Category: Hírek

ujkdef

Kick-box Utánpótlás Európa-bajnokság

Az olaszországi Lignanoban – ahol 38 ország válogatottja vett részt – befejeződött a WAKO Junior és Kadett Kick-box Európa-bajnokság. Összességét tekintve a magyar válogatott fényesen helytállt, hiszen megelőzve a nagy hagyományokkal és jóval nagyobb anyagi lehetőségekkel bíró nemzeteket, az orosz válogatott mögött a második lett a 38 ország közül az éremtáblázaton a megszerzett 18 arany, 11 ezüst és 28 bronzéremmel. Mögöttünk sorrendben az olasz, horvát, szerb, lengyel, angol, ír és portugál válogatott található az első tízben. A szabályrendszereket nézve semi-contactban elsők lettünk, megelőzve az örök riválist, a rendező olasz csapatot. Szintén elsők lettünk – a lengyelek előtt – kick-light szabályrendszerben is. Értékes a K-1 szabályrendszerben elért harmadik hely is az oroszok és a portugálok mögött.

ujkdef

Települési zárlat

A mézelő méhek nyúlós költésrothadása fertőző állatbetegség megállapítása miatt, 2011. szeptember 6-tól kezdődően települési zárlatot rendeltek el a Szabadkígyós és Újkígyós, Gyulát Gerendással összekötő úttól északra eső belső és külső területeire. A zárlat ideje alatt tilos a területről a méheket, kaptárakat, méhészeti eszközöket kivinni és oda méheket bevinni. A zárlat alá vont területen valamennyi méhészetet, a fiasítás befejeződéséig, az illetékes méhegészségügyi felelősök átvizsgálják. A települési zárlat feloldásra kerül, ha az utolsó beteg méhcsalád kiirtásától számított 60 nap megfigyelési idő alatt a betegség újra nem jelentkezik.

ujkdef

Ajánlások boltok, üzletek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzésére

Országos tendencia, hogy egyre nagyobb számban követnek el különböző boltok, üzletek sérelmére bűncselekményeket, lopásokat, rablásokat. Ezen bűncselekmények megelőzése, megakadályozása érdekében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnmegelőzési Osztálya az alábbi ajánlásokat dolgozta ki:

Ajánlások boltok üzletek részére

ujkdef

Magyarország Alaptörvénye

Ezúton felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy 2011. szeptember 1-től a Polgármesteri Hivatalban elhelyezésre került az ALAPTÖRVÉNY ASZTALA. Az Országgyűlés célja, hogy Magyarország minden állampolgára a lakóhelyén is kézbe vehesse és névre szóló formátumban megrendelhesse az Országgyűlés elnökének aláírásával ellátott Alaptörvény ingyenes példányát. Aki igényt tart erre a dokumentumra, annak lehetősége van az igénylő lap kitöltésére a Hivatal ügyfélterében.

ujkdef

OEP-finanszírozást nyert a PET/CT

2011. szeptember 1-től OEP-finanszírozást nyertek a PET/CT vizsgálatok. Bővebb információ a www.ovsz.hu és http://www.ovsz.hu/hu/varolista1pet , valamint a www.pet.dote.hu/PetBetegElojegyzes oldalon olvasható.

ujkdef

Helyettesítés

Tisztelt Lakosság!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Szamosvári Zsolt betegsége miatt, Szebellédi Zoltán polgármester Nagyné Rajeczki Krisztinát bízta meg a helyettesítéssel. Nagyné Rajeczki Krisztina  az Intézményvezető Úr felgyógyulásáig – legkésőbb december 31-ig – látja el a művelődési házzal kapcsolatos teendőket.
Szamosvári Zsoltnak minél gyorsabb felépülést kívánunk!

Újkígyós Város Önkormányzata

ujkdef

“Ne engedjük kialudni a lángot”

Augusztusi levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetes- és paptestvérekhez, és mindenkihez, aki a család és az élet mellett átt.

CIMG3215-300×225

Kitüntető címeket adtak át augusztus 20-án

A korábbi évekhez hasonlóan Újkígyós Város Önkormányzat Képviselő-testülete idén is odaítélte az Újkígyós Díszpolgára, illetve az “Újkígyósért” kitüntető címeket.

ujkdef

Közlemény

Kimagasló érdeklődést mutattak a pályázók az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram iránt, 2011. augusztus 17-ig közel 550 pályázat érkezett be. A nemzetközi szén-dioxid kvótaértékesítés bevételeiből finanszírozott Zöld Beruházási Rendszer keretében 2011. augusztus 15-től lehetett pályázatot benyújtani energiahatékonysági felújításokra, energiatakarékos épületek építésére. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által 1,6 milliárd forint keretösszeggel kiírt pályázat komplex – energiahatékonysági felújítást és megújuló energia felhasználást ösztönző – energetikai korszerűsítésére kínált lehetőséget a pályázók számára.

ujkdef

Ebédrendelés a Konyháról

Tisztelt Lakosság!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy továbbra is lehetőség van ételrendelésre az Önkormányzati Konyhából, melynek ára 678 Ft/adag. Az ételt az előző héten kell megrendelni Schríffert Béla élelmezésvezetőnél a 66/256-322-es telefonszámon vagy személyesen a Konyhán. A továbbiakban az aktuális étlapokat az Ebédrendelés menüpontban olvashatják.

Megszakítás