Szántó Béláné

2000. évben a képviselő-testület „Újkígyósért” kitüntetést adományozott Szántó Béláné nyugdíjas pedagógusnak a településen 38 éven át végzett kiemelkedő és lelkiismeretes pedagógiai munkájának, valamint közéleti tevékenységének elismeréseként.


Szántó Béláné (Sárhegyi Anna) 1927. március 24-én született Endrődön. Anyja Szebeny Anna tanítónő, apja Sárhegyi Béla MÁV-főtávírász.

Tanulmányait Endrődön, Szegeden és Kolozsváron végezte. 1945-ben Kolozsváron szerzett tanítói diplomát, és még ebben az évben Újkígyósra jött helyettes tanítónak a hadifogságba került Vígh József helyére. Egy évig 3 osztályt tanított fizetés nélkül. Szabó Istvánéknál lakott kegyelemkenyéren. A tanítás mellett háztartási munkát végzett, és az aratásban is segített. Már kezdettől fogva részt vett az ifjúsági mozgalomban. Színdarabokat rendeztek, melyekben szerepelt is. Bekapcsolódott a nőmozgalomba is. Az akkori MNDSZ pénztárosa lett. Analfabétatanfolyamokat szervezett, és megtanította a kígyósi cigányokat írni, olvasni. Hamarosan megszerették a községben.

1949-ben férjhez ment Szántó Béla tanítóhoz, akivel esküvőjük után azonnal kimentek az Apáti-pusztai iskolába tanítani. Itt férjével közösen 405 embernek lettek a szellemi fáklyavivői. Olyan kulturális életet teremtettek, amelyet a Népművelés című lap példaképül állított az egész ország elé. Miután 1963-ban beköltöztek a faluba, újra a benti iskolában tanított.

Elvégezte a könyvtárosi szakot, ezután könyvtáros is lett. Újra bekapcsolódott a nőmozgalomba, a kézimunkaszakkör munkájába. Két gyermeke nevelése mellett minden idejét a falu életének szebbé tételére áldozta. Hazai és külföldi kirándulásokat szervezett, karitatív munkát végzett, ott segített, ahol csak tudott. Társadalmi munkásságáért sohasem várt elismerést, az illetékesek azonban több alkalommal részesítették méltó elismerésben. Okleveleket, kitüntetéseket kapott pedagógiai és népművelői munkájáért. Az utolsó éveket a napköziben dolgozta le.

Nyugdíjba vonulása után sem tért pihenőre. Szervezte a hitoktatást az első osztályosok részére, szinte minden évben 100%-ban vettek részt a kicsik az ő hittanóráin. Megalakította a KALÁSZ nőegyletet, és vezeti azt.

Részt vesz a nyugdíjasklub munkájában, és ő lett a Naplemente Nyugdíjasklub zászlójának a zászlóanyja. A megalakult Karitász-csoport vezetésében és szervezésében tevékenyen vesz részt.

Ő mindenki Pannika nénije, aki most is a falu felemelkedéséért él mindennap, és fiatalos lendülettel végzi áldozatos nevelő, segítő munkáját.

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
  • Naptár
    hét
    ked
    sze
    csü
    pén
    szo
    vas
    h
    k
    s
    c
    p
    s
    v
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    7
    8
    9
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    Megszakítás