A Gyulai úton, az Arany J. utcában, valamint a József A. utcában befejeződött a kerékpárút építése. A kivitelezés 2008. július 23. – 2008. szeptember 9. közötti időszakban történt.
Mint ismeretes, a 83 000 000 Ft-os beruházás az Európai Unió és a magyar állam által nyújtott 74 700 000 Ft támogatással valósul meg, mely összeghez az önkormányzat 8 300 000 Ft önrészt tett hozzá. A támogatást a DARFÜ Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. (6726 Szeged, Közép fasor 1–3.) mint közreműködő szervezet segítségével vettük igénybe.
A beruházás kivitelezője a Caementarius-Plusz Kft. (5600 Békéscsaba, Őszi u. 5.), tervezője a Vakondok’97 Tervező Iroda Kft. (6800 Hódmezővásárhely, Rudnay Gy. u. 24/A).
A kerékpárút építésével egy időben négy helyen lett kialakítva kerékpártároló: a Gyulai út – Arany J. utca sarkon, a Gyulai út – Petőfi utca sarkon, az egészségház előtt, valamint az általános iskolánál.
Az Arany J. utcán, a Hosszú utca – Dózsa Gy. utca közötti szakaszon, mivel a kapubejárók rövidek lettek, autóbeállásra nyolc helyen leállóparkolók kerültek kialakításra.
A képviselő-testület a kerékpárút ünnepélyes avatását a II. Újkígyósi Hazaváróval egy időben, 2008. szeptember 12-én rendezte meg.