Felhívás az Országos Népszavazással kapcsolatban

2016. szeptember 30.

Kedves Újkígyósi Polgárok!

Sokan sokféleképpen fogalmazzák meg a véleményüket a népszavazás ügyében, ki-ki vérmérséklete, nézetei vagy esetleg politikai véleménye alapján.

Néhány dolog azonban talán vitán felül állhat:

  • Vannak olyan ügyek, amelyekben mi magunknak kell döntetnünk. Azt, hogy kit engedjünk be a házunkba, ne mások mondják meg!
  • Ha idegen országba megyünk az Európai Unión kívül, természetesnek vesszük, hogy útlevéllel, sőt esetleg vízummal tehetjük ezt meg. Azt várjuk el másoktól is, hogy tartsák be a törvényeinket!
  • Vannak olyanok, akiket Európába küldenek, hogy szétzilálják a nyugalmunkat, elvegyék, ami a miénk. Jogunk van megvédeni magunkat minden lehetséges eszközzel, ha a javainkra vagy az életünkre törnek!
  • Vannak, aki valóban szerencsétlen sorsú emberek, háború vagy (keresztény) üldözés elől menekülnek, vagy az életfeltételeik egyéb ok miatt mérhetetlenül megnehezedtek azon a földön, ahol születtek! Kötelességünk őket segíteni úgy, ahogy tudjuk! De a megoldás nem Európa, Magyarország és Újkígyós területén van! Nemzetközi összefogással a válságövezetekben kell mindent megtenni annak érdekében, hogy minden ember a szülőföldjén juthasson hozzá az emberhez méltó életkörülményekhez!

 

A felsoroltak miatt nyugodt szívvel állítható, hogy nem pártpolitikai, hanem nemzeti sorskérdésben fogunk dönteni október 2-án!

Újkígyósnak sem mindegy, hogy kap-e a Kormány elég „muníciót” ennek az ügynek a képviseletéhez, ezért a Képviselő-testület jelenlévő tagjai egyhangú határozattal már 2016 januárjában így döntöttek:

„Újkígyós Város Önkormányzat Képviselő-testülete elutasítja a kötelező betelepítési kvótát. Álláspontja szerint a kötelező betelepítési kvóta jogtalan, értelmetlen. Növeli a bűnözés kockázatát és a terrorveszélyt. A kvóta veszélyezteti a kultúrát és a mindennapok biztonságát, vállalhatatlan terheket jelentene a szociális, egészségügyi és oktatási rendszerre. Kéri Magyarország Kormányát, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozza meg az illegális migránsok beáramlását és a kötelező betelepítési kvótát, védje meg Magyarországot és a magyar embereket!”

Ennek alapján azt kérjük, hogy minden szavazati joggal rendelkező újkígyósi polgár menjen el október 2-án szavazni és „nem” szavazatával utasítsa el a migráns probléma kényszerbetelepítés típusú megoldását!

 

Szebellédi Zoltán

polgármester

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
  • Naptár
    hét
    ked
    sze
    csü
    pén
    szo
    vas
    h
    k
    s
    c
    p
    s
    v
    30
    31
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    7
    8
    9
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    1
    2
    Megszakítás