Idén májusban kezdődött el az a tervezési folyamat, amelynek célja az Integrált Városfejlesztési Stra-tégia (IVS) elkészítése Újkígyós település számára. Az IVS készítésével párhuzamosan, de egyazon tervező csapat közreműködésével készül egy rövidtávú, 2014-ig szóló fejlesztési akcióterv is. A terve-zést irányító csoport két megbízott szakértő cég képviselőiből, a Polgármesteri Hivatal munkatársai-ból, képviselőkből, valamint helyi diákokból, pedagógusokból és vállalkozókból áll.
Integrált Városfejlesztési Stratégiára több szempontból is szüksége lehet egy településnek.
– Egyrészt bizonyos pénzügyi források (pl. pályázati pénzek) megszerzésénél a városi jogállású települések számára alapkövetelmény, hogy rendelkezzenek a világos fejlesztési elképzelésekkel.
– Egy másik szempont szerint – amellett, hogy pályázatokhoz hozzá lehet illeszteni, mint kötelező mellékletet – a dokumentum ténylegesen egy stratégiai tervként szolgálhat a település számára. Ez utóbbi a célja az Újkígyós számára készülő IVS-nek is.
Az elmúlt években számos hazai város számára készült IVS. A stratégiák többsége azonban csak azért jött létre, hogy be lehessen mutatni a különböző pályázatok kötelező mellékleteként. Ezért van az, hogy többségük túlságosan formalizált, településfejlesztési szempontból használhatatlan dokumen-tum. A tervek alkalmatlanságának egy másik lényeges oka, hogy a helyi lakosságot sok helyen nem vonták be megfelelőképpen a stratégia elkészítésébe.
Ezekkel szemben az Újkígyós számára készülő dokumentum megalkotásába a közeljövőben a szakér-tők – a tervezést irányító csoport tagjain kívül – bevonják a város meghatározó személyiségeit is. Ők tudnak a legtöbbet a településen zajló folyamatokról, így a Stratégia elkészítése során nagyban tudják segíteni a felkért külső szakértők munkáját.
Az Újkígyóson készülő IVS arra az állításra épül, hogy a fejlesztési irányok meghatározása nem lehet-séges a helyben élők gondolatainak, szándékainak és terveinek ismerete nélkül (ennek közvetítésé-ben segítenek a tervezésbe bevont helyi meghatározó személyiségek). A település helyzetét és lakói-nak szükségleteit ugyanis senki nem ismeri náluk jobban. Fontos, hogy a lakosok és közösségeik tevé-keny részesei legyenek a fejlesztési irányok megalkotásának, a teljes tervezési folyamat során. Így válhatnak a célok valóban közössé, s így remélhető, hogy megvalósításukért a képviselőtestület és az önkormányzati intézmények mellett az egyes emberek, civil szervezetek és vállalkozók is felelősséget éreznek majd.
A készülő anyagban várhatóan további fontos szempontként jelennek majd meg a napjainkban egyre többet hangoztatott fenntarthatósági szempontok is. Cél, hogy olyan dokumentum szülessen, amely az itt élők számára értelmes célokat és feladatokat fogalmaz meg, illetve feltárja azokat az utakat, amelyeken keresztül el is lehet érni ezeket a célokat.
Az Integrált Városfejlesztési Stratégia mellett készül egy rövidtávra szóló fejlesztési akcióterv is, amely a legsürgősebb fejlesztési feladatokat határozza meg, továbbá megvizsgálja, hogy a jelenleg érvényes pályázati kiírások közül melyekre érdemes a városnak pályázatot benyújtani. A készülő ak-cióterv külön hangsúlyt fektet a geotermikus energia hasznosítási lehetőségeinek vizsgálatára, ezzel kapcsolatban az önkormányzat – a hőigények felmérése céljából – folyamatosan egyeztet a helyi vállalkozókkal. A készülő IVS-ről, illetve fejlesztési akciótervről hamarosan bővebb információk állnak majd rendelkezésre Újkígyós honlapján.