Idén is rotyogtak a bográcsok a Galiba Napokon – Újkígyós város weboldala

Idén is rotyogtak a bográcsok a Galiba Napokon

2014. június 20-22. között zajlott le a városban az V. Galiba Napok gasztronómiai rendezvény, valamint a IV. Újkígyósi Hazaváró. A rendezvénysorozatot Szebellédi Zoltán polgármester, Sági Szilárd, a főzőverseny fővédnöke, valamint Harangozó Imre nyitotta meg, bemutatva az Újkígyós 200 éve Békés megye szívében című albumot is. A megnyitó után az Új Színház színészeinek előadásában, az Országjáró Mátyás király című előadást láthatták a nézők, melyet a közönség vastapssal jutalmazott.

A szombati program az egész napos főzőversenyre épült, ahol 25 csapat finomabbnál finomabb ételeit pontozta az öttagú zsűri. A képzeletbeli dobogó első fokára a Liba-ba-gázs csapat állhatott fel, akik egy háromnapos hosszúhétvégét tölthetnek el a paksi Erzsébet Nagy Szállodában Süli János jóvoltából. A csapat tagjai Szőke László, Sas Jánosné, Harangozó Imréné és Harangozó Péterné voltak. A második díjat, a Családi Wellness Hotel Gyula két éjszakára szóló hétvégéjét, a 4 liba 1 sátorban – Balogh-Bodor Anikó, Bodor Mariann, Laurinyeczné Buday Veronika, Balogh Bernadett – csapat nyerte.  Az Erkel Hotel felajánlásának a harmadik helyezett Döbrögi Szakácsai örülhettek, így Horváth Antal, Horváth Antalné, Horváth Ferenc, Horváth Ferencné tölthet el egy wellnesshétvégét Gyulán. A nap folyamán minden korosztály megtalálhatta a neki tetsző programot: az “Összefogás Újkígyósért” Közhasznú Egyesület jóvoltából háromnapos egészségprogramban vehettek a látogatók, íjászbemutatót tartottak, a gyerekeket arcfestés ugrálóvár fogadta. A nagyszínpadon is színvonalas rendezvényeket láthatott a nagyérdemű, többek között muzsikált a “régi” Gedó zenekar, Galóc együttes, felléptek a kick-boxosok, néptánccsoport. Az este végén a Neoton Família lépett színpadra, akik egy fergeteges koncerttel koronázták meg a Galiba Napokat.  A programsorozat harmadik napján, az Újkígyósi Hazaváró keretén belül, az Újkígyósról elszármazottakat és a lakosságot közös ebédre invitálták a szervezők, és egyúttal az általános iskolában egy helytörténeti kiállítást is megtekinthettek a program résztvevői. A szervezők ezúton is köszönik minden közreműködőnek, segítőnek és támogatónak azt, hogy  hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához!

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás