plakat

Közeledik a Békéscsaba-Arad Supermaraton!

 

Újkígyósi Tekergők néven pár éve már jó néhányan indulunk a kerékpáros maratonon.

Eleinte két-három, azóta már több taggal bővülve minden tavasszal nagyon várjuk a napot, amikor Békéscsabán eldördül a rajtpisztoly és nyakunkba vehetjük a 100 kilométeres távot. Az Aradon töltött éjszakai pihenő után másnap reggel indulunk vissza Békéscsabára.

A 2018-as Supermaratonon a legnagyobb létszámmal, 15 fővel vágtunk neki az előttünk álló élményeknek. Szuper társaság, fantasztikus hangulat remek szervezés mellett minden évben rengeteg élménnyel gazdagabban térünk haza….és alig várjuk a következőt.

Természetesen nem lehet kellő felkészülés és egy jó kerékpár nélkül elindulni, de nagyon nagy a különbség az indulók felkészültsége, életkora és kerékpárjának minősége között. Van, aki versenyzőkén és akad olyan is, aki kirándulókén indul el.

Minden évben várjuk közénk az új tagokat, szívesen ellátjuk tanácsokkal, a rutin sokat számít és néhány taktikai segítség jól jön az újonnan indulóknak.

Előző években kaptunk támogatást az Önkormányzattól, köszönjük Szebellédi Zoltán polgármester úr segítségét a nevezési díjak kifizetésében. Az „Újkígyósi Tekergők” logóval ellátott egységes pólót minden induló megkapja. Ez az idén először nevezőknél is így lesz.

Az elmúlt évben már rengetegen szurkoltak nekünk a mezőny áthaladásakor Újkígyóson. Hatalmas élmény és motiváció, hogy nekünk szurkolnak és értünk izgulnak.

Bizonyára többek fejében megfordul már a gondolat, hogy „legközelebb én is indulok”. Itt a lehetőség, várjuk őket csapatunkba!

Gondolkodni van egy kis idő.

Jelentkezés:  április 8-án déli 12 óráig  Laurinyeczné Buday Veránál vagy Locskainé Szabó Ildikónál.

Várunk mindenkit szeretettel!

Újkígyósi Tekergők

2018_tekergok_csapat.jpg

 

csapat1

Királyteam: tizenkét újkígyósi érem Olaszországból

A Milánó melletti kisváros, Castellanza adott otthon a szezon egyik legnívósabb kick-box pointfighting versenyének. A látványos esti gáláiról híres versenyre 14 ország 70 egyesületének 900 nevezése érkezett be előzetesen. A WAKO világszövetség versenynaptárában ez az egyetlen megmérettetés, ahol csak pointfighting küzdelmek zajlanak, ami a szabályrendszerek közül a legnépszerűbb és világszerte is a legnagyobb létszámban űzött ága.

A nyolc küzdőtéren erős ellenfelekkel néztek szembe a kék-fehérek, de felkészültségüknek és elszántságuknak köszönhetően kiválóan szerepeltek.

Az Akadémia 19 arany-, 10 ezüst-, és 24 bronzéremmel a múlt heti országos diákbajnoksághoz hasonlóan ismét toronymagasan végzett az összesített éremtáblázat élén. Sorozatban hatodik alkalommal lett a Pointfighting Cup legeredményesebb csapata.

Korcsog László az újkígyósi csapat vezetője értékelésében kiemelte, hogy 8 versenyzője 12 érmet szerzett, ami kiemelkedő ezen a nívós versenyen. A válogatott pozícióra pályázók értékes ranglista pontokat szereztek.  Büszke arra, hogy az Újkígyósi Kiralyteam Kick- box Akadémia Békés-megye legdinamikusabban fejlődő kick-box egyesülete.

Aranyérmes: Bánfi Boglárka c1 28kg, Loneán Tamás c2 under green 52kg

Ezüstérmes: Ancsin Hanna c1 under green +45kg, Breznyik Nikolett junior under green 55kg

Bronzérmes: Török Dóra junior 65kg, Breznyik Nikolett junior 50kg, Ancsin Hanna c1 +47kg, Koszti Iringó c1 37kg, Loenán Tamás c2 52kg, Hegedűs Ramóna gyerek +36kg, Török Dóra tag team, Hegedűs Hanga c2 46kg

kabbusz

Ismét Újkígyóson a Kormányablak Busz

Tisztelt Lakosság!

A Békés Megyei Kormányhivatal bővítve az ügyfélszolgáltatás lehetőségét, a kormányablakkal nem rendelkező településen is biztosítja a helybeni ügyintézést a Békéscsabai Járási Hivatal Mobil Ügyfélszolgálata keretében.

Tájékoztatjuk leendő Ügyfeleinket, hogy

2019. április 3-án (szerda) 09:00 – 14:00 óra közötti időben

Újkígyóson

a Petőfi Sándor Művelődési Ház parkolójában

a Kormányablak Busz a lakosság szolgálatára áll.

Az akadálymentesített Mobil Ügyfélszolgálaton lehetőség van valamennyi, a Kormányablakokban intézhető ügytípus intézésére, így többek között személyazonosító igazolvány, lakcímkártya, útlevél, vezetői engedély, ügyfélkapu vagy akár gépjármű ügyintézésre is.

A Mobil Ügyfélszolgálaton biztosított a bankkártyás fizetés, de a bankkártyával nem rendelkező ügyfelek az esetleges eljárási költséget akár postai csekken is megfizethetik a helyi postán.

Amennyiben a gépjármű ügyintézés keretében rendszámtábla kiadásával járó ügyintézést szándékuk van – a szükséges rendszámtábla típus rendelkezésre állásának teljes körű biztosítása érdekében – előzetesen szíveskedjenek jelezni 2019. április 2-án (kedden) 15:00 óráig a 66/256-100/126-os telefonszámon.

Kérjük szíveskedjenek ellenőrizni okmányaik érvényességét, hogy a fenti ügyfélszolgálati időben helyben elintézhessék ügyeiket!

ujkdef

Tájékoztatás az Újkígyósi Kirendeltség ügyfélfogadásának szüneteltetéséről

Tisztelt Lakosság!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Békés Takarék Szövetkezet elkezdte az Újkígyósi Kirendeltség felújítását.
2019. május közepéig a kirendeltség vezetői irodában folytatja az ügyfelek kiszolgálását. Várhatóan 2019. május 15-20. között fejeződnek be a munkálatok.

Szíves türelmüket ezúton is köszönjük!

ujkdef

Kitüntették Szabadkígyós polgármesterét

Újkígyós Város Önkormányzata gratulál a magas állami kitüntetéshez Balogh Józsefnek, Szabadkígyós polgármesterének.
 
https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kituntetettek-szabadkigyos-polgarmesteret-1845034/

 

megyefutasplakat

6. Megye Futás

meghivo_fold_oraja_2019_03_30_page-0001

Meghívó: A Föld órája

1

Királyteam dominancia a kick-box diákbajnokságon

Békéscsaba adott otthon az év legnagyobb utánpótlás kick-box versenyének. Az országos diákbajnokság az idei győri Európa-bajnokság kvalifikációs sorozatának egyik fontos állomásaként érkezett a viharsarki megyeszékhelyre. Valamennyi utánpótlás korosztály három szabályrendszer keretében lépett tatamira. Komoly előrelépést jelentett a formagyakorlat versenyzők nagy létszáma.
Az éjszakába nyúló eseményt a Kiralyteam Kickbox Akadémia versenyzőinek dominanciája jellemezte, amely jól tükrözi a verseny utolsó részeként megrendezendő csapatversenyt, ahol is az akadémia mindhárom nevezett csapata aranyérmes lett. A cadet 1-es csapatban kapott helyet Koszti Iringó, a juniorok között Török Dóra, aki egyéniben még két aranyérmet is begyűjtött. Az akadémia újkígyósi csapata is értékes bajnoki címeket és dobogós helyezéseket szállított városunkba. A Korcsog László vezette újkígyósi csapat következő hétvégén Miánóba utazik a Pointfighting Cup elnevezésű nemzetközi bajnokságra.

Pointfighting szabályrendszer:

Aranyérmes: Török Dóra junior 70kg, Breznyik Nikolett junior 50kg

Ezüstérmes: Bánfi Boglárka c1 28kg, Ancsin Hanna +47kg, Koszti Iringó c1 42kg, Szabó Szófia c1 47kg, Hegedűs Hanga c2 46kg

Bronzérmes: Loneán Tamás c2 57kg, Pap Nikola c2 46kg, Hegedűs Ramóna c1 +47kg, Vandlik Dávid gyerek +36kg

5. helyezett: Breznyik János

Light-contact szabályrendszer:

Aranyérmes: Török Dóra junior 70kg

Ezüstérmes: Szabó Szófia c1 47kg

Gratulálunk!

Megszakítás