Újkígyós Város Önkormányzata, valamint a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár megemlékezést tartott az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából. A rendezvény ünnepi szónoka Csabai János színész, rendező volt, akinek ünnepi gondolatait itt olvashatják.
Fotó: www.szentkoronaradio.hu
„NEM MINDEN EMBER KÉPES NAGY DOLGOKRA,
DE MINDENKIT LELKESÍT A NAGYSÁG!”
Ünnepi megemlékezésünkre megjelent Tisztelt Közönség!
Az Úr 1848. esztendejében Kikelet havának 15. napja nagy fordulatot hozott Hazánk történelmében. Ezt akár egy elcsépelt, már-már közhelyszerű mondatként is értékelhetjük. Ehhez a dátumhoz köthető mégis a magyar nép egyik jelentős sorsfordító megmozdulásának kezdőpontja, egy lenyűgözően szép forradalom és szabadságharc. Már februárban érzékelhető, hogy egy különleges esztendőnek néznek elébe Európa népei. Petőfi Sándor így ír erről:
Ezernyolcszáznegyvennyolc! az égen
Egy új csillag, vérpiros sugára
Életszínt vet a betegségében
Meghalványult szabadság arcára.
Nem véletlenül választottam mondanivalóm mottójának a címben idézett mondatot. Alfred Musset „Lorenzaccio” című drámájának témáját a firenzei Medici-klán ellen szerveződő felkelés történetéből merítette. A zsarnoki uralkodás elleni nemesi felkelést a firenzei körökben köztiszteletnek örvendő Strozzi-család szervezi, és egyik vezére a család bölcs örege, Filippo Strozzi. Ő tartja a kapcsolatot száműzött fiaival és a hitükben ingadozók bíztatására mondja ki ezt a lelkesítő mondatot. mondja ki ezt a bölcsességet. Filippo a Strozzi család feje. A népért, a jövőért elkötelezettek időnként ingadoznak, néha önmaguktól is megkérdezik: van-e értelme? Ők akkor a 16. században egy városállam függet-lenségéért kezdtek szabadságharcot egy gátlástalan zsarnok ellen. Igaz, hogy bukásra voltak ítélve, mert nem tudtak összefogni és nem mertek a száműzöttek mellett kitartani.
Az összehasonlítás mindenképpen kiállja a próbát. Úgy látszik, hogy az évszázadok középső időszakában mindig akadnak hősök, akik képesek nagy dolgokra, és a követőiket lelkesíti az ő nagyságuk. Hiába volt, hogy a hatalmukat idegen erők segítségével megtartók gyakorlatilag kiirtották a lázadó Strozzi-családot 1555-ben, hiába, hogy a mindent elpusztító Habsburgok az orosz cár segédletével leverte szabadságharcunkat és látványos elretten-tésképpen kivégeztette az aradi tizenhármat, a hősök eszméje és tisztelete mindörökké élni fog a MAGYAR NÉP lelkében. A legnagyobb tisztelettel szólok, amikor kiejtem a MAGYAR NÉP nevét, csupa nagybetűvel, mint az akaratlanul is felejthetetlen hőssé vált NEMECSEK ERNŐ-t, és párhuzamba állítom ezzel a felkeléssel.
A 19. század nagy forradalmai és szabadságharcai végigsepertek Európán, pedig akkor még nem volt Európai Unió, bár kétségtelen, hogy a szabad-gondolkodású értelmiség időnként már álmodozott róla. Csak a félreértés elkerülése végett kell megemlítenem, hogy azok a szabadelvű gondolkodók nem ugyanarra esküdtek fel, mint amit ma ezen a kifejezésen értünk, és azok a szabadelvűek nem mértek kettős mércével. Ám abban a korszakban is félnivalója volt minden népnek az idegenszívűek uralmától. Ehhez csatlakozik Kossuth Lajos beszéde a képviselőházban, amelyből egy gondolatot idézek, mely így hangzik! „Amely percben Magyarországon akad ember, aki urává akarna lenni e nemzetnek; aki bármi hatalmat mástól, mint e nemzet képviselői testület kezéből akarna venni, azon emberre, uraim, vigyázzanak önök, az egész nép, és soha semmi esetben ne tűrjék, ne engedjék azt, hogy e nemzet felett más valaki határozhasson, mint e nemzet maga.”
Kisiskolás koromban az osztályterem falán magasan fenn, egy üvegtáblára egy Széchenyi Istvántól származó idézet volt felfestve, amely egy nagyon tömör mondatból állt és így szólt, hogy: „Magyarország nem volt, hanem lesz!” Ezzel a mondattal szembesültem nap mint nap, és ha kellőképpen nem figyeltem a tanár szavaira, időnként elméláztam egy kicsit ennek a mondatnak a jelentésén. Tapasztalatlan ifjúként nem értettem a megjelölt időhatározókat. Mit jelent az, hogy volt, illetve nem volt? Hiszen amikor más európai népek még ide-oda ténferegtek, Európa szívcsücskében volt egy nemzetet alkotó, egy államot megvalósító nép: a magyar. De ennek az államot alkotó népnek is volt egy igen jelentős múltja, amelyből törvényeit meríthette, és nem úgy született meg, hogy egy zúzmarás reggelen szent királyunk felébredt és azt mondta, hogy:„Na, mától mi vagyunk a Nemzetet megalkotó Magyarország!” Tehát Magyarország már sokkal régebb óta volt, mint ahogy a történelemsulykolók ezt el akarják velünk hitetni, mert ne feledjük, hogy nekünk volt egy ’Vérszerződés’ nevezetű törvényalkotásunk, félévezreddel még korábban pedig egy Atilla Nagykirály nevével fémjelzett, törvényekkel kormányozott birodalmunk. Most pedig rajtunk múlik csak, hogy Magyarország megmaradjon, és akkor mindörökké lesz!
Zárójelben meg kell jegyezni, hogyha mindezeket figyelembe vesszük, azt is átláthatjuk, hogy 2011-ben történelmi szempontból különleges körülmények között kerül sor március 15.-ének a megünneplésére, hiszen Történeti Alkot-mányunk kérdésével foglalkoznak azok, akik képesek nagy dolgokra. Minket pedig kell, hogy lelkesítsen a nagyság!
A történelemhamisítások következtében nekünk sokszor azt mondták, hogy barbárokként érkeztünk valahonnan keletről. Azt, hogy barbárokként érkeztünk volna a Kárpát-medencébe az Árpád vezette második honfoglalásunk alkal-mával, ezt már százszor és ezerszer cáfolták hozzáértő tudósok és történészek, tehát ez nem felel meg a valóságnak. Ami pedig finoman szólva nem felel meg a valóságnak, azt a magyar nyelv úgy határozza meg, hogy hazugság.
Azt sulykolták a tudatunkba, hogy mi a kalandozások során kifosztottuk a békében élő, ártatlan nyugat-európai népeket, és minden kultúrát tőlük vettünk át. Ma élő történelmünk is azt bizonyítja, hogy valahogyan ez ugyanúgy történhetett, mint napjainkban. Talán egyszer egy emberöltő elteltével megint az lesz a nóta, hogy a 20. század végén és a 21. század elején egész Nyugat-Európát végigrabolta a Kárpát-medencében élő barbár népek sokasága. Sajnos, lesznek, akik ezt majdan így fogják hirdetni, és még sajnálatosabb, hogy lesznek, akik el fogják hinni. Nekünk, magyaroknak az a legfőbb küldetésünk a világban, hogy az igazat hirdessük mindenhol, ezt adjuk tovább gyermekeinknek és unokáinknak, hogyha a világ ellenünkre hazudik, mi legalább tudjuk az igazságot, mert az igazság szabadokká tesz. Tudnunk kell, hol élünk, mik a Kárpát-Haza értékei! De tudnunk kell azt is, hogy minden történelmi korszakban ezekre az értékekre gátlástalan rablóknak, idegenszívű zsarnokoknak fájt a foga! A magyarokat ugyan mélységesen megvetették és gyűlölték, mégis mindig a magyarok kincsei és a magyarok által létrehozott értékek után sóvárogtak. És tudjuk, látjuk, érezzük, hogy csak a zsarnok tud igazán gyűlölni. A kifosztott nép ugyan kesereg a helyzetét átérezvén, de lelkében nincs gyűlölet, legfeljebb elszántság. Ám a zsarnok, mely tisztában van bűneinek mértékével, a kifosztottaktól való félelmét a kifosztottak iránt érzett feneketlen gyűlöletében igyekszik kifejezni. És akitől fél, azt bestiális módon gyalázza, és minden alkalmat megkeres, hogy ráuszítson másokat is. Végső célja elpusztítani mind, amitől fél. Nincs ez másképp napjainkban sem. Azt hiszem, a magyar történelem igazságait ismerők számára ezt nem kell különösebben részletezni. De minden történelmi kor-szakban kialakult ezekkel a zsarnokokkal és kizsákmányolókkal szemben a tisztánlátó emberek csoportja, akik felismerték ezeket a szándékokat. Ebből merítették azt az erőt, amely képessé tette őket nagy dolgokra, és számtalan követőjük akadt, akiket lelkesített ez a nagyság. Petőfi Sándor eképpen ír a márciusi ifjakról:
Szolgaságunk idejében
Minden ember csak beszélt,
Mi valánk a legelsők, kik
Tenni mertünk a honért!
Mi emeltük föl először
A cselekvés zászlaját,
Mi riasztók föl zajunkkal
Nagy álmából a hazát!
Ne feledjük, hogy a történelmi korok ismétlik önmagukat, és minden történelmi kor kitermeli önmagából azokat, akik képesek nagy dolgokra, és azokat is, akiket lelkesít a nagyság!
Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyugodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!
Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.
Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.
Szálljatok szét a hazában,
Melyet eddig láncotok
Égető karikájában
Kínosan sirattatok.
Úgy legyen!
Úgy lesz!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
készítette.