Kígyósi siker a töltöttkáposzta-főző versenyen – Újkígyós város weboldala

Kígyósi siker a töltöttkáposzta-főző versenyen

20181022_1007211

IX. Galiba napon a nyereményünk, hogy részt vehettünk a 22. Kolbászfesztivál keretein belül megrendezett, töltöttkáposzta-főző versenyen, „Kígyósi Töltikék” néven. Szerettük volna Újkígyós hírnevét öregbíteni, így a rendezvényre kígyósi termelőktől szerzett sajtokat, füstölt húsárukat vittünk, melyekkel az asztalunkhoz érkező vendégeket kínáltuk meg. Ezúton szeretnénk megköszönni Zsibrita Jánosnak, Börcsök Csabának, Juhász Andrásnak a közreműködést, és családtagjainknak a támogatást. A versenyen kétféle töltött káposztát készítettünk. Az egyik egy hagyományos, füstölt kolbásszal töltött, melyet snidlinges tejföllel kínáltunk. A másik az újragondolt töltött káposzta, ahol elemeire szedve tálaltuk az elkészült ételünket, mint egy tornyot. Ehhez snidlinges tejfölzselét készítettünk, amit a zsűritagok izgatottan vártak. Szerencsénkre tetszett az ötletünk nekik, így a dobogó 2. helyére állhattunk. Köszönjük szépen Szebellédi Zoltán polgármester úrnak, hogy Újkígyós zászlajával megtisztelt minket, bízott bennünk, hogy nem hozunk szégyent városunkra.

Köszönettel:

 „Kígyósi Töltikék”: (Stefula Szandra, Juhász Zsoltné, Krucsainé Dobroczki Szilvia)

44568870_1933271840060211_4545299799854809088_n1.jpg

44522759_1190435904428000_2263015446468886528_n.jpg

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás