Kick-box: Európa – kupa érmek Varasdról!

Kick-box: Európa – kupa érmek Varasdról!

2025. május 08.

Kick-box: Európa – kupa érmek Varasdról!

Május első hétvégéjén harminc ország több, mint kétezer versenyzőjének részvételével rendezték meg a horvát Európa-kupát a határ melletti városban. Néhány hete még a férfi kézilabda válogatott pattogtatott a varasdi arénában, most pedig városunk kick-boxosai tértek vissza a hagyományos horvát viadalra. Csak nem egy évtizeden keresztül Károlyvárosban (Karlovac) rendezték a versenyt, majd a tavalyi zágrábi kitérőt követően érkezett meg a Dráva-partjára.

Kuriózum volt a versenyen, hogy az újkígyósi kick-box sport fennállása óta első ízben sikerült ringben, egészen pontosan a kiütéses full-contactban aranyérmet szerezni nemzetközi szinten.

Hegedűs Ramóna vélhetően megtalálta számításait a „kötelek között” és a jövőben már csak erre a kategóriára fog koncentrálni. Örömteli volt látni Majernyik Tímea győztes mérkőzését, aki a pénteki napon állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Ancsin Hanna szép győzelmeket követően csak a döntőben maradt alul, így idén már második Európa-kupa ezüstérmét szerezte. Szántó Máté nyolc mérkőzéséből hatot megnyert, így két harminc főt számláló súlycsoportban is bronzérmet szerzett. A legkisebbek között Tamók Bíbor még bontogatja szárnyait a kick-boxban és ezzel, valamint a korábbi diákolimpiai bronzérmével sikeres rajtot vett a sportágban.

Hanna és Ramóna eddigi tavaszi teljesítményével elméletileg bebiztosította helyét az utánpótlás magyar válogatottban, ugyanis a magyar ranglistán már behozhatatlan előnyre tettek szert. A többieknek erre a május 31-én Esztergomban rendezendő magyar bajnokságon és a júniusi budapesti világkupán lesz még lehetőségük.

Aranyérmes:

– Hegedűs Ramóna     full-contact +60kg

– Majernyik Tímea     junior „B”  +70kg

 

Ezüstérmes:

– Ancsin Hanna          junior +70kg

 

Bronzérmes:

– Szántó Máté             cadet1 32kg és 37kg

– Tamók Bíbor            gyerek 24kg

 

Korcsog László elnök.

Kapcsolódó hírek

Megszakítás