Megemlékezés Dr. Szécsi Károlynéról – Újkígyós város weboldala

Megemlékezés Dr. Szécsi Károlynéról

image1

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Dr. Szécsi Károly Józsefné, született Varsányi Mária Magdolna, 2017. december 19-én örökre lehunyta szemeit.

Újkígyós város Marikája 1952.11.25-én született Pécsett. Gyermek és iskolaéveit Marcaliban, a szeretett Somogyországában töltötte szülei egyszem gyermekeként szerető családban.

1974-ben házasságot kötött Dr. Szécsi Károly Józseffel, akivel Újkígyóson telepedtek le.

Az első években a szabadkígyósi kastélyban tanított, majd az Újkígyósi Széchenyi István Általános  Iskolában volt közel 4 évtizedig magyar-történelem-német szakos pedagógus.

Két gyermekük született, Tündike és Zsófika, akiket szoros és mély családi kötelékben neveltek, s akiknek csodálatos gyermekkort biztosítottak férjével. 

Az iskolában számtalan diákot, azok gyermekeit,  sőt unokáit tanította türelemmel és igazi pedagógusi hitvallással. Intelmei, fülcimpa morzsolása örökre a kígyósiak emlékében marad.

Több cikluson keresztül  a képviselőtestület tagjaként aktívan vett részt a város életében.  Az „Újkígyósért” Közalapítvány Kuratóriumában is igyekezett munkájával segíteni a fiatalok továbbtanulását.

Unokái Lacika és Karcsika születése bearanyozta életét.

Nyugdíjas éveit már nem tudta felhőtlenül élvezni, de az utolsó pillanatig megmaradt a tartása, s a végsőkig hitt a gyógyulásában.

Gyászolja szerető férje, imádott lányai, rajongásig szeretett unokái, igen szeretett veje, családtagjai, kollégái, szomszédai, barátai, tanítványai és mindenki, aki szerette és tisztelte.

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megszakítás