7898_r

Új bankautomata szolgáltatás Újkígyóson

A településközponttól távolabb eső Szent Imre telepen ez ideáig nem volt ATM. Mivel korábban csak egy ATM került eddig telepítésre a város központjában, ezért a Szent Imre telepen lévő lakosság kérése az volt, hogy Újkígyós azon részén is legyen lehetőség készpénz felvételre a bankfiók nyitvatartás idején túl is.

A város vezetése indokoltnak tartotta a lakossági igényt, ezért már 2017 augusztusában felvettük a kapcsolatot az akkor átalakuló félben lévő Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet vezetőjével. Majd miután létrejött a Békés Takarék Szövetkezet 2018. áprilisában újra megkerestük a bankcsoport elnök-ügyvezetőjét. A bankvezetés az önkormányzati vezetők véleményének alátámasztásával benyújtott lakossági igényt szakmailag indokoltnak tartották, illetve a lehetőségét is meg tudták teremteni annak, hogy 2018-ban a bankfiók épületében elhelyezésre került az ATM. Ezzel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót 2019. február 7-én a Békés Takarék Szövetkezet Újkígyósi Kirendeltségénél, mely eseményen jelen volt Szebellédi Zoltán polgármester, Bozó József alpolgármester, a Békés Takarék Szövetkezet részéről Zsibrita Lászlóné elnök-ügyvezető és Márjalaki József vállalati értékesítési igazgató.

Jó nézni, hogy Újkígyós szemmel láthatóan dinamikusan fejlődik. Mi ezt a fejlődést kívánjuk támogatni a magunk eszközeivel és lehetőségeivel és bízunk abban, hogy hamarosan az itteni kirendeltségünk is együtt fejlődve a településsel eléri a gazdasági önfenntartás szintjét – fogalmazott Zsibrita Lászlóné elnök-ügyvezető a sajtótájékoztatón. Majd folytatta: Egy ilyen fejlődésben hatalmas szerepe van a város vezetőinek, azoknak, akik az új dolgokra, a lehetőségekre és az együttműködésre nyitottak. Egy ilyen együttműködésnek Újkígyós város és a Békés Takarék együttműködésének az eredménye ez a mai esemény is. Mindenképp fontosnak tartottuk egy olyan lehetőség megteremtését az ügyfelek részére, hogy sorban állás nélkül, napi 24 órában hozzájuthassanak a pénzükhöz és ne kelljen igazodni a kirendeltség nyitvatartásához.

A sajtótájékoztatót befejezéseként Szebellédi Zoltán polgármester Újkígyós város lakói nevében köszönetet mondott a Békés Takarék Szövetkezet döntéshozóinak a szolgáltatás bővítéséért.

img_20190214_111524

Figyeljünk oda a szén-monoxidra!

Ön biztonságban van?

Az elmúlt időszakban megemelkedett a szén-monoxid szivárgások és az ebből származó személyi sérülések száma, idén már összesen kilenc olyan esethez vonultak tűzoltóink, ahol bizonyítást nyert a halálos gáz jelenléte.

Számos olyan óvintézkedés van, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy megvédjük magunkat és családunkat az ilyen és ehhez hasonló esetektől. Mindössze odafigyelésre és egy kevés ráfordításra van szükség, annak elkerülése érdekében, hogy mi is a szén-monoxid áldozatává váljunk.

Szükséges tisztában lenni a ténnyel, hogy szén-monoxid szivárgás nem csak télen és a fűtési időszakban jelent kockázatot, hanem az egész évben. Egy nem felülvizsgált égéstermék-elvezető vagy fűtő-tüzelő berendezés ugyan nagyban növeli annak a kockázatát, hogy bekövetkezzen a baj, ám nem elég mindössze a fent leírt berendezések felülvizsgálatáról gondoskodnunk, ha a teljes biztonság a cél.

Többször is előfordult már olyan eset, hogy egy olyan ingatlanban következett be szén-monoxid mérgezés, ahol az összes kötelező felülvizsgálatot elvégezték. A szivárgást kiváltó lehetséges okok között van, hogy szeles időben egy váratlan széllökés visszafújja az égésterméket az elvezető berendezésen keresztül a lakótérbe, vagy éppen kistestű állatok, mint például madarak szorulnak a kéménybe és ennek a következménye, hogy visszaáramlik a mérgező gáz.

Annak érdekében, hogy az ilyen előre nem látható eseményeket elkerüljünk, ajánlott beszerezni egy vagy több szén-monoxid érzékelőt. Néhány ezer forintos ráfordítással, ami akár tíz év távlatában is garantálja biztonságunkat nem csak a sérüléseket kerülhetjük el, de akár életet is menthetünk.

Az érzékelők elhelyezésénél ajánlott, ha tudatában vagyunk a ténynek, hogy az országos statisztikák alapján minden második szén-monoxid mérgezés a fürdőszobában keletkezik, valamint fordítsunk kiemelt figyelmet azokra a helyiségekre, ahol nyílt égésterű fűtő-tüzelő berendezés van, vagy jellemzően huzamosabb időn keresztül tartózkodunk, mint például a hálószoba vagy nappali.

Az alábbi listán megtalálhatóak a fogyasztóvédelem által is ajánlott szén-monoxid érzékelők fajtái és típusai.

http://www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/piacfelugyelet/Megfelelo_CO-erzekelok_20170803.pdf

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

img_1941

Az éremtáblázat élén a Királyteam! Tizenhét újkígyósi medál Karlovacból!

A Zágrábhoz közeli Karlovac városa adott otthont annak a kick-box Európa-kupának, ahová 4  kontinensről, 32 országból 1800 versenyzőt vártak a szervezők. A versenyt már két helyszínen bonyolítják le: a városi Mladost sportcsarnok a tatamis szabályrendszereknek adott otthon, addig a ringben induló versenyzők a pár száz méterre fekvő iskolai sportcsarnokban léptek kötelek közé. A versenyzőink nagy része két kategóriában is pástra lépett: a meccsrutin szerzése kiemelten fontos ebben az időszakban.  Az éjszakába nyúló szombati napon talán nem is volt, olyan pillanat, hogy éppen ne álljon páston a kék-fehér akadémia valamely versenyzője. A Királyteam Akadémia megállíthatatlannak bizonyult a pointfighting szabályrendszerben: toronymagasan végzett az éremtáblázat élén.  A folyamatos küzdelmi stílusú szabályrendszereket a verseny vasárnapi zárónapján rendezik meg. 
Az újkígyósi különítmény egészen kiválóan teljesített: 4 arany-, 7 ezüst-, é 6 bronzérmet gyűjtve eddigi legeredményesebb karlovaci kirándulásáról számolhatunk be.
 
Aranyérmes:  Török Dóra junior 65kg, Bánfi Boglárka  c1 beginners 28kg, Koszti iringó c1 beginners 37kg, Loneán Tamás c2 beginners 52kg, 
 
Ezüsérmes: Török Dóra junior 70kg,  Breznyik Nikoletta junior 50kg, Pap Nikola c2 50kg, Ancsin Hanna c1 beginners +47kg, , Hegedűs Ramóna children grand champion,, Vandlik Dávid children grand champion, Breznyik Nikolett beginners senior 60kg, 
 

Bronzérmes: Török Dóra junior +70kg, Bánfi Boglárka c1 28kg, Loneán Tamás c2 52kg, Pap Nikola c2 55kg Hegedűs Ramóna children+ 36kg és children beginners +36kg

20190204_171631

Lakossági fórumot tartottak

2019. február 4-én lakossági fórumot tartott az Önkormányzat, ahol Szebellédi Zoltán polgármester beszámolt az elmúlt év legfontosabb eseményeiről, valamint köszöntötte a tíz legtöbb helyi adót befizetőt és a tíz legnagyobb foglalkoztatót egy oklevéllel.

20190204_181523.jpg

A fórum első részében Herczeg Tamás országgyűlési képviselő aktuális kérdésekről (fúrt kutak engedélyeztetése, 47-es főút, lakosságszám) tartott tájékoztatót.

Polgármesteri beszámoló: 190204.ppt

20190131duihk-5

Újkígyós Város Önkormányzata is csatlakozott a Család és a Munka Összeegyeztethetőségéért együttműködési megállapodáshoz

   

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére 42 kamarai tag is aláírta a Család és a Munka Összeegyeztethetőségéért együttműködési megállapodást, amelyre 2019. január 31-én került sor Budapesten a Marriott Hotelben.

Újkígyós Város Önkormányzata 2016-tól tagja a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarának, hogy ezáltal is szélesítse a kapcsolatrendszerét a gazdasági élet szereplőivel, illetve segítse a gazdasági szereplők közötti kapcsolatépítést, erősítve ezzel Újkígyós gazdasági életét. Az Önkormányzat is örömmel csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, hiszen ahogy az együttműködési megállapodásban is szerepel, „a hivatás és a család összeegyeztethetőségének javítása a társadalmi növekedés és jólét biztosítását szolgálja”, „javítása az állam és a gazdaság közös feladata”.

Az együttműködés célja, hogy a nyilvánosság számára konkrét megoldásokat és kezdeményezéseket mutasson be arról, hogyan képesek az állam (önkormányzatok) és a vállalatok javítani a hivatás és a család összeegyeztethetőségének gyakorlati megvalósítását, és jó gyakorlatokkal segítse elő a családbarát szemléletmód kialakulását a gazdasági szektorban is.

A Marriott Hotelben ünnepélyes keretek között megkötött együttműködési megállapodást Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke, valamint Novák Katalin családügyi államtitkár mellett az aláíró tagvállaltok képviselői, köztük Újkígyós Város Önkormányzata nevében Szebellédi Zoltán polgármester látta el kézjegyével.      

 

20190131duihk-3_0.jpg

20190131duihk-13_0.jpg

 

51974350_1490179167785909_7424558781746380800_o

Meghívó Vadászbálra

Megszakítás