Megnyílt a város fölött az ég
Kenyérszentelés, vendégek Erdélyből és Argentínából, rodeó, ki mit tud? koncert és Hawaii — ez volt augusztus 20-a.
Kenyérszentelés, vendégek Erdélyből és Argentínából, rodeó, ki mit tud? koncert és Hawaii — ez volt augusztus 20-a.
A tízéves érettségi találkozón volt osztályfőnökük sorra kérdezte volt diákjait, kivel mi történt az elmúlt tíz évben, ki milyen diplomát szerzett, hol és mit dolgozik, alapított-e családot, hány gyereke van, sikeresnek érzi-e magát. Az egyik fiú, az osztály egyik legjobb tanulója, válaszával általános derültséget keltett, amikor előadta, hogy természetesen sikeres, mert mint eddig bármikor, most is eléri, amit akar, ugyanis olyasmit sohasem akar, amiről tudja, hogy elérhetetlen. Élni tud a lehetőségekkel, de tudja, hogy csak saját magára számíthat. A magánéletéről pedig nincs mit mondania, az ugyanis magánügy. Emlékszem arra – mondta –, hogy a tanár úr megrótt, amikor rajtakapott, hogy a villamoson egy lánynak túl hevesen udvaroltam. Intim kapcsolataid nem tartoznak a nyilvánosságra, vetette a szememre. Most is ehhez tartom magamat. Az osztálytársak azonban beszámoltak „magánügyeikről” is, volt, aki már második házasságában élt, voltak egy, két és háromgyerekesek is, jó néhányan még keresték az „igazit”.
2012. július 9-15. között az Újkígyósi Baptista Gyülekezet gyermeknyaralást szervezett Bondorasszóra, melyen 39 felnőtt és gyerek vett részt. Egy csodálatos hetet tölthettünk el együtt Erdélyben, ahol nem csak a táj fantasztikus szépségeivel ismerkedhettünk meg, hanem egymással is. A hét folyamán bibliai történetekkel és énekekkel gyarapodhatott a gyermekek tudása és természetesen volt sok játék, sorverseny, ugrálóvár, kirándulás a Medve-barlangba. Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak a segítséget, mert nélkülük nem vehettünk volna részt ezen az élményekben gazdag nyaraláson.
Támogatóink: Polgármesteri Hivatal Újkígyós, Timotex Kft., Technogravura Kft., Vasárnap Iskolai Szövetség.
Gajdács Rebeka
A MÁV-START Zrt. az alábbi tájékoztatással szeretné segíteni a 2012/2013. évi tanévkezdést és a diákigazolványokhoz kapcsolódó utazási kedvezmények igénybevételét.
A Harruckern János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a 2012/2013-as tanévre a következő tanszakokat kínálja az általános iskolás gyerekek számára:
Ezúton értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy a Békés Megyei Tüzeléstechnika Kft munkatársai, az 1995. évi XLII. törvényben előírt kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatást – kémények seprését –
2012. szeptember 3. és október 15.
közötti időszakban végzik.
Arra kérik Önöket, hogy tegyék lehetővé a kéménytisztítást végző dolgozók lakásba történő bejutását!
Hagyományaink szerint 2012. augusztus 20-án – a Szent István napi és Első Kenyér ünnepi megemlékezés keretén belül – került sor az Újkígyós Díszpolgára, valamint az “Újkígyósért” kitüntető címek átadására. Idén az díszpolgári címet Erdélyi Istvánnak, az “Újkígyósért” kitüntetéseket Svarsnig Lajosnak és Szudák Balázsnak adományozta a képviselő-testület. A kitüntetetteknek ezúton is gratulálunk!
Tisztelt Állampolgár!
Az országosan elvégzett felmérések alapján megállapítható, hogy a lakosság közbiztonságát, szubjektív biztonságérzetét, életminőségét hátrányosan befolyásoló tényezőket főleg a vagyon elleni bűncselekmények (betöréses-, trükkös-, besurranásos-, alkalmi-, bolti lopások, a gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények, a rablás) a garázdaság, a testi sértés és a tulajdon elleni szabálysértések teszik ki. A rendőrség a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia prioritásait szem előtt tartva a lakosság szubjektív biztonságérzetének és a közbiztonsággal kapcsolatos véleményeknek felmérése, megismerése érdekében, országosan egységes kérdőívet adott ki. A kérdőív, valamint a kitöltött kérdőívek gyűjtésére szolgáló urnák a lakossági ügyfélforgalom által leginkább érintett helyszíneken- önkormányzatok ügyfélfogadási helyein egészségügyi, oktatási intézményekben, stb.-kerültek elhelyezésre. Jelen esetben 5661 Újkígyós, Kossuth utca 41. szám alatt található POLGÁRMESTERI HIVATALBAN.
Kérjük, a mellékelt kérdőív kitöltésével és urnába történő elhelyezésével Ön is járuljon hozzá, hogy a rendőrség objektív képet kaphasson a lakosság biztonságérzetéről.
A válaszadás önkéntes és név nélküli!
Köszönjük, hogy válaszadásával elősegíti a rendőrség vagyon- és közbiztonság további erősítését szolgáló intézkedéseit!
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
|