Idősek Világnapja

Idősek Világnapja, 
avagy hogy legyen mindig, aki visszaszegezi az égre a lehullott csillagokat

A világ minden társadalma megbecsüli valamilyen módon az idősebb korosztályt. Október 1-ét az ENSZ 1991-ben az Idősek Világnapjává nyilvánította. Meglepő, hogy ilyen sokáig kellett várni erre a döntésre. Talán azért van így, mert a korábbi időkben nem is volt kérdés, hogy az időseknek megvan a fontos szerepe a családban, a tágabb közösségben, lehet, hogy ekkorra jelentkeztek negatív jelenségek ebben a kérdésben.

Mi azonban tudjuk, hogy ugyanúgy, ahogy egy autó jó működéséhez szükség van a gázra, hogy haladni tudjunk, szükség van a fékre is, hogy megfelelő időben lassítani tudjunk vagy meg tudjunk állni, ugyanúgy egy jól működő társadalomban szükség van a fiatalos lendület-re és akár a lassító körültekintésre, bölcsességre is.

A szülők mellett a nagyszülőkre nagyon fontos szerep hárul. Emlékszem, nagyapám is hoz-zájárult ahhoz, hogy a pontos munka fontosságát megtanuljam. Szüretben egy-egy fürt bön-gészése egy-egy forintot ért, a levágott kukoricaszáron megtalált cső kukorica ugyanannyit ért. De a munka jutalma sem maradt el, hiszen az almafán maradt számunkra egy-egy alma, amelyet akkor kaphattunk meg, amikor a legfinomabb volt, miután megcsípte az első dér.

Hogy milyen fontosak is a nagyszülők, Lázár Ervinnek a Nagyapa meg a csillagok című meséjének egy részletéből is kitűnik:

Nagyapa minden áldott este fogott egy hosszú létrát, kalapácsot meg szöget tett a zsebébe, és elindult valamerre. Azt sem tudta Titti, mikor szokott Nagyapa a létrával hazajönni, mert addigra mindig elaludt.
Reggelente néhányszor kérdezte, hogy merre járt az éjszaka, de Nagyapa csak mosolygott a bajusza alatt…
Még szerencse, hogy Mikkamakka gyakran meglátogatta Babó Tittit. Mert ismeretes, hogy Mikkamakka majdnem mindent tud. Avagy: majdnem tud mindent. Esetleg: mindent majd-nem tud. Megkérdezte hát tőle Titti, tudja-e, hova jár éjszaka Nagyapa.
– Hát te nem tudod? – ámuldozott Mikkamakka.
– Nem – mondta Titti.
– Na jó, elmagyarázom neked. Láttál már csillagos eget?
– Persze.
– Azt is láttad már, hogy időnként egy-egy csillag leesik?
– Láttam, azok a hulló csillagok.
– És mindennap több is leesik. Igaz-e? – folytatta Mikkamakka.
– Igaz… Ez azt jelenti, hogy egyszer csak elfogynak az égről a csillagok? – ijedt meg Ba-bó Titti.
– Na látod – mosolyodott el fölényesen Mikkamakka. – Azt gondolod, hogy mindennap kevesebb csillag van az égen?
– Én aztán nem.
– Nem is gondolhatod, mert nincs kevesebb.
– Bár nem egészen értem – komorodott el Babó Titti. – Mindennap leesik egy csomó, még sincs kevesebb?!
– De nincs ám! Mert Nagyapa minden éjjel összeszedi a lehullott csillagokat, a létráján fölmászik az égig, és szépen visszaszögezi mindeniket.
Babó Titti szájtátva hallgatta Mikkamakkát, csak nagy sokára ocsúdott ámulatából.
– És mi lesz – kérdezte suttogva –, mi lesz, ha Nagyapa meghal?
– Ó, te bikfic – nézett rá megrovóan Mikkamakka –, hát nem tudod, hogy Nagyapa soha-sem hal meg? Az lehet, hogy egyszer majd már nem jár ki az almafáival beszélgetni. Meg talán veled se beszélget, velem se. De minden éjjel veszi a létráját, összeszedi a lehullott csillagokat, és mind visszaszegzi az égre. Mindörökké, a világ végezetéig.
Bizony, Babó Titti, ilyen nagyapád van!

Lám-lám, milyen fontos feladata is van a nagyszülőknek … Szeretettel köszöntök Idősek Világnapja alkalmából mindenkit az idősebb korosztályból. Isten éltesse még őket nagyon sokáig!