2020. január 16-án, klasszikus népfőiskolai estet tartottunk Újkígyóson, a Cz. Kiss Rendezvényházban.
Az est programját fiatal előadóművészek színesítették.
Mélyen átélt, hiteles színészi teljesítményt nyújtottak az ifjú művészek Lakatos Viktória, Szabó Zoltán és Lévai Attila.
Kolarovszki Dóra énekhangja, Harangozó Imre gyűjtéséből válogatott népdalai, balladái pedig mindenkit elkápráztattak.
Szeptemberben, mikor éppen órát tartottam, bekopogott hozzám egy úriember, már nem emlékszem pontosan, hogy honnan jött, de nem a szomszédból, valahonnan a Dunántúlról, és a moldvai kiállítást kereste. Nagyon örültem, hogy ebben a „turizmusszegény” időszakban is, eljön valaki Újkígyósra, hogy ezt a kincset megnézze. Bemutatnád pár gondolatban, hogy milyen kincs vonzotta őt (is) ide, s hogy mennyi embert is hozott el hozzánk ez a gyűjtemény?
Újkígyósi székházunkban berendezett s a Kárpát-medence szerte ismert és elismert, a városi és Békés megyei értéktárban is számon tartott, igényesen kivitelezett kiállításainkban megjelenik a hely szelleme, valamint – hazánkban egyedülálló módon – a moldvai csángómagyarok példátlanul gazdag tárgyi öröksége is. 2020-ban, október végéig több mint 623-an látogatták meg a kiállításokat. Látogatóink többsége emiatt érkezett a településre.
Az Egyesület munkájából évről évre kiderül, hogy jó kapcsolatot ápol más hasonló szervezetekkel, s rendszeresen segíti mások munkáját, valamint egyfajta mentortevékenységet is végez, segítve a népművészet iránt érdeklődő, fiatal gyűjtők elindulását. Melyek a legfontosabb események e tekintetben az elmúlt évben?
Kiemelkedően fontos minden területen a kapcsolatok erősítése, az előttünk járók tapasztalatának, tudásának megismerése, az együttműködés. E célok mentén megvalósult legfontosabb eseményeink:
2020. augusztus 27-től 29-ig az Ipolyi Arnold Népfőiskola képviseletében részt vehettünk a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében megvalósuló Népfőiskolai Látóúton. A program a „Művelődő közösségek az Alföldön” címet viselő projekt keretei között zajlott, melyben a közművelődési, kulturális intézmények, a térségben működő népfőiskolai kezdeményezések bevonásával a jelenlegi helyzetet bemutatása, átfogó szakmai kép nyújtása, valamint a már korábban is meglévő kapcsolatok erősítése volt a cél. Az út fontos állomása volt Újkígyós is. Városunkban köszönthettük a Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar megyében működő népfőiskolai közösségek, a teljesség igénye nélkül a Bihari Népművészeti Egyesület, a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület, a Kék Kálló Menti Népfőiskolai Társaság, valamint a vésztői Sinka István Művelődési Központ, Népfőiskola és Városi Könyvtár vezetőit, képviselőit. Kedves vendégeinknek bemutattuk a település múltját és jelenét, valamint az Ipolyi Arnold Népfőiskola három évtizedes szakmai tevékenységét és kiállításait is. Az újkígyósi programrész a Park Étteremben elköltött ízletes ebéddel zárult, s utazás után folytatódott tovább Mórahalmon…
A mórahalmi Kapocs Népfőiskola példaként tekint a három évtizedes tapasztalattal bíró Ipolyi Arnold Népfőiskolára. Mint írják, e tapasztalatok átadásával nagyban segítettük munkájukat. Többek között azzal is, hogy egy-egy programjuk eredményeként létrejött kiállításainkat rendelkezésükre bocsátottuk. Ennek köszönhetően az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola ’56-os kiállítását, valamint a moldvai csángómagyarok életébe is bepillantást engedő fotótárlatát is láthatták az érdeklődő mórahalmiak.
Az Ipolyi Arnold Népfőiskola és személy szerint én is szerény lehetőségeink határáig egyfajta szakmai segítséget nyújtott egy ígéretes fiatal gyűjtőnek, a 22 esztendős Pusztaföldváron élő Nagy Ádámnak, aki nagy szorgalommal gyűjti a hagyományos élet tárgyi emlékeit.
A mezőgazdasági eszközökből, különböző népi mesterségek, szakmák tárgyi emlékeiből és a népművészet jeles tárgyaiból összeállított kiállítási anyagot 2020. november 6-án a gyűjtő szülőházában közösen nyitottuk meg.
Gurzó K. Enikő a Magyar Nemzet újságírója, aki az Ipolyi Arnold Népfőiskola elnökéről, Harangozó Imréréről készülő riport kapcsán 2020. november 17-én járt a Népfőiskola székházában. Írásában egy éppen folyamatban lévő film forgatásról is megemlékezik: „Kilépünk a bánáti szobából, és már az újkígyósi teremben is vagyunk, ahol épp a napokban filmet forgattak a Hagyományok Háza égisze alatt. Érkezésünkkor Imre épp a munkálatok utolsó nyomait igyekezett eltüntetni.”
Erre azért nagyon felcsillant a szemem, miről is van szó?
Valóban éppen forog egy filmes sorozat, melynek fontos helyszíne
volt
az Ipolyi Arnold Népfőiskola
újkígyósi székháza. A tervek szerint 12 epizód készül,
melynek minden része egy-egy
magyar
népdalt, balladát mutat be. Ígéretes a stáb névsora, a sorozat rendezője
Sztanó Hédi, operatőre Dénes Zoltán, az élő hangot pedig Juhász Réka énekes, gardonos, a Népművészet Ifjú Mestere adja, aki egész családja révén valósággal beleszületett a népzene és a táncházmozgalom világába. Éppen erre a személyes attitűdre épül a film, hiszen Réka előadói pályája mellett alapvetően fontosnak tartja a népdalhoz, de tágabb értelemben a saját kultúránkhoz fűződő érzelmi viszony erősítését, továbbadását, tanítását. A tervek szerint minden epizód egy-egy népdalt mutat be, segítségül hívva Harangozó Imre gondolatait és az Ipolyi Arnold Népfőiskola gondozásában lévő gyűjteményéből válogatott tárgyak jeleit.
Talán nem múlik el év úgy, hogy egy-egy kiadvánnyal, helytörténeti művel ne gazdagodna az Egyesület. Tudtommal ezekben a napokban hagyja el a nyomdát Harangozó Imre legújabb, (sorrendben a 25.) könyve, kérlek, mesélj egy kicsit nekünk még erről.
Igen, jók az értesülések. A könyv címe Napkeleti kalászat, s az erdélyi Tortoma Kiadó gondozásában lát napvilágot. Az Ipolyi Arnold Népfőiskola archívumát is használó kötet címe utal rá, hogy egykor Újkígyóson, mint mindenütt a paraszti közösségekben szokásban volt, hogy szándékosan hagytak a mezőn kevés gabonát a szegények számára is. Azután ezt és az aratás során leejtett kalászokat azok öszszegyűjthették – ezt hívták kalászatnak – nálunk úgy mondták, „mögyünk böngészni”. Amolyan közösségi szociális háló volt ez, meg a gondosság és felelősség jele, emberekért, környezetért… Úgy érzem, nagyon alkalmas egy ilyen összegző, az elmúlt időszak értékeit számba vevő kötetnek.
Sajnos most nem lehetnek könyvbemutatók, elmaradt az ünnepi könyvhét is, sok jó találkozásával, kölcsönös dedikálásokkal, az egész szellemi pezsgésével. Táborok, nyári népfőiskola alkalmak sem voltak, vagy csak nagyon visszafogott formában. Pedig tavasszal egy önzetlen felajánlás jóvoltából ismét, új, átszerkesztett változatban elkészült a Tarnszcendens trambulin című, mára beszerezhetetlen kötetem új kiadása is. Talán éppen ezért olyan könyvbemutatóról álmodom, ahol sokan vagyunk, „bölcs szó fontolgat, okos szándék”, szól a népzene… Valahogyan Radna fényes csillaga és a Napkeleti kalászat között ott az egész életem.
2020 azt hiszem, hogy legtöbbünket számvetésre, átgondolásra késztette. Kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen tevékeny egyesület elnökére, hogy úgy mondjam mozgatórugójára milyen hatással volt ez az év. Milyen
Az igazi népfőiskolai gondolat igencsak egyszerű: a kicsi szép, a természetes jó! Amíg a maga kényelméhez mindennél jobban kötődő emberiség nem változtat ezen az önző ragaszkodáson, amíg a világ egyik legnagyobb profitot termelő iparága az ebbe az irányba ható manipuláció, addig minden megoldás politikai maszlag, jobb esetben pedig tüneti kezelése a teremtett világ féktelen pusztításának.
Egyre csak futunk valami után, a körülmények és önmagunk alkotta mókuskerékben. Ebben a fárasztó, kilátástalan loholásban az a legrosszabb, hogy elhisszük, hogy ennyi a világ. Egyedüli valóságnak észleljük, sajnáljuk, szinte már gyászoljuk magunkat… Azon tűnődtem a napokban, egy vígasztalan, későőszi délelőttön, hogy vajon képesek vagyunk egyet oldalra is lépni, kiszállni a mókuskerékből s egy pillantásra kívülről nézni az egészet?
Nagyon fontos, hogy legyen az életünkben valami, egy tevékenység, egy hely, ami által, vagy ahol ezt meg tudjuk tenni. Számomra ilyen kilépés az Ipolyi Arnold Népfőiskola, egy hely, ahol meg lehet állni egy pillanatra, lehet fújni egyet, s talán mosolyogni is ezen a világ és magunk alkotta szánalmas és öncélú kínzóeszközön! Igen, mosolyogni, azt mondják a bölcsek, a humor s benne az önirónia is Isten kedves eszköze. Használjuk hát, éljünk vele – talán segít épnek maradni s lehet, hogy még ragadós is…
Köszönöm a beszélgetést!
Farkas Lilla
Farkas Lilla a Magyar Táncművészeti Főiskolán végzett táncpedagógusként 2002-ben. 1996-ban kezdett dolgozni a Békési Zeneiskolában, majd a Békéscsabai Bartók Béla Zeneiskolában folytatta pedagógusi munkáját. 2000-től a Hétpróbás Néptánciskolában oktatott. 2003-ban az Országos Szólótánc Fesztiválon Aranygyöngyös Néptáncos Díjat kapott, majd 2019-ben első ízben elnyerte az Örökös Aranygyöngyös Táncos Nők által abban az évben alapított Unikális Nő Díjat. Jelenleg is aktív táncos, a Balkán Táncegyüttes táncosa. 1991 óta tagja, 2010-től aktív közreműködője, majd 2016-tól elnöke a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének. 2016-tól elnökségi tagja az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesületnek. Szívügye Békés megye néptáncélete és a megyei együttesek és táncosok közösségének építése, emberi és szakmai együttműködése.
készítette.