Helyzetkép az ivóvízminőség-javító programról

2010. április 21.

A Dél-békési Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás 2010. február 15-i bejegyzési dátummal jött létre öt taggal: Almáskamarás, Dombiratos, Magyarbánhegyes, Nagykamarás és Újkígyós város önkormányzatainak részvételével. Azóta változott az összetétel, hiszen Al-máskamarás és Nagykamarás kilépett, Medgyesegyháza pedig belépett a Társulásba. A Társu-lás székhelye Újkígyós Város Polgármesteri Hivatala, elnöke Szebellédi Zoltán Újkígyós pol-gármestere, elnökhelyettese pedig Laduver Ferenc Magyarbánhegyes polgármestere lett.

A Társulás települései tagjai a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Konzorciumnak, amelyben a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közvetlen irányítása mellett 2005. óta formálisan is folyik az a munka, amelynek célja, hogy a projektben való részvételre kötelezett 212 dél-alföldi településen egészséges ivóvízhez jussa-nak az itt lakó emberek. Az elmúlt időszakban önkormányzataink a tervezéssel megbízott cégek közreműködésével megvizsgáltak minden olyan alternatívát, amely felvetődött az egészséges ivóvíz ellátás lehetőségeként. A Magyar Kormány döntése szerint a Dél-alföldi Régióban önállóan nem, csak projekttársulás formájában pályázhatnak az önkormányzatok az európai uniós és a magyar nemzeti források bevonására az ivóvízminőség-javító program megvalósítására. A Társulás létrejöttével előkészítésre kerülhetnek az elvi vízjogi engedélyek, valamint 2010-ben beadásra kerülhet a pályázat, abban döntés is születhet. Önkormányzataink eddig is és ezután is mindennel segíteni fogják, hogy településeink lakossága egészséges ivó-vízhez jusson.

Az elmúlt időszakban a médiában egyre többször kerül elő a téma, olykor nem teljesen valós, legalábbis nem pontos információk jelennek meg. Ezek alapján nem megalapozottan olyan vélemény is kialakulhat, mintha most hirtelen egészségtelenebbé vált volna a vizünk.

A Társulás településein – így Újkígyóson is – összességében megfelelő minőségű ivóvíz érhe-tő el a felhasználók számára, amely azonban némely összetevőit tekintve nem teljesen felel meg az európai uniós előírásoknak. Ezek: az arzén, amónium ion, mangán, vas, összes ke-ménység. Ráadásul 50-60 éves ivóvízhálózaton jut el a víz a lakossághoz, amely miatt egyre több meghibásodással, vízveszteséggel küzdenek a szolgáltatók.

A problémák megoldására a Magyar Kormány által vállalt európai uniós határidő 2009. de-cember 25-én lejárt ugyan, de a víz minősége ettől nem lett rosszabb, közvetlen életveszély-ben senki nincsen, közvetlen egészségkárosodás senkit nem fenyeget. A Kormány kérte a határidő meghosszabbítását, amelyről még folynak a tárgyalások. A helyzet megoldására sem technikailag, sem pénzügyileg nem alkalmas az érintett 212 település lakosainak, élelmiszer-ipari vállalkozásainak zacskós vagy lajtos kocsis vízzel való ellátása, az ezzel való riogatást csak átgondolatlan hisztériakeltésnek tudjuk értékelni. A megoldás a Kormány ezirányú euró-pai uniós tárgyalásában, eközben az ivóvízminőség-javító program pályázat útján történő mi-előbbi előkészítésében és megvalósításában rejlik. Ezen dolgozunk!

                                                                                                                                                                                              Szebellédi Zoltán
                                                                                                                                                                                          polgármester

Kapcsolódó hírek

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
  • Naptár
    hét
    ked
    sze
    csü
    pén
    szo
    vas
    h
    k
    s
    c
    p
    s
    v
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    7
    8
    9
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    1
    2
    3
    4
    5
    Megszakítás