    c
    p
    s
    v
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    7
    8
    9
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    1
    2
    3
    4
    5
    Megszakítás