Néhai Bozó József

2003. évben a képviselő-testület az „ÚJKÍGYÓS DÍSZPOLGÁRA” címet posztumusz kitüntetésként néhai Bozó Józsefnek, Újkígyós egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb agrárszakemberének adományozta a településen, a megyében, sőt az egész országban végzett kimagaslóan sokoldalú, lelkiismeretes és maradandó mezőgazdasági tevékenységéért.


Id. Bozó József 1927. április 6-án született Újkígyóson. Polgári iskolái után a mezőgazdasági technikumot Szabadkígyóson végezte el. A Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát, de nem akkor, amikor évfolyamtársai, mert 1956-os magatartása miatt abba kellett hagynia tanulmányait, és csak 1968-ban folytathatta – de már gyakorló szakemberként.

1951 és 1959 között vezetőként dolgozott különböző állami gazdaságoknál. 1959-től 1987-ig, azaz 27 éven keresztül az Újkígyósi Aranykalász Termelőszövetkezet gazdasági irányítójaként tevékenykedett.
1973-ban alapító tagja volt a KITE termelési rendszernek. A rendszerváltás után az elsők között kezdeményezte az országos hangyaszövetkezet újjáalakítását.
1981-ben „három évtizedes vezetői tevékenységéért, a termelőszövetkezet kiváló termelési és gazdálkodási eredményeit elősegítő, magas színvonalú szakmai munkájáért” indoklással Eötvös Lóránt-díjat kapott.
1985-ben szakmai munkája elismeréseként a Mezőgazdasági Minisztérium a címzetes egyetemi docens címet adományozta neki.

Örömmel foglalkozott a jövő agrárszakembereivel, vizsgáztatott és tanított a Szarvasi Főiskolán, a gödöllői és a debreceni agráregyetemeken. Munkáját számos országos és megyei kitüntetéssel ismerték el a szakmai testületek. Társadalmi tevékenységéért is több oklevelet kapott.

1992-ben már nyugdíjasként, a benne bízó magángazdálkodókkal együtt megalapította az új típusú agrárszerveződést, a GAZDASZÖVETKEZETET, amely mind a mai napig működik. Szívesen törődött az elesettekkel, anyagilag is támogatta őket, aktív tagja volt a Caritas jótékonysági szervezetnek.
A rendszerváltás után sok idős embernek segített eligazodni az új törvények és rendeletek között.

Aktívan részt vett az Újkígyósi Nagycsaládosok és a Nyugdíjasok Egyesületének munkájában.
Komoly szervezői feladatot vállalt, időt-energiát nem kímélve, hogy létrejöjjön itt, Újkígyóson az egyik legszebb emlékmű, a II. világháború áldozataiért alkotott kompozíció.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!
Facebook Pagelike Widget
Következik
  • Nincs esemény
  • Naptár
    hét
    ked
    sze
    csü
    pén
    szo
    vas
    h
    k
    s
    c
    p
    s
    v
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    1
    2
    3
    4
    5
    6
    7
    8
    9
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    1
    2
    3
    4
    5
    Megszakítás