LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS:  munkaterület átadása

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS: munkaterület átadása

2023. január 25.

TOP- 2.1.3- 16-BS1-2021-00051 azonosítószámú „Újkígyós belvíz – csapadékvíz elvezető rendszerek kiépítése és rekonstrukciója” című projekt kapcsán

Újkígyós Város Önkormányzata sikeres támogatási kérelmet nyújtott be a TOP-2.1.3-16 Települési környezetvédelmi infrastruktúra- fejlesztések című Felhívásra. A „Újkígyós belvíz – csapadékvíz elvezető rendszerek kiépítése és rekonstrukciója” című projekt, mely a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, 450,00 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével.

Az összesen 450,00 millió forintos európai uniós projekt támogatásával a település bel- és csapadékvíz elvezető rendszerek kiépítésére és rekonstrukciójára kerül sor, mely a csapadékvíz elvezetésének megoldása mellett annak helyben tartását és hasznosítását is elősegíti.

2023. január 24-én 9 órai kezdettel a projektben érintettek jelenlétével megkezdődött a munkaterület átadás-átvétele, mely az alábbi helyszíneken megvalósuló fejlesztés, a kiviteli munkák megkezdését jelenti.

  1. A Széchenyi és Jókai utcák, illetve azok kereszteződése
  2. A Gyulai út, Munkácsy utca – Petőfi utca közötti szakasza
  3. A Petőfi Sándor és a József Attila utcák, illetve azok kereszteződése
  4. A Kossuth Lajos utca, Petőfi Sándor és Arany János utca közötti szakasza
  5. A Kossuth Lajos és Ady Endre utcák
  6. Az Arany János és a Wesselényi Miklós utcák azok kereszteződése

A beruházás által érintett teljes bel- és csapadék-vízvédelmi létesítmények hossza: 11.528 m.

A fejlesztés során megvalósuló csapadékcsatorna hálózat alkalmas lesz a mélyebben fekvő kritikus elöntési helyeken felhalmozódó csapadékvíz elvezetésére. A kivitelezést végző KÖVIÉP Kft. 150 napos teljesítési idő vállalásával 2023. június 23-ai befejezéssel vállalta a munkák elvégzését.

Tisztelettel kérjük a lakosságot, hogy a kiviteli munkák végzése során az említett utcaszakaszokon „jelentkező” forgalmi akadályok, parkolási lehetőség hiánya miatti kellemetlenséget a megvalósítandó cél érdekében tolerálják.

Köszönjük szíves együttműködésüket!

Susán Éva
pályázati referens

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
  • Naptár
    hét
    ked
    sze
    csü
    pén
    szo
    vas
    h
    k
    s
    c
    p
    s
    v
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    7
    8
    9
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    1
    2
    3
    4
    5
    Megszakítás