20190920_101944.jpg

Bemutatkozás

Vozár Virág 2019. augusztus közepétől az újkígyósi Önkormányzat kommunikációs referensi feladatait látja el. Gombkötőné Kmetykó Biankát helyettesíti, aki ez év novemberében anyai örömök elé néz.

A Békéscsabai Jókai Színház Színitanházában tanult és dolgozott. Elvégezte 2017-ben a színházi táncos, majd 2019-ben a közművelődési és közönségkapcsolati szakember szakot.

Kommunikációs referensként napi teendői közé tartozik többek között:

– a polgármesteri fogadóórák és lakossági fórumok megszervezése, az ezzel kapcsolatos tájékoztatók honlapon és az Önkormányzati Értesítőben történő közzététele,

– az önkormányzat honlapján hírek, cikkek közzététele,

– a polgármester különböző kapcsolattartásaiban való közreműködés,

– a városi, állami ünnepségek, rendezvények szervezése, lebonyolításában történő részvétel,

– a sajtótájékoztatók megszervezéséről, a média képviselőinek időben történő értesítéséről gondoskodik,

– közreműködik a testvérvárosi delegációk fogadásában, programjaik megszervezésében,

– koordinálja az önkormányzat és intézmény vezetői szintű egyeztetését.

 

mnejpg.jpg

Kormányablak

idopont_page-0001.jpg

 

vferitol_hatarozat_page-0001.jpg

Határozat

vferitol_hatarozat_page-0002.jpg

vferitol_hatarozat_page-0003.jpg

vferitol_hatarozat_page-0004.jpg

vferitol_hatarozat_page-0005.jpg

vferitol_hatarozat_page-0006.jpg

vferitol_hatarozat_page-0007.jpg

vferitol_hatarozat_page-0008.jpg

vferitol_hatarozat_page-0009.jpg

vferitol_hatarozat_page-0010.jpg

vferitol_hatarozat_page-0011.jpg

vferitol_hatarozat_page-0012.jpg

vferitol_hatarozat_page-0013.jpg

vferitol_hatarozat_page-0014.jpg

vferitol_hatarozat_page-0015.jpg

vferitol_hatarozat_page-0016.jpg

vferitol_hatarozat_page-0017.jpg

vferitol_hatarozat_page-0018.jpg

vferitol_hatarozat_page-0019.jpg

vferitol_hatarozat_page-0020.jpg

 

 

kabbusz.jpg

Kormányablak busz a lakosság szolgálatára áll

Tisztelt Lakosság!

A Békés Megyei Kormányhivatal bővítve az ügyfélszolgáltatás lehetőségét, a kormányablakkal nem rendelkező településen is biztosítja a helybeni ügyintézést a Békéscsabai Járási Hivatal Mobil Ügyfélszolgálata keretében.

Tájékoztatjuk leendő Ügyfeleinket, hogy

2019. október 4-én (péntek) 08:30 – 12:30 óra közötti időben

Újkígyóson

a Petőfi Sándor Művelődési Ház parkolójában

a Kormányablak Busz a lakosság szolgálatára áll.

Az akadálymentesített Mobil Ügyfélszolgálaton lehetőség van valamennyi, a Kormányablakokban intézhető ügytípus intézésére, így többek között személyazonosító igazolvány, lakcímkártya, útlevél, vezetői engedély, ügyfélkapu vagy akár gépjármű ügyintézésre is.

A Mobil Ügyfélszolgálaton biztosított a bankkártyás fizetés, de a bankkártyával nem rendelkező ügyfelek az esetleges eljárási költséget akár postai csekken is megfizethetik a helyi postán.

Amennyiben a gépjármű ügyintézés keretében rendszámtábla kiadásával járó ügyintézést szándékuk van – a szükséges rendszámtábla típus rendelkezésre állásának teljes körű biztosítása érdekében – előzetesen szíveskedjenek jelezni 2019. október 3-án (csütörtökön) 15:00 óráig a 66/256-100/126-os telefonszámon.

Kérjük szíveskedjenek ellenőrizni okmányaik érvényességét, hogy a fenti ügyfélszolgálati időben helyben elintézhessék ügyeiket!

 

kozlemeny_jpg.jpg

Közlemény

gaz2.jpg

Elhanyagolt ingatlanok előtti közterületet hoz rendbe az önkormányzat bírság fejében

Elhanyagolt ingatlanok előtti közterületet hoz rendbe az önkormányzat bírság fejében

Több mint 100 elhanyagolt ingatlan állapota borzolta a kedélyeket településünkön. Nem csak a “kapun belül” tapasztalhatók áldatlan állapotok ezeken a telkeken, hanem a közterületen is, amelyet a helyi szabályozásnak megfelelően az ingatlan tulajdonosnak kell rendben tartani. Az ide vonatkozó rendelet módosításával most már komoly nagyságrendű bírság is kiszabásra kerül az elvégzett munka kiszámlázása mellett.

A önkormányzati munkatárs által “felderített” 109 elhanyagolt ingatlan tulajdonosát korábban felszólította a Hivatal annak rendbetételére. 55-en reagáltak is a felszólításra, elvégezték a szükséges munkálatokat vagy megbíztak valakit annak elvégzésével. A fennmaradó 51 ingatlan tulajdonosa ismételten felszólítást és 3 ingatlantulajdonos 50 000 Ft bírságról szóló határozatot kapott, illetve az Újkígyósi Városgazdálkodási és Fejlesztési Kft. munkatársai folyamatosan végzik az érintett ingatlanok előtti közterület kaszálását, surjázását. A mai napig a munka felét már el is végezték.

Szebellédi Zoltán polgármester és Varga Ferenc ügyvezető csütörtökön személyesen ellenőrizték az Öreg u. 49. számú ingatlan előtt a munkavégzést. Tóth Csaba, Faragó Krisztián és Kocsány Zoltán munkatársunk jó ütemben végezték a munkát, így várhatóan szeptember 20-ig be is fejezik az ingatlanok előtti közterület rendbetételét.

Újkígyósra mindig jellemző volt, hogy a gondos tulajdonosok példamutatóan rendben tartják a házuk táját. Őrizzük meg ezt a jó szokásunkat, amit az ide érkező vendégek mindig nagy megelégedéssel szoktak megdicsérni, de mi, itt lakók is így érezhetjük jól magunkat. Ha mégis kifogásolható állapotú ingatlant talál az Önkormányzat, szigorúan fogunk eljárni, a kaszálási költség kiszámlázása mellett komoly bírságra is számíthat a hanyag tulajdonos.

gaz.jpg

 

automentescikkkeppm.jpg

Legalább egy napra tedd le az autót!

Legalább egy napra tedd le az autót!

 

Az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2019. augusztus 26-án hozott döntést Az Európai Mobilitási hét és Autómentes Nap támogatási kérelmekről, amelynek keretében önkormányzatunk 850.000 Ft vissza nem térítendő támogatást kapott.

Az Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola ebben az évben szeptember 20-ra szervezett programokat az Autómentes Nap alkalmából.

 

Az Autómentes hét fontosságára hívta fel a figyelmet Szebellédi Zoltán polgármester: – Fontosnak tartom a klímavédelem érdekében, hogy az autómentes hetet évről évre országosan megszervezzék. Amikor a napi programom megengedi, szívesen jövök kerékpárral dolgozni. Ez fontos az egészségünk megőrzése, a környezeti károk elkerülése és energiatakarékossági okok miatt is. Bár sokszor nem tehetjük meg, hogy otthon hagyjuk az autónkat, de ezen a héten törekedjünk erre!

A Széchenyi István Általános Iskola különböző programokat szervezett. Azokat a tanulókat, akik ezen a napon nem autóval érkeznek iskolánkba, jutalomban részesítik. A programok különböző helyszínen zajlanak:

– A Petőfi utca lezárt szakaszán akadálypályákat állítanak fel, ahol a bátor résztvevők ügyességi és gyorsasági versenyen vehetnek részt. Ehhez gördeszkát, görkorcsolyát, rollert, segwayt használhatnak, amit az iskola biztosít a gyermekek számára. A versenyzőket meg is jutalmazzák: akik vállalják a megmérettetést, egy szelet müzlit kapnak. Az ügyességi versenyek győzteseire szintén jutalom vár.

– Az iskola udvarán kerékpáros tudásukat mutathatják be a tanulók, az előre felállított akadálypályán kell minél kevesebb hibával végighaladniuk.

– Autómentes közlekedéssel kapcsolatos kézműves foglalkozásokat is szerveznek az iskola tantermeiben a hét folyamán.

– A tanulók KRESZ tudását is feltérképezik, ezért egy oktatást követően közlekedési TOTÓ-t tölthetnek ki a gyermekek. A legügyesebbekre itt is jutalom vár.

Az Autómentes Nap programjaiba nem csak az iskola tanulóit szeretnék bevonni a szervezők. Pénteken minden Újkígyóson lakót, szülőket és nagyszülőket is, szeretettel várnak az iskola elől 7:45-kor induló közös sétára!

 

Megszakítás