Amikor először a kezembe vettem az egyszerű, sötétkék papírborítású kötetet, mely Bálint Sándor szegedi egyetemi professzor, néprajzkutató életéről, munkásságáról szól, még nem is sejtettem, hogy személyesen is érintve leszek az egyik oldalon…
Fotó:www.sulinet.hu
Ha „dióhéjban” össze kellene foglalni, hogy mit illik tudni Bálint Sándorról, talán a következőket kellene megemlíteni: 1947 és 1965 között egyetemi tanár, a történelemtudományok kandidátusa, 1945 és 1948 között országgyűlési képviselő a kereszténydemokrata irányultságú Demokrata Néppárt színeiben. Tanítási engedélyét 1950 és 1956 között megvonták, majd 1965-ben „rendszerellenes izgatás” vádjával felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Mindkét időszakban mélységes és őszinte vallásos meggyőződése miatt szenvedett üldöztetést. Akkoriban annyira erőteljes volt Szegeden a vallásellenesség, hogy egyik legjobb barátja, Ortutay Gyula sem tudott többet intézni számára, mint a kényszernyugdíjazás. Nyugdíjasként írta meg fő műveit: 1973-ban a Karácsony, húsvét, pünkösd címűt, majd 1976-ban a Szögedi nemzet monográfiáit. Élete során számos gyűjtő úton volt az országban, így jutott el Újkígyósra is. Egy autóbaleset okozta halálát 1980-ban. Hetvenhat éves volt.
A könyv, mely a közelmúltban látott napvilágot, a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány közreműködésével készült, megjelenését pedig Szeged városa támogatta. A kötet címe: Kereszténység, demokrácia, európai szellemiség. Szóval mindaz, ami Bálint Sándor munkásságára jellemző. Alcíme is sokat mond: Írások Bálint Sándorról. Olyan közismert emberek szólalnak meg a könyv lapjain, akik személyesen ismerték a neves professzort, s vagy munkájuk kapcsán, vagy barátságuk okán többször is találkoztak vele. A visszaemlékezéseket elolvasva, a kötet végére egy olyan ember idéződik fel előttünk, aki egész életét a kutatásnak, a köz javának szentelte. Hatalmas kincset tett le ezzel a magyar kultúra oltárára, ám mégis szerény maradt és egyszerű, olyan, aki a keresztény emberhez méltó módon viselte az élet megpróbáltatásait.
Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök például így emlékezett Bálint Sándorra: „Munkájánál, amit határtalanul szeretett, csak Istent és az embereket szerette jobban… Nem beszélt a szeretetről, hanem gyakorolta. A koncepciós pere után sokan nem mertek vele beszélni, barátai sem merték felkeresni. Később, ha ez szóba került, így mentegette őket: Félnek…”
A kötetben Harangozó Imre újkígyósi néprajzkutató is írt egy fejezetet Bálint Sándor és Újkígyós kapcsolatáról. A professzor kutatásai során kereste, hogy az ország mely pontjain vannak „szegedi kirajzások”, így jutott el településünkre, ahová három alkalommal is visszatért. Harangozó Imre ezekről a látogatásokról ad hírt e kötetben, illetve számba veszi Bálint Sándor Újkígyósról szóló kutatási eredményeit, írásait. Persze a professzor elsősorban Szeged történetének megközelítéséből vizsgálta Újkígyós „származástörténetét”, nyitva hagyva még számos területet, amit vizsgálni lehetne. Harangozó Imre sajnálkozva ír arról, hogy értékes idő veszett el újabb és mélyebb kutatások nélkül: „Déd- és nagyszüleim generációjában gyakran hallottam emlegetni Bálint Sándor nevét… Sajnos, akkor még nem gondoltam rá, hogy fontos volna ezeket az emlékeket lejegyezni…” Amikorra pedig ennek fontossága tudatosult az újkígyósi néprajzkutatóban, már csak kevesen őriztek személyes emlékeket Bálint Sándorról…
És ekkor lapoztam a könyvben oda, ahol a szemem is könnybe lábadt az ott látható néhány sor olvasása közben. Harangozó Imrének 1996-ban még sikerült egy szellemi frissességnek örvendő, nagy időt élt újkígyósi asszonnyal beszélgetnie, aki emlékezett Bálint Sándor látogatására, és arra is, hogy miről faggatta őt a híres professzor. Harangozó Imre magnóra vette az idős asszony szavait, így írásában szó szerint idézi az általa elmondottakat: „Vót itt ëgy tanár Szögedébül, Bálint Sándornak hítták, na oszt az is mind ezöket a régi dógokat kérdözgette! Ott vótam, amikó aszondta az emböröknek: në felejcsétök el, mer’ tik is színtiszta szögedi nemzetség vagytok…” Csatlós Matild néni a saját ükapjáról is beszélt, akinek családja Tápéról költözött településünkre a „szegedi kirajzás” során: „Mondtam oszt neki én is, hogy tudjuk’, mer’ hogy az édösapám nagyapja, Mónár Ferkó mög Tápérul gyütt ide…” Amikor ezeket a mondatokat olvastam, valami hasonlót éreztem, mint Juhász Gyula, a híres szegedi költő, amikor egykori szerelméről írt: „Milyen volt hangja selyme, sem tudom már, / De tavaszodván, ha sóhajt a rét,/ Úgy érzem, Anna meleg szava szól át/ Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.” Nekem a Bálint Sándorról írt könyvből a 103 éves korában elhunyt nagymamamám meleg szava szólt át, mely ma már messze, mint az ég…
Köszönöm a könyv szerzőinek ezt a csodálatos élményt, s ajánlom mindenkinek, aki többet szeretne megtudni az újkígyósi nép körében is gyűjtést végző Bálint Sándor néprajztudósról, munkásságáról, az általa képviselt szellemiségről. Úgy gondolom, a magyar néprajz és folklorisztika egyik legnagyobb alakja ő, aki méltán viseli „a legszögedibb szögedi” elnevezést. S hogy soha ne feledkezzünk meg a szegediekkel való rokonságunk legfőbb kutatójáról, tavaly ősszel egy Bálint Sándor-emléktáblát lepleztünk le az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola székházának falán. A fekete márványtábla egy kicsiny felkiáltójel a város lelkén: újkígyósi, vidd hírül az utókornak, megcselekedtük, amit megkövetelt a szív…
Magyar Mária
Kereszténység, demokrácia, európai szellemiség című könyv megtalálható a városi könyvtárban.
Írások Bálint Sándorról
Szerkesztette: Miklós Péter
Szerzők:
Apró Ferenc
Bodoly József Ágoston
Csapody Miklós
Gyulay Endre
Harangozó Imre
Miklós Péter
Zsoldos Sándor
Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány
Szeged 2012.
készítette.