Kedves Lakosok!
Mély sajnálatomra idén nem ünnepelhetünk együtt egyik legjelentősebb nemzeti ünnepünkön, március 15-én. Arra kérem a lakosságot, hogy ezt megértéssel és türelemmel viseljük! Bár a közös ünneplés most nem lehetséges, azért emlékezzünk 1848-ra!
Emlékezzünk az 1848-as forradalomra és az 1849-es szabadságharcra, tisztelegjünk forrongó hősei és bölcs államférfiai előtt!
Hazánk történelmének egyik legdicsőségesebb, legbátrabb és szívünkhöz éppen ezért talán legközelebb álló korszaka ez.
1848. március 15. óta eltelt immár 172 év, s mégis üzenete azóta is, ma is aktuális, és valószínűleg míg magyarságunk él, addig mindig is aktuális lesz. Ez az ünnep, melyben talán legnagyobb ma hazánkban az egyetértés, a közös gondolkodás, közös értelmezés és legkisebb a megosztottság. Vajon mi ennek az oka?
Talán az, hogy az 1848-ban megfogalmazott követelésekben több volt a VALAMIÉRT való, mint a VALAMI ELLEN való küzdelem.
Küzdöttek a szabadságért, az egyenlőségért, a testvériségért, a magyarságért.
De mi is történt pontosan ezen a jeles napon?
Iskolai tanulmányainkból tudjuk, hogy 1848. március 15-én Pesten forradalom zajlott. Tudjuk, hogy Petőfi Sándor és fiatal társai – akiket márciusi ifjak néven emlegetett az utókor – a Pilvax kávéházból elindulva a Landerer nyomdához vonultak, kinyomtatták 12 pontba foglalt követeléseiket, és kiszabadították a jobbágyok sorsát szívén viselő Táncsics Mihályt.
Ezen események mindannyiunk iskolai emlékeiben szerepelnek, ám tudnunk kell azt is, hogy 1848 március 15 igazi jelentőségét nem a pesti eseménysor adja meg, hanem a várostól 180 km –re lévő pozsonyi országgyűlés tevékenysége, de méginkább a március 15 –ét megelőző majd két évtizedes időszaknak, a reformkornak kiharcolt eredményei. Nem lehet és nem is szabad, március 15 –ét elválasztani az ezen napot megelőző 18 esztendő küzdelmeitől.
A reformkor évei alatt a változásokat pártoló reformképviselők javaslatai, melyek közt a közteherviselés és az örökváltság mellett megjelent az ősiség eltörlése, és a tized szedés megszüntetése is, 1847 –re sorra elakadtak az országgyűlések konzervatív tagjainak ellenkezésén. Mindössze néhány kezdeményezést sikerült végrehajtani, így 1844 –től lehetett Magyarország hivatalos nyelve a latin helyett magyar.
S mikor már végképp elakadni látszottak a reformtörekvések, a legelszántabbak akkor sem adták föl.
1848. március 11-én, Irínyi József tollából megszületik a kor egyik legnagyobb és legismertebb vívmánya, a 12 pont, mely egyértelműen megfogalmazza az elérni kívánt célokat, követeléseket, melyeket a mai napig szem előtt kell tartanunk.
Olyan iránymutatások ezek, mint a kereszténységben a tízparancsolat. Alapelvek, melyek közül ma is megszívlelendőként csak néhányat had emeljek ki, olyanokat, mint például a:
- sajtó szabadságát
- a felelős minisztériumot
- a törvény előtti egyenlőséget
- a közös teherviselést, vagy az utolsó pontot,
- unio
Azt gondolom, hogy a márciusi ifjak és a reformokat megálmodó és az álmokért küzdő felelős nemeseink, politikusaink, Kossuth, Széchenyi, Batthiány, Deák Ferenc, és a többiek, ha ma valami csoda folytán fölébrednének, boldogok lennének, hiszen 1848 álma teljesült. De azt is gondolom, hogy egy-két atyai jótanácsot azért kapnánk tőlük, Talán efféléket:
VIGYÁZZUNK JOBBAN ELÉRT EREDMÉNYEINKRE, VIGYÁZZUNK JOBBAN ARRA, AMIT EDDIG FÖLÉPÍTETTÜNK, VIGYÁZZUNK JOBBAN EGYMÁSRA!
Ne feledjük! – A 12 pont egy kérdésfeltevéssel kezdődik:
MIT KÍVÁN A MAGYAR NEMZET
S rögtön utána a válasz:
LEGYEN BÉKE, SZABADSÁG, EGYETÉTÉS!
Kedves Újkígyósi Lakosok! Törekedjünk erre!
Minden kedves újkígyósi lakosnak békés, nyugodt ünnepet kívánok!
Botyánszki Pál László
Polgármester
(Felhasznált forrás:http://tortenelemcikkek.hu )