Többen adtak vért, mint tavaly – Újkígyós város weboldala

Többen adtak vért, mint tavaly

2011. szeptember 1-2-án a Magyar Vöröskereszt Újkígyósi Szervezete véradást szervezett Újkígyóson. A két napon 116 véradó nyújtotta kezét, hogy segítsen a rászoruló betegeken. Szeptember 2-án, az Ászok Söröző és Étteremben tartott véradó vacsorán közel 180 fő vett részt. Ezen az estén a Vöröskereszt kitüntetésben részesített 63 fő többszörös véradót. 16 fő (az ötven- és ennél többszörös véradók), a kitüntetésen kívül, 5.000, illetve 10.000 Ft-os vásárlási utalványt vehetett át Szebellédi Zoltán polgármestertől, aki ily módon köszönte meg az önzetlen segítséget. A szervezők az első véradókról és a vöröskeresztes aktívákról, segítőkről sem feledkeztek meg: az előbbieket egy szál szegfűvel, a segítőket pedig szerény ajándékcsomaggal köszöntötték.

Rozsnyai Istvánné, Olga néni gondolatai a véradó vacsorán hangzottak el:
„A véradás nagyszerűsége az önzetlenségben és az együttérzésben rejlik, hogy az ember magából adhat valamit, ami nem kerül semmibe, értéke viszont felbecsülhetetlen. Abban, hogy erre a vérre bármikor bárkinek szüksége lehet és ez egyben bármikor és bárkinek az életét jelentheti. Sajnos ez most is beigazolódott. Egy Újkígyóson elismert, köztiszteletben álló személy, Szamosvári Zsolt, a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója a Békéscsabai Kórház Intenzív Osztályán jelen pillanatban is az életéért küzd, de örömteli hír, hogy a gyógyulás első jelei már megmutatkoztak. Mivel sérülése olyan súlyos volt, hogy nagyobb mennyiségű vérre volt szüksége. A családja köszönetét fejezi ki minden véradónak a segítségért és a lakosság együttérzésért. A véradók és a magam nevében jó egészséget és mielőbbi felépülést kívánok. Zsoltiról még annyit, hogy Ő maga is többszörös véradó…”.
A Széchenyi István Általános Iskola új kezdeményezésként felhívást intézett a szülők felé, amelyben a véradásra kérik őket és ismerőseiket. Az osztályok között verseny indult, hogy ki tud minél több véradót beszervezni. A legtöbb embert a 7.a osztály mozgósította, akik ezért jutalomban részesültek: 19 tanulónak kedveskedtek édességgel a szervezők. A gyerekeket Lenhardt Enikő, Locskainé Szabó Ildikó és Susán Éva segítette. A felhívásnak meglett az eredménye, mivel az előző évekhez képest 19-cel több véradót tudtak regisztrálni.
A Vöröskereszt másik nagy feladata – a véradás mellett – a környezetvédelem. Már hagyománnyá vált, hogy minden évben odaítélik a „Tiszta udvar rendes ház” kitüntető táblát az arra érdemes háztulajdonosoknak. 2011-ben 16 tábla került kiosztásra: 10 db a Bem utcában, 5 db az Ady Endre utcában és 1 db az Öreg utcában. A megtisztelő cím mellett, szerény ajándékcsomagot vehettek át a „díjazottak”.
A Vöröskereszt nevében Rozsnyai Istvánné, a szervezet vezetője, ezúton köszöni mindenkinek az önzetlen segítséget és továbbra is számít a segíteni akaró emberekre!

Náhóczki János, újkígyósi lakos verse

Ember vagy!

Mi ez a pár csepp vér? Neked szinte semmit!
De másnak e néhány csepp, az életét jelenti.
Kevésből lesz sok, sokból pedig tenger,
S tengernyi vérrel már segíthet az ember.

Láttad már haldokló, lázas gyermek arcát?
Ki életéért vívta esélytelen harcát?
Néztél már reménnyel teli kis szemébe?
Kezedet adtad már gyönge kis kezébe?

S ugyanaz a gyermek, néhány hónap múlva,
Erős kis kezével, a homokozót túrta.
Mert volt aki segített! A vérét adta érte!
Ha most így láthatná, mondaná: Megérte!

Egy tűszúrás a karon, csak pár csepp a tengerből,
S újra élet lehet, a halódó életből.
Hálát ezért ne várj, nincs idő arra,
Életéért harcol, ki véredet kapja.

Magadnak légy hálás, hogy segítettél élni,
Reményteleneknek, életet remélni.
Nem lettél ünnepelt, magam is belátom,
De új életet adtál, s ember vagy barátom!

Rozsnyai Istvánné
Vöröskereszt Újkígyósi Szervezetének vezetője

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Legfrissebb
Következik
  • Nincs esemény
Naptár
<< máj 2024 >>
hkscpsv
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Megszakítás